Nem a megfelelő Flash Player van a gépen. A legújabb verzió letölthető innen.
Nem a megfelelő Flash Player van a gépen. A legújabb verzió letölthető innen.
 
A szövegek mérete: Nagyobb | Kisebb
 
Rákgyógyítás: a betegség értelme és ára
Mi értelme az embereket sújtó súlyos betegségeknek? Mit tanítanak az egyes kultúrák és vallások a betegekről? E kérdéseket is taglalja a Rákgyógyítás magazin legújabb száma. A lapnak Csákányi Eszter nyilatkozik szülei betegségéről, radiológus főorvosok beszélnek az egyes diagnosztikai vizsgálatok sajátságairól, napirendre kerül a végstádiumban lévő betegek ellátása, illetve olyan kényes kérdések is előkerülnek, hogy mennyit kell, illetve mennyit lehet költeni a betegek ellátására. Az újság 10 ezer példányban jut el a rákbetegekhez, ingyenes, s hirdetéseket sem közöl.



1/1



Nyíltan ritkán elhangzó kérdéseket feszeget a Rákgyógyítás magazin 2009. téli kiadása. Közgazdász, bioetikus, orvosprofesszor, valamint az Országos Egészségbiztosítási Pénztár felelős vezetője értekezik arról, hogy egy beteg miként kerülhet szembe a társadalommal, s miközben önmaga mindenét odaadná, hogy meggyógyuljon, mit várhat az országtól, ahol él. Radiológus főorvos felel, miért kell olyan sokat várni egy vizsgálatra, végstádiumú betegeket ápoló nővér vall hivatásáról, hogy életünk utolsó hetei éppen olyan fontosak, mint a legelsők.

Muzulmán, buddhista, zsidó és keresztény vallási vezetők foglalják össze mit diktál számukra meggyőződésük az emberi bajok értelméről: saját rákbeteg gyermekét féltő rabbi beszél arról, hogy hite szerint miért tekinthető jónak a családját megviselő súlyos betegség.

A lapnak a gazdasági kérdésekről Thurzó László, a Sugárterápiás és Onkológiai Szakmai Kollégium elnöke, Molnár Márk Péter, az OEP Ártámogatási Főosztályának vezetője, Kovács József bioetikus és Gulácsi László közgazdász nyilatkozik. A vallási összeállításban Bölcskei Gusztáv református és Kiss-Rigó László római katolikus püspök mellett Bolek Zoltán, a Magyar Iszlám Közösség és Pressing Lajos, a Magyarországi Buddhista Misszió vezetője szólal meg, Oberlander Báruch zsidó rabbi pedig a világnézeti kérdések mellett fiának az agytumorral való küzdelméről is beszél.

Az orvosszakmai körképben Palkó András, a Radiológiai Szakmai Kollégium vezetője mellett Forrai Gábor, az Állami Egészségügyi Központ és Harkányi Zoltán, a Heim Pál Gyermekkórház radiológus osztályvezető főorvosa is beszámol a kutatási irányokról, a radiológiai diagnosztikai eljárások jellegzetességeiről és jelentőségéről. A végstádiumú betegek ellátásáról szóló cikkben Hegedűs Katalin, a Magyar Hospice-Palliatív Egyesület elnöke és Puskás Éva, a Szent István és Szent László Kórház hospice osztályának ápolója beszél. A lap hírt ad a budapesti Tűzmadár Házban a rákbetegek számára szervezett pszichológiai tréningekről és táborozási lehetőségekről is.

A Rákgyógyításnak adott nyilatkozatában Csákányi Eszter mesél arról, miért került rákbeteg édesanyjától oly távol, s beteg édesapjához oly közel. Az interjúból kiderül, egy családon belül is mekkora különbség lehet két embernek a betegséghez való viszonyulásában.

A Tűzmadár Alapítvány által a Magyar Klinikai Onkológiai Társaság és a Magyar Pszichoonkológiai Társaság tudományos partnerségével kiadott lap 2008 szeptembere óta negyedévenként 10 ezer példányban jut el az onkológiákon és a betegszervezeteken keresztül a rákbetegekhez és családtagjaikhoz. Az ingyenes, s hirdetéseket sem tartalmazó újság a szerkesztőség 6723 Szeged, Építő u. 3/a levélcímére küldött, súlykorlát nélküli, felbélyegzett válaszborítékkal postán is megrendelhető.

Kapcsolódó cikkek:
Bangó Margit, civilek és orvosok a Rákgyógyításban
Nagy Bandó András rákról, emberségről, búcsúról
Vágó István óvatosságra inti a rákbetegeket
Rákgyógyítás: Halász Judit is biztatja a betegeket
Rákgyógyítás: új magazin rákbetegeknek




Mit ígér a Nemzeti Szűrőprogram? A világátlag duplája a személyenkénti cigarettafogyasztás nálunk Szegő László emlékére: csüggedés helyett cselekvés Igazi harc: kung-fuval is küzdenek a rák ellen Bejelentés a vastagbél-daganat kezeléséről Alaposan rákészülnek az agydaganatok operációira Vastagbélrák: személyes és civil harc foggal és körömmel Rák: ne legyenek elárvult betegek! Golflabda méretű daganata lett a szoláriumtól Tűzmadár Ünnep a rák elleni összefogás jegyében Tízezrek nem tudják, hogy már vastagbélrákos betegek Vastagbélrák: megelőzhetjük és tehetünk ellene! Vastagbélrák: kevesebb családi tragédia legyen az országban! Vastagbéltükrözés: az Ön élete megér egy vizsgálatot? Írja meg vastagbéltükrözésének történetét! Félnek a bőrráktól, mégis szoláriumoznak Szakmai díj a Rákgyógyítás főszerkesztőjének Testvérpár a tárgylemezen: Kulka Janina patológus és Kulka János színművész II. rész Testvérpár a tárgylemezen: Kulka Janina patológus és Kulka János színművész I. rész Egyre többet tudnak a gyomorrákról Rák: a személyiségen is múlhat a gyógyulás? Örökölhető a rák? Örökségből ritkán lesz daganat Gajdácsi József: egyetlen rákbeteg sem marad ellátás nélkül Vastagbélrák: a halálesetek 80 százaléka elkerülhető lenne Miért nem veszik észre a torokban a rákot?! Egy rákbeteg legdrágább kincse az ideje A védőnői méhnyakszűrés esély a megelőzésre, esély a gyógyulásra Batthyány-Strattmann László díjjal jutalmazott hematológus professzor Rákgyógyítás: jöhet élet a rák után? Van okostelefonja? Használja az emlő önvizsgálatához! A bőrrák három legjelentősebb rizikófaktora Lelki fájdalomcsillapítás a rákbetegeknek Előre jelezhető az emlőrákműtét utáni súlyos fájdalom A fájdalmat csillapítani kell! Sorstársakat vár a Gyógyulj Velünk Egyesület Placebo: a mellékhatás tudata is kiválthat mellékhatást Mit is csinál a pajzsmirigy? Méhnyakrák elleni oltásra lehet pályázni Figyelmeztetés: így ne vásároljunk étrend-kiegészítőt! Rákgyógyítás: a rák mellett mi lesz a többi betegséggel? Nagy Bandó András: a halandóság megismerése A nyirokcsomóáttétek előfordulása és kezelése Miért lett több a májrákos beteg? Életkilátások pajzsmirigyrákban Megkétszereződhet a rákos betegek száma! Milyen élete van a rák túlélőinek? A média 2012-ben is napirendre vette a májrákot Milyen sors vár valakire, ha májrákos? Fájdalomcsillapítás fájdalomtípusok szerint Fájdalomcsillapítás: sokaknál elégtelen Növeli a gyerekek rákos kockázatát, ha apjuk dohányzik Limfóma: nyirokszervekből kiinduló daganatok Nyiroködéma kialakulása és kezelése Rákgyógyítás: enni kell a túlélésért! Fogröntgenek és agydaganat: vizsgálták az összefüggést Kinél nagyobb a petefészekrák kockázata? Kemoterápia: a kezelések ütemezése is befolyásolja az eredményeket Gyógyszerek és termékek recept nélkül, de nem kockázat nélkül! Állami program a méhnyakrák megelőzésére A vastagbéltükrözés megelőzheti a vastagbélrákot Petefészekrák: az endometriózis növelheti a kockázatot A Rákgyógyítás Facebook-oldala: hírek és Olvasóink tapasztalai Az egészségügyi az egyik legérzékenyebb adat A nőknek nagyobbak a fájdalmaik? Májrák: minden utcában élnek veszélyeztetett emberek! Hospice és fájdalomcsillapítás: legyen élet a halál előtt! Májrák: elhízás és Hepatitis a háttérben Genetikai kristálygömb: akarjuk tudni meddig élhetünk? Hatékony fájdalomcsillapításra és tüneti kezelésre van szükség! Ritka, de agresszív daganat az azbeszt miatt Méhnyakrákos kismama adott életet gyermekének Létrehozzák az Országos Gyógyszerterápiás Tanácsot A leukémia nemcsak a gyerekek betegsége A legfőbb rákellenes eredmények 2011-ben Rákgyógyítás a sámánokról, az áttétekről, a halandóság feldolgozásáról Metasztázisok az agyban: a koponyában nincs helye a tumornak Új elnök az onkológus társaság élén Szervátültetés után kétszeres a rák kockázata Megerősítették: rákkeltő a szoláriumozás Mobiltelefon és agydaganat: lehet összefüggés? Az elhízás növeli a méhrák kockázatát Újraszabályozná a betegtájékoztatást az EU 5 éves a www.rakgyogyitas.hu A radioterápia felére csökkenti az emlőrák kiújulását Tüdőáttét: az egyik leggyakoribb metasztázis kezelése Kórház helyett otthon is segítheti szakképzett ápoló a gondozást Klinikai vizsgálatokban kapják meg a betegek először a legújabb terápiákat Kemoterápia: házi és kórházi praktikák Az orvosok utat mutatnak, a nővérek segítenek végigmenni rajta Ártalmas is lehet a vitaminszedés Eredmények a hasnyálmirigy-gyulladás kutatásában A férfiakat korábban veszélyezteti a vastagbélrák Rákgyógyítás: Kulka-interjú, csontáttétek, májrákos sorstársak A volt dohányosok megállíthatatlanok Debrecenben is keresik a melanoma ellenszerét Amikor a mellrák nyomasztó anyai örökség Patológusok a gyógyításban: film a vizsgálatokról Hematológia: az őssejt-transzplantáció gyakorlata Rákgyógyítás: veszélyes termékek, hospice, áttétek A májrák túl későn ad hírt magáról Prosztatarák: életet ment a szűrés és nem szégyen Háziorvosi gondozás a daganatos betegségben Nőgyógyászati daganatsebészet: újítások a műtőben Onkológiai kislexikon (10.): prognózis Véres széklet: mi lehet az oka? Agyvérzés, szélütés is fenyegetheti a rákbetegeket Anyajegy: mitől függ, hogy elrákosodik-e? A májáttét tünetei Májáttét: sebészi, onkológiai, radiológiai kezelés Milyen fájdalomcsillapítókat használunk? Dilemma: hogy kellene dönteni a rákgyógyszerekről? Mi a májrák? Mi nem májrák? Kérdések és válaszok 1% - Támogatás az onkológia falain túl is Méhnyakrák: miért olyan sok az áldozat!? Kontrollvizsgálat: vérkép, tumormarker, képalkotás Tévhitek a rákról (6.) Ápolási tapasztalatok: a betegek és a sugárkezelés Áttétek: gátat kell vetni a rák szétterjedésének Leukémia: tinédzserekre szabott terápia Rák és fájdalmak: nehezebb a dohányosoknak Sokáig lappanghat a hasnyálmirigyrák Egyre jobban ismerik a patológusok a betegségeket Sugárkezelés: házi és kórházi praktikák Egyre nagyobb a melanoma kockázata Tüdőrák: sokkal kevesebb beteg lehetne! A beteg is készüljön fel a vizitre! Elégtelen fájdalomcsillapítás, túl sok szenvedés Sebészet: a szike elvette, a szike visszaadja? Mióma: a jóindulatú daganat katéteres gyógyítása Onkológiai kislexikon (8.): daganatok és áttétek Bodrogi-Garas: Éljünk, amíg meg nem halunk! Miért lesznek áttétek? Válasz a Rákgyógyításban Leukémia, limfóma: mi folyik az ereinkben!? Szolárium: melanóma és másféle bőrrák kockázatai Rákos gyerekek az onkológián: nem éveket, életet! Tévhitek a rákról (7.) A leégés fizikája: miből lesz a bőrrák? Rák: minden betegnek szüksége lenne fizioterápiára Daganatos tünetegyüttes: paraneopláziás szindróma Vonják ki a cigarettából az élményeket! Bodrogi Gyula és Garas Dezső a Rákgyógyításban Onkológiai kislexikon (7.): Rákgyógyszer-kutatások Onkológiai kislexikon (6.): fájdalomcsillapítók Leukémia: 5 évesen túl a kemoterápián Gyermekkori leukémia: genetika és orvoslás Pajzsmirigyrák: Csernobil is az okok között Leukémia: a fehérvérűség lényege és típusai Melanoma: miért nem éljük túl többen!? A radiológusok valóban a vesénkbe látnak Betegségek genetikája: bennünk múltunk és jövőnk Vékonybélrák, a vékonybél daganatai Képalkotó vizsgálatok: UH, RTG, CT, MR, PET... Fájdalomcsillapítás: opioidokkal a fájdalmak ellen Fájdalomcsillapítás: fontos az orvosi konzultáció Májrák gyógyítása: mire van ma lehetőség? Patológiai vizsgálatok: mikroszkóp alatt a világ Rákkutatás a betegek részvételével (5.) Kutatják a glioblastoma multiforme agydaganatot Harc a rákkal: célzott csapás a daganatos sejtekre Tévhitek a rákról (5.) Onkológiai kislexikon (5.): rákellenes gyógyszerek Sugárkezelés: felkészülni testben és lélekben Óvatosan a diétákkal, a rák nem a böjt ideje! Sugárterápia: tumorpusztítás és tüneti kezelések Gyógyító szike: rákbetegnek a műtét jó hír!? Étrend-kiegészítők, gyógynövények feketelistája! Daganatsebészet: a rák elsődleges gyógymódja Idegrendszeri daganatok és gyermekonkológia Székrekedés, gondok a wc-n: bélrák is okozhatja! Onkológiai kislexikon (4.): kórjóslatok, kilátások Onkológiai kislexikon (3.): stádiumok Nagy Bandó András: "Minden nap ajándék" Daganatok a gerincben KRAS génvizsgálat a hatékonyabb kezelésekért Szkeptikusok és az alternatív gyógymódok Vágó István: Legyen Ön is Szkeptikus! Kockázatos csodaszerek: drágán árult remények Hasnyálmirigy világkonferencia Szegeden Jóindulatú bőrdaganatok: ciszta, anyajegy, lipoma Tévhitek a rákról (3.) Daganat a szájban: miért nem veszik észre? A csontáttét kezelése is járhat mellékhatással Életévek köszönhetők az Év Gyógyszerének Onkológiai kislexikon (2.): tumormarkerek Fájdalomcsillapítás: lehetséges és kötelező! A kemoterápiás kezelés mellékhatásai Dohányosok az onkológiákon Rák: génjeinkben hordozzuk a sorsunkat? Rák: miért kell, hogy fájjon? Méhnyakrák: hogyan pusztít a HPV? Kemoterápia: sejtmérgektől a célzott kezelésekig Elsorvasztják a daganatok érhálózatát Több rákbetegségért is vírusok a felelősek Veszélyesek lehetnek a csodaszerek Az emberek fele rákbeteg lesz? Sugárkezelés és kemoterápia: a félelmetes gyógymód Rettegett hányinger: hogy kerülhetjük el? Alternatív kezelések: miért nem foglalunk állást? Emlőrák: mielőbb felfedezni, hamar műteni A HER2-pozitív emlőrák és célzott kezelése Sugárterápia a tumorok ellen Kemoterápia: gyógyszerek és módszerek