Nem az onkológiai, hanem a hematológiai osztályokon kezelik, ám ugyanúgy rákbetegségnek számítanak a vérképzőrendszer és a nyirokrendszer daganatai, mint a tüdőrák vagy a mellrák. A leukémia és a limfóma nem egy-egy betegség, e kóroknak mintegy száz formáját különböztetik meg az orvosok, s ennek megfelelően a kezelések is sokfélék lehetnek. A hematológiában jó eredményeket érnek el a kemoterápiával, sok beteg visszakapta már egészségét a célzott terápiás gyógyszeres kezelések révén. Vannak ugyanakkor betegek, akiknél ma is csak a csontvelő-transzplantáció hoz eredmény, de — a daganatos betegségek között egyedülálló módon — az is előfordul, hogy hosszú évekig az ellenőrző vizsgálatokon túl semmiféle kezelést nem tartanak indokoltnak az orvosok.

– Örüljek annak, hogy limfómám van! Ezt mondta az orvos a hematológián. Ám én nem értettem, miért kellene ettől olyan nagyon boldognak lennem. Igazság szerint nem is tudtam a betegségről semmit, csak az derengett, hogy Antall József miniszterelnöknek is limfómája volt, s hiába vitték Németországba kezelni, mégis meghalt – eleveníti fel a rosszindulatú nyirokdaganat diagnózisával való szembesülését a szolnoki Belukács Magdolna. Az akkor 48 éves asszonynak a sebészeten a terjedő tumor miatt kivették a gyomra kétharmadát, majd az onkológiára irányították, onnan küldték tovább a hematológiára. Ekkor még mindig abban a hiszemben élt, hogy súlyos gyomorrákja van. Ehhez képest tartotta jó hírnek a hematológus, hogy egy olyan típusú non-Hodgkin limfóma igazolódott nála, amely gyógyszerrel igen jól kezelhető.

– Elkezdődött a kemoterápiás kezelésem, de én nemigen hittem benne. Halni készültem: állandóan figyeltem a nálam rosszabb állapotban lévőket, hogy mi várhat rám. Kezdetben dühöngtem, hogy miért történik velem mindez, majd sikerült átértékelnem magamban az életet, s arra jutottam: ha már egyszer úgyis meghalok, addig már ne állandó sírással keljek és feküdjek, s keserítsem meg ezzel a magam és a családom életét. Az esélytelenek nyugalmával jártam a kezelésekre – emlékezik vissza Belukács Magdolna.
Az asszony olyannyira nem halt meg, hogy teljesen meggyógyult. A történteknek lassan 8 éve már, s ismerősei ma mint az egyik legaktívabb gyógyult rákbeteget emlegetik. Mivel a vasútnál dolgozott, s leszázalékolása után megmaradt az ingyenjegye, rendszeresen ott van a fővárosi rendezvényeken: részt vett a Tűzmadár Alapítvány piszchológiai tréningjén, tagja a Limfóma Klubnak, daganatos betegeknek szervezett főzőtanfolyamra jár. Elvégzett egy önkéntes segítő tanfolyamot, s rendszeresen bejár a szolnoki kórházba, ahol a sorstársak támasza, gyámolítója. Szabadidejében sokat kerékpározik, úszni jár, élvezi az életét.
1/5 Non-Hodgkin limfóma mint jó hír?2/5 Amikor az agresszív rák kezelhetőbb3/5 Vérrák, leukémia: a védő sejtek árulása4/5 Csontvelő-transzplantáció: újraindított immunrendszer5/5 Célzott terápiák a gyógyulásért