Az orvosok jelölik ki a gyógyítás irányát, az ápolók pedig segítenek abban, hogy a kijelölt úton végig tudjon menni a beteg. Amíg az orvos az onkológiai terápiát és a kórlefolyást alapjaiban meghatározó daganatstádiumra, vérképre, a képalkotó vizsgálatok eredményeinek változásaira fókuszál, a betegeket gyakran olyan — biológiai szempontból kevésbé jelentőségteljes, ám a mindennapokat nagyon is meghatározó — kérdések foglalkoztatják, mint a hajhullás, a bőrpanaszok, az émelygés vagy az infúzió okozta helyi tünetek. A RÁKGYÓGYÍTÁS magazin ápolási sorozatában az ország onkológiai centrumainak és osztályainak főnővérei mondják el mindennapi tapasztalataikat, s adnak azok alapján praktikus tanácsokat Olvasóinknak.
– A nagy betegforgalom ellenére az átlagosnál szorosabb kapcsolat alakulhat ki az ápolók és a páciensek között az onkológián, mint más osztályon, hiszen hozzánk hosszú hónapokig, olykor évekig rendszeresen visszajárnak a betegeink, sőt nem ritkán a találkozások közti időben is tartjuk a kapcsolatot – jelzi Tóth Erika, a fővárosi Egyesített Szent István és Szent László Kórház Onkológiai Centrumának főnővére az ápoló-beteg viszony jellegzetességét.
– A betegekben rengeteg kérdés kavarog, amikor első alkalommal bemennek az orvoshoz megbeszélni a terápiájuk részletkérdéseit: tele vannak szorongással, igazán nem is tudnak odafigyelni az orvosra. Sokszor úgy tűnik számukra, hogy minden nagyon gyorsan történik velük, hiszen a diagnózissal való szembesülés óta sokan már beavatkozások sorozatán vannak túl, a műtéte(ke)t, olykor sugárkezeléseket követően úgy érzik, most egy újabb félelmetes kezeléssorozat vár rájuk – ecseteli a tipikusnak mondható szituációt Tóth Erika.
– A feszültségből adódó szétszórtságot és bizonytalanságot jól jelzi, hogy hiába mond el a kezelőorvos sok tudnivalót a terápiáról, időről-időre ugyanazok a kérdések merülnek fel. Olykor több hétnek is el kell telnie, amíg nagyjából helyére kerülnek a páciensek tudatában az információk. Az ápolók ugyan nem adhatnak felvilágosítást orvosi kérdésekről, ám abban nagyon sokat segíthetnek, hogy a beteg értelmezni tudja az elhangzottakat, s praktikus információkkal segítsék a gyógykezelés sikerét, a tünetek enyhítését – ad rövid összefoglalót Tóth Erika az ápolói támogatás jelentőségéről.
A főnővér hangsúlyozza: a nővéreknek a gyakorlati segítségnyújtáson túl figyelni kell a betegek magatartásának, lelkiállapotának a változására is, nincs-e szükség érzelmi támaszként szakszerű pszichológiai támogatásra. Ha azt tapasztalják, hogy valaki nagyon elkeseredett, sokszor sír, depressziós vagy magába fordul, ezt jelzik a centrumban dolgozó onkopszichológus szakembernek, aki megkeresi a beteget, s igyekszik segíteni neki túljutni az érzelmi hullámvölgyön.
Tóth Erika hozzáteszi: jelentős mértékben a nővérek hozzáállásán, mentalitásán, a betegekkel való kommunikációján múlik az is, hogy milyen hangulat uralkodik egy kórházi osztályon – ebben pedig a humor is sokat segíthet, a mosoly a legjobb fájdalomcsillapító.
1/3 Kérdések, kételyek, félelmek
2/3 Vissza-visszatérő kérdések
3/3 Őszinteségre sarkallnak
1/3 
