A horoszkópot vakhitnek, a nem bizonyított orvosi állításokat légből kapott humbugnak nevezi Vágó István. A kvízmester nyíltan kiáll az áltudományos tévhitek ellen, mert azt tartja, hogy azok megrendíthetik a bizalmat a valódi tudományokban. Veszélyesnek tartja, hogy a betegeket egyre több módon igyekeznek olyan terápiákról meggyőzni, illetve olyan termékeket eladni számukra, amelyek hatékonyságát nem bizonyították. Vágó István mint a racionális gondolkodást népszerűsíteni igyekvő Szkeptikus Társaság elnöke a Rákgyógyításnak adott interjúban elárulja, miért beszélte le rákbeteg ismerősét egy drága alternatív kúráról és mitől félti a tudományos kutatásokat.
Vágó István Budapesten született 1949-ben, gyógyszer-vegyészmérnöki diplomát és idegenvezető szakmát szerzett, majd mérnökként a MEDIMPEX külkereskedelmi vállalatnál dolgozott. A Riporter kerestetik verseny nyomán került a Magyar Televízióba, ahol a Van benne valami című barchobaműsor révén vált országszerte ismertté. A közszolgálati és a kereskedelmi televíziók vetélkedői (Kerékbár, Mindent vagy semmit, Legyen Ön is Milliomos!, Pókerarc) mellett a többi között házigazdája volt az Álljunk meg egy szóra! nyelvművelő műsornak is.
Kiválóan beszél angolul, németül, franciául és spanyolul, de olaszul vagy portugálul is interjúképes, oroszul, svédül vagy lengyelül sem lehetne eladni. A Favágók együttesben basszusgitárosként játszik és énekel. Tagja és alelnöke volt a racionális gondolkodást zászlajára tűző Tényeket Tisztelők Társaságának, 2006-ban a Szkeptikus Társaság egyik alapítója, majd az egyesület elnöke lett.
– Biztosan sok rontást küldtek már Önre az ehhez értők, hallva mennyire harciasan síkra száll ellenük.
– Az utóbbi időszakban hihetetlen piaca nyílt meg a sarlatánságnak, azoknak a szolgáltatásoknak és termékeknek, amelyeket súlyos betegeknek is kínálnak, miközben semmi bizonyítékkal nem tudják alátámasztani a hatékonyságukat. Amíg korábban mi szkeptikusok ódzkodtunk az alternatív, kiegészítő vagy természetgyógyászati tevékenységek nyilvános kritikájától, már nem hagyhatjuk szó nélkül a történéseket: egyre nagyobb a veszélye ugyanis annak, hogy a sarlatánok negatív irányba befolyásolják a betegeket, megrendítik a bizalmukat a bizonyítékokon alapuló orvoslásban.
– Ezek szerint Ön televíziós létére sem a tévékészüléken keresztül gyógyító gurutól kér segítséget, ha hasogat a dereka. Mi az oka annak, hogy ma jól meg lehet élni a misztikus gyógyászatból?
– A sarlatánok egyre többen vannak és egyre hatékonyabban érvelnek. A mindennapokban előforduló, közérthető fogalmakkal apellálnak, a bolygók együttállásáról, energiáról, egyensúlyról, rezgésről beszélnek, logikusnak, ok-okozati összefüggésben álló történésnek állítanak be olyan eseményeket, amelyeknek valójában semmi közük egymáshoz. Az élet bonyolult kérdéseire egyszerű, kézzelfogható válaszokat adnak. Egy tudományos tevékeny-séget folytató orvos sosem lehet 100 százalékban biztos abban, hogy egy gyógymód minden egyes esetben biztosan beválik, hiszen nem mindenkinek a betegsége reagál egyformán egy adott gyógyszerre, tehát a bizonyított hatékonyságú terápiák sem segítenek mindenkin. Ezzel szemben az ezoterikusok felelőtlen módon mindig magabiztosan válaszolnak a nekik feltett kérdésekre, holott válaszaik teljesen alaptalanok. Lehet, hogy jó hallani amit mondanak, ám az attól még nem igaz.
1/4 Terjed a sarlatánság
2/4 Összeesküvés elmélet
3/4 Tanácstalanság és alternatív medicina
4/4 Miben bízhatnak a kétkedők?