Nem a megfelelő Flash Player van a gépen. A legújabb verzió letölthető innen.
Nem a megfelelő Flash Player van a gépen. A legújabb verzió letölthető innen.
 
A szövegek mérete: Nagyobb | Kisebb
 
Leukémia: 5 évesen túl a kemoterápián
Amíg 30 éve 10-12 százalékos volt a gyógyulási esélye a leukémiás gyerekeknek, addig manapság öt gyermekből négy teljesen felépül a betegségből. Az öt és fél éves Bálint Bécin 2007 nyarán diagnosztizáltak leukémiát. Azóta túl van a kemoterápián és újra meg kellett tanulnia járni. A kisfiú családjánál a Délmagyarország című napilap járt a Csongrád megyei Bordányban.


1/1



- Apa éppen borotválkozik, de mindjárt jön - kukucskál ki a kerítés résein át a csengetésünkre az öt és fél éves Bálint Béci. A csupa mosoly kisfiú gyorsan a bizalmába fogad bennünket. Amíg édesapja, Béla megérkezik, kezünkbe adja a labdáját, majd kivág egy komoly sprintet, hogy megmutassa, olyan gyorsan fut, mint a szélvész. Pedig a 35 éves bordányi növényvédelmi felügyelő csemetéje alig három éve egyik napról a másikra még csak lábra sem tudott állni. Az orvosok leukémiát diagnosztizáltak a kisfiún és elkezdték a kemoterápiás kezelését - olvasható a Délmagyarország riportjában.

A kisfiú betegségéről már a takaros családi ház konyhájában üldögélve beszélgetünk. - Három éve történt, hogy a nagyobbik fiúnk, Béci leesett az ágyról és eltört a keze. Pár nappal később egy egész éjszakát átsírt, panaszkodott, hogy nagyon fáj a keze-lába, nem tudott lábra állni. Elvittük a háziorvoshoz, majd miután nem javult az állapota, beutalót kaptunk a klinikára. Nem volt valami jó a vérképe, a láza sem csökkent, így további vizsgálatokra az intenzív osztályra küldték. Másnapra ugyan stabilizálódott az állapota, de felküldtek bennünket az onkológiára. Biológia szakos tanár vagyok, így amikor megláttam hová megyünk, megremegett a lábam - emlékszik vissza a betegség első napjaira Béci anyukája, Ági, aki éppen akkor volt a hetedik hónapban második gyermekükkel, a most két és fél éves Kálmánkával.

Július utolsó napján az orvosok közölték a családdal, hogy csontvelő vizsgálatra lesz szükség. Délutánra megtudták a diagnózist: Béci leukémiában szenved. A csontvelő elkezdett alkalmatlan fehérvérsejteket termelni. Még aznap el is kezdődött a kemoterápia. A szülők az első sokk után azzal biztatták magukat, hogy a bizonytalanságnál az mégis csak jobb, hogy tudják mi a gyermekük betegsége. Az orvosok 80 százalékos esélyt láttak a teljes gyógyulásra. Azt is elmodták, hogy legalább két éves terápiára kell számítaniuk.

- Az első három hétben a feleségem el sem mozdult Béci mellől - veszi át a szót az apuka. - Az osztályon minden kis betegnek külön szobát biztosítanak, ahol az anyukájuknak is van egy ágy. Ági fürdette, etette a fiúnkat, mellette volt a kemoterápia során. Még most is nagyon élénken él bennem, amikor a kezelések elején a fiúnk egyszer azt mondta nekünk: apa, anya segítsetek rajtam, mert nagyon beteg vagyok!

Bécinek a többi sorstársához hasonlóan kihullott a haja és újra meg kellett tanulnia járni. Nagyon kitartónak bizonyult, nemcsak magát hajtotta, de a szüleit sem hagyta csüggedni. A kezelések második és harmadik szakaszában már otthonról járt be a család a klinikára. Ilyenkor mindig nagy bőrönddel érkeztek, mert nem tudhatták, hogy hány napot kell a kórházban maradniuk. Olyan eset is előfordult, hogy fordulhattak is vissza, mert Béci szervezete még nem volt elég erős a kezelésekhez.

Miután Kálmánka megszületett, Béla fekükdt be a fiához a klinikára. A biztonság kedvéért a kisebbik fiúk születése után a köldökzsinorból őssejtet vetettek. Az egyébként 300-400 ezer forintos költséget egy alapítvány vállalta át az orvosi indokoltság miatt. Béci tavaly nyáron fejezte be a kemoterápiát és a gyógyszeres kezelést. Azóta csupa mosoly, éli a hozzá hasonló korú gyerekek mindennapjait. Még további négy évig megfigyelés alatt tartják és ezt követően kerülhet rá az orvosi kartonjára: gyógyult.

Szegeden öt éve létezik gyermek hematológiai osztály. A 28 ágyas részleg 14 különálló szobájában a beteg gyermekeket és az édesanyjukat együtt helyezik el. Szegeden három megyéből évente 30-35 gyermeket kezelnek itt. A legtöbbjük fél-egy évet tölt el az osztályon.

- 18 éves korukig minden leukémiás gyermek hozzánk kerül. A vele született betegség igen ritka, többnyire 2-5 éves korukban derül fény a kórra. Az orvostudomány rengeteget fejlődött az elmúlt évtizedek alatt: amíg 30 éve csak 10-12 százalékos volt a gyógyulási arány, addig manapság a leukémiás gyerekek 80-85 százaléka felépül. Az összdaganatos betegeink 70-75 százaléka meggyógyul - árulta el a Szegedi Gyermekklinika Hemato-onkológiai osztályának osztályvezető főorvosa, dr. Bartyik Katalin. A kezelések során nemzetközi protokollt alkalmaznak, olyan agresszív kezeléseket, amelyeket a legtöbb felnőtt szervezet ki sem bírna. A támogató kezelések miatt viszont a gyerekeknek nem igazán maradnak emlékeik a kemoterápiáról - tudtuk meg az egyetemi docenstől.

A riportot a Délmagyarország engedélyével közöltük.

Kapcsolódó cikkek:
Gyermekkori leukémia: genetika és orvoslás
Leukémia, limfóma: mi folyik az ereinkben!?
Leukémia: a betegség lényege és típusai
Leukémia: hiányoznak a jellegzetes tünetek
Vérszegénység is veszélyezteti a daganatos beteget
Gyerekeket fenyegető tumorok
Rák: génjeinkben hordozzuk a sorsunkat?
Gyógyszerfejlesztés: küzdelem az idővel




Igazi harc: kung-fuval is küzdenek a rák ellen Bejelentés a vastagbél-daganat kezeléséről Alaposan rákészülnek az agydaganatok operációira Vastagbélrák: személyes és civil harc foggal és körömmel Rák: ne legyenek elárvult betegek! Golflabda méretű daganata lett a szoláriumtól Tűzmadár Ünnep a rák elleni összefogás jegyében Tízezrek nem tudják, hogy már vastagbélrákos betegek Vastagbélrák: megelőzhetjük és tehetünk ellene! Vastagbélrák: kevesebb családi tragédia legyen az országban! Vastagbéltükrözés: az Ön élete megér egy vizsgálatot? Írja meg vastagbéltükrözésének történetét! Félnek a bőrráktól, mégis szoláriumoznak Szakmai díj a Rákgyógyítás főszerkesztőjének Testvérpár a tárgylemezen: Kulka Janina patológus és Kulka János színművész II. rész Testvérpár a tárgylemezen: Kulka Janina patológus és Kulka János színművész I. rész Hogyan készüljünk fel az onkológiára? Egyre többet tudnak a gyomorrákról Rák: a személyiségen is múlhat a gyógyulás? Örökölhető a rák? Örökségből ritkán lesz daganat Gajdácsi József: egyetlen rákbeteg sem marad ellátás nélkül Vastagbélrák: a halálesetek 80 százaléka elkerülhető lenne Miért nem veszik észre a torokban a rákot?! Egy rákbeteg legdrágább kincse az ideje A védőnői méhnyakszűrés esély a megelőzésre, esély a gyógyulásra Batthyány-Strattmann László díjjal jutalmazott hematológus professzor Rákgyógyítás: jöhet élet a rák után? Van okostelefonja? Használja az emlő önvizsgálatához! Nemzeti Betegfórum A bőrrák három legjelentősebb rizikófaktora Lelki fájdalomcsillapítás a rákbetegeknek Előre jelezhető az emlőrákműtét utáni súlyos fájdalom A fájdalmat csillapítani kell! Sorstársakat vár a Gyógyulj Velünk Egyesület Placebo: a mellékhatás tudata is kiválthat mellékhatást Mit is csinál a pajzsmirigy? Méhnyakrák elleni oltásra lehet pályázni Figyelmeztetés: így ne vásároljunk étrend-kiegészítőt! Rákgyógyítás: a rák mellett mi lesz a többi betegséggel? Nagy Bandó András: a halandóság megismerése A nyirokcsomóáttétek előfordulása és kezelése Miért lett több a májrákos beteg? Életkilátások pajzsmirigyrákban Megkétszereződhet a rákos betegek száma! Milyen élete van a rák túlélőinek? A média 2012-ben is napirendre vette a májrákot Milyen sors vár valakire, ha májrákos? Fájdalomcsillapítás fájdalomtípusok szerint Fájdalomcsillapítás: sokaknál elégtelen Növeli a gyerekek rákos kockázatát, ha apjuk dohányzik Limfóma: nyirokszervekből kiinduló daganatok Nyiroködéma kialakulása és kezelése Rákgyógyítás: enni kell a túlélésért! Fogröntgenek és agydaganat: vizsgálták az összefüggést Kinél nagyobb a petefészekrák kockázata? Kemoterápia: a kezelések ütemezése is befolyásolja az eredményeket Gyógyszerek és termékek recept nélkül, de nem kockázat nélkül! Állami program a méhnyakrák megelőzésére A vastagbéltükrözés megelőzheti a vastagbélrákot Petefészekrák: az endometriózis növelheti a kockázatot A Rákgyógyítás Facebook-oldala: hírek és Olvasóink tapasztalai Az egészségügyi az egyik legérzékenyebb adat A nőknek nagyobbak a fájdalmaik? Májrák: minden utcában élnek veszélyeztetett emberek! Hospice és fájdalomcsillapítás: legyen élet a halál előtt! Májrák: elhízás és Hepatitis a háttérben Genetikai kristálygömb: akarjuk tudni meddig élhetünk? Hatékony fájdalomcsillapításra és tüneti kezelésre van szükség! Ritka, de agresszív daganat az azbeszt miatt Méhnyakrákos kismama adott életet gyermekének Létrehozzák az Országos Gyógyszerterápiás Tanácsot A leukémia nemcsak a gyerekek betegsége A legfőbb rákellenes eredmények 2011-ben Rákgyógyítás a sámánokról, az áttétekről, a halandóság feldolgozásáról Metasztázisok az agyban: a koponyában nincs helye a tumornak Új elnök az onkológus társaság élén Szervátültetés után kétszeres a rák kockázata Megerősítették: rákkeltő a szoláriumozás Mobiltelefon és agydaganat: lehet összefüggés? Az elhízás növeli a méhrák kockázatát Újraszabályozná a betegtájékoztatást az EU 5 éves a www.rakgyogyitas.hu A radioterápia felére csökkenti az emlőrák kiújulását Tüdőáttét: az egyik leggyakoribb metasztázis kezelése Kórház helyett otthon is segítheti szakképzett ápoló a gondozást Klinikai vizsgálatokban kapják meg a betegek először a legújabb terápiákat Kemoterápia: házi és kórházi praktikák Az orvosok utat mutatnak, a nővérek segítenek végigmenni rajta Ártalmas is lehet a vitaminszedés Eredmények a hasnyálmirigy-gyulladás kutatásában A férfiakat korábban veszélyezteti a vastagbélrák Rákgyógyítás: Kulka-interjú, csontáttétek, májrákos sorstársak A volt dohányosok megállíthatatlanok Debrecenben is keresik a melanoma ellenszerét Amikor a mellrák nyomasztó anyai örökség Patológusok a gyógyításban: film a vizsgálatokról Hematológia: az őssejt-transzplantáció gyakorlata Rákgyógyítás: veszélyes termékek, hospice, áttétek A májrák túl későn ad hírt magáról Prosztatarák: életet ment a szűrés és nem szégyen Háziorvosi gondozás a daganatos betegségben Nőgyógyászati daganatsebészet: újítások a műtőben Onkológiai kislexikon (10.): prognózis Véres széklet: mi lehet az oka? Agyvérzés, szélütés is fenyegetheti a rákbetegeket Anyajegy: mitől függ, hogy elrákosodik-e? A májáttét tünetei Májáttét: sebészi, onkológiai, radiológiai kezelés Milyen fájdalomcsillapítókat használunk? Dilemma: hogy kellene dönteni a rákgyógyszerekről? Mi a májrák? Mi nem májrák? Kérdések és válaszok 1% - Támogatás az onkológia falain túl is Méhnyakrák: miért olyan sok az áldozat!? Kontrollvizsgálat: vérkép, tumormarker, képalkotás Tévhitek a rákról (6.) Ápolási tapasztalatok: a betegek és a sugárkezelés Áttétek: gátat kell vetni a rák szétterjedésének Leukémia: tinédzserekre szabott terápia Rák és fájdalmak: nehezebb a dohányosoknak Sokáig lappanghat a hasnyálmirigyrák Egyre jobban ismerik a patológusok a betegségeket Sugárkezelés: házi és kórházi praktikák Egyre nagyobb a melanoma kockázata Tüdőrák: sokkal kevesebb beteg lehetne! A beteg is készüljön fel a vizitre! Elégtelen fájdalomcsillapítás, túl sok szenvedés Sebészet: a szike elvette, a szike visszaadja? Mióma: a jóindulatú daganat katéteres gyógyítása Onkológiai kislexikon (8.): daganatok és áttétek Bodrogi-Garas: Éljünk, amíg meg nem halunk! Miért lesznek áttétek? Válasz a Rákgyógyításban Leukémia, limfóma: mi folyik az ereinkben!? Szolárium: melanóma és másféle bőrrák kockázatai Rákos gyerekek az onkológián: nem éveket, életet! Tévhitek a rákról (7.) A leégés fizikája: miből lesz a bőrrák? Rák: minden betegnek szüksége lenne fizioterápiára Daganatos tünetegyüttes: paraneopláziás szindróma Vonják ki a cigarettából az élményeket! Bodrogi Gyula és Garas Dezső a Rákgyógyításban Onkológiai kislexikon (7.): Rákgyógyszer-kutatások Onkológiai kislexikon (6.): fájdalomcsillapítók Leukémia: 5 évesen túl a kemoterápián Gyermekkori leukémia: genetika és orvoslás Pajzsmirigyrák: Csernobil is az okok között Leukémia: a fehérvérűség lényege és típusai Melanoma: miért nem éljük túl többen!? A radiológusok valóban a vesénkbe látnak Betegségek genetikája: bennünk múltunk és jövőnk Vékonybélrák, a vékonybél daganatai Képalkotó vizsgálatok: UH, RTG, CT, MR, PET... Fájdalomcsillapítás: opioidokkal a fájdalmak ellen Fájdalomcsillapítás: fontos az orvosi konzultáció Májrák gyógyítása: mire van ma lehetőség? Patológiai vizsgálatok: mikroszkóp alatt a világ Rákkutatás a betegek részvételével (5.) Kutatják a glioblastoma multiforme agydaganatot Harc a rákkal: célzott csapás a daganatos sejtekre Tévhitek a rákról (5.) Onkológiai kislexikon (5.): rákellenes gyógyszerek Sugárkezelés: felkészülni testben és lélekben Óvatosan a diétákkal, a rák nem a böjt ideje! Sugárterápia: tumorpusztítás és tüneti kezelések Gyógyító szike: rákbetegnek a műtét jó hír!? Étrend-kiegészítők, gyógynövények feketelistája! Daganatsebészet: a rák elsődleges gyógymódja Idegrendszeri daganatok és gyermekonkológia Székrekedés, gondok a wc-n: bélrák is okozhatja! Onkológiai kislexikon (4.): kórjóslatok, kilátások Onkológiai kislexikon (3.): stádiumok Nagy Bandó András: "Minden nap ajándék" Daganatok a gerincben KRAS génvizsgálat a hatékonyabb kezelésekért Szkeptikusok és az alternatív gyógymódok Vágó István: Legyen Ön is Szkeptikus! Kockázatos csodaszerek: drágán árult remények Hasnyálmirigy világkonferencia Szegeden Jóindulatú bőrdaganatok: ciszta, anyajegy, lipoma Tévhitek a rákról (3.) Daganat a szájban: miért nem veszik észre? A csontáttét kezelése is járhat mellékhatással Életévek köszönhetők az Év Gyógyszerének Onkológiai kislexikon (2.): tumormarkerek Fájdalomcsillapítás: lehetséges és kötelező! A kemoterápiás kezelés mellékhatásai Dohányosok az onkológiákon Rák: génjeinkben hordozzuk a sorsunkat? Rák: miért kell, hogy fájjon? Méhnyakrák: hogyan pusztít a HPV? Kemoterápia: sejtmérgektől a célzott kezelésekig Elsorvasztják a daganatok érhálózatát Több rákbetegségért is vírusok a felelősek Veszélyesek lehetnek a csodaszerek Az emberek fele rákbeteg lesz? Sugárkezelés és kemoterápia: a félelmetes gyógymód Rettegett hányinger: hogy kerülhetjük el? Alternatív kezelések: miért nem foglalunk állást? Emlőrák: mielőbb felfedezni, hamar műteni A HER2-pozitív emlőrák és célzott kezelése Sugárterápia a tumorok ellen Kemoterápia: gyógyszerek és módszerek