Nem a megfelelő Flash Player van a gépen. A legújabb verzió letölthető innen.
Nem a megfelelő Flash Player van a gépen. A legújabb verzió letölthető innen.
 
A szövegek mérete: Nagyobb | Kisebb
 
Prosztatarák: életet ment a szűrés és nem szégyen
Hivatalosan edukációs kampánynak nevezik azt az országos, figyelemfelkeltő, felvilágosító eseményt, amelyet a Magyar Urológusok Társasága hét év óta évente megismétel, szorgalmazva, hogy minél többen értsék meg: a szűrés = önvédelem. Pajor László, a Szegedi Urológiai Klinika intézetvezető professzora, a társasága elnöke szerint bár az egy hétig tartó intenzív, közvéleményt orientáló rendezvény eredeti célja a prosztatarákszűrés volt, ma már ennél sokkal többről van szó.



1/1



- Az egyhetes egészségnevelő kampány az európai országokkal közösen történik, mindenhol egy időben, azonos céllal - mondta az orvos az MTI kérdésére. - Elsősorban ugyan a sokáig "szégyenbetegségként" kezelt prosztatakórokra szeretnénk felhívni a figyelmet, különös tekintettel a prosztatarákra, mely a 45 éven felüli férfiak számára kiemelt kockázatot jelent. A prosztatarák a tüdőrák után a második leggyakoribb rákfajta, melynek száma évről-évre nő, és kíméletlenül szedi áldozatait. A számok önmagukért beszélnek: világviszonylatban 3 percenként prosztatarák áldozata lesz egy férfi. Hazánkban évente 3500-4000 új beteget regisztrálnak, holott a szűrés jó néhány százalékkal csökkenthetné az időben megkezdett terápia eredményeként a halálesetek számát - adta hírül az MTI.

A szűrés ez esetben is szinte az unalomig hangsúlyozott fontosságú lépés. Ezt erősíti meg a professzor is, mikor arról beszél, hogy ma már abszolút modern diagnosztikai módszerek állnak az urológusok rendelkezésére, a prosztata kóros elváltozásait korai stádiumban képesek felismerni, és ezek a vizsgálatok igen csekély kellemetlenséggel járnak, amelyek semmiképpen nincsenek arányban az esetleges, súlyos megbetegedések okozta traumával, és fájdalommal.

Mindennek ellenére a magyar férfiak idegenkednek ezektől a szűrővizsgálatoktól, talán valami helytelenül értelmezett szégyenérzet, félelem, vagy csupán hanyagság, lustaság miatt, de struccpolitikájuk révén sokkal kevesebben keresik fel a szűrőhelyeket, mint más országokban.

Már a 30-40 éveseket is érinti
   
A prosztata kóros elváltozásai nemcsak idős korban jelentkezhetnek, már a 30-40 éveseknek is 10-25 százalékát érintik. Az 50 év felettieknek 50 százaléka, a 70 felettiek 75 százaléka, a 80 felettieknek pedig már 95 százaléka számít veszélyeztetettnek.

- Természetesen ez nem azt jelenti, hogy minden esetben rosszindulatú daganatról van szó - hangsúlyozza a szakember. - A prosztata más rendellenességeket is okoz. Minden harmadik férfinek van 50 éves életkor felett például vizeletürítési, illetve vizelettartási gondja. Ennek oka leggyakrabban a prosztata jóindulatú megnagyobbodása, ami hatékony, megbízható terápiával gyógyítható. Korai felismerés esetén sok rákos daganatos elváltozás is "megszelídíthető", illetve kezelhető, a ma alkalmazott, személyre szabott orvosi koncepció szerint, amelyhez mind a gyógyszerek, mind pedig a technikai eszközök rendelkezésre állnak.

Pajor László közlése szerint a fejlettebb országokban sokkal többen élnek a kínálkozó lehetőségekkel, nyolcszor annyian mennek el szűrésre a férfiak, mint nálunk, holott a szűrés révén ötödével csökkenthető a halálesetek száma. Mindezt sokszor el lehet mondani, meg lehet ismételni, de erőszakkal senkit sem lehet vizsgálatra vinni. Mindenki önmaga felelős egészségéért. Most a fővárosban és a megyeszékhelyen is alkalom kínálkozik majd szeptember 12. és 18. között, a kampány idején, hogy regisztrálják magukat mindazok, akik a szűrés mellett döntenek.

Külön aláhúzza a társaság elnöke, hogy nem csak férfiakra számítanak. A prosztataszűrés ugyanis kibővült: urológiai szűrésről van szó. Ami azt jelenti, hogy az urológiai betegségek széles skálájára vonatkozik a szűrés, a vesekőtől a merevedési zavarig, a vizelet visszatartási gondoktól a különféle húgyúti gyulladásokig.

Az évről évre ismétlődő, egészségtudatosságra nevelő kampányt a Magyar Urológusok Társasága a kezdeményezésen túl anyagilag és erkölcsileg is támogatja, azt remélve, hogy minél többen élnek a lehetőséggel, és megszabadulva előítéleteiktől megjelennek a szűréseken.

Kapcsolódó cikkek:
Szacsvay László: humorral is a prosztatarák ellen
Szacsvay László: időben elkapták a prosztatarákot
Prosztatarák
Prosztatarák: életmentő kontrollvizsgálatok
Prosztatarák: az elhízás növeli a kockázatot
Sugár- és kemoterápia: a félelmetes kezelések
Rákbetegség: nem elég a testet kezelni




Mit ígér a Nemzeti Szűrőprogram? A világátlag duplája a személyenkénti cigarettafogyasztás nálunk Szegő László emlékére: csüggedés helyett cselekvés Igazi harc: kung-fuval is küzdenek a rák ellen Bejelentés a vastagbél-daganat kezeléséről Alaposan rákészülnek az agydaganatok operációira Vastagbélrák: személyes és civil harc foggal és körömmel Rák: ne legyenek elárvult betegek! Golflabda méretű daganata lett a szoláriumtól Tűzmadár Ünnep a rák elleni összefogás jegyében Tízezrek nem tudják, hogy már vastagbélrákos betegek Vastagbélrák: megelőzhetjük és tehetünk ellene! Vastagbélrák: kevesebb családi tragédia legyen az országban! Vastagbéltükrözés: az Ön élete megér egy vizsgálatot? Írja meg vastagbéltükrözésének történetét! Félnek a bőrráktól, mégis szoláriumoznak Szakmai díj a Rákgyógyítás főszerkesztőjének Testvérpár a tárgylemezen: Kulka Janina patológus és Kulka János színművész II. rész Testvérpár a tárgylemezen: Kulka Janina patológus és Kulka János színművész I. rész Egyre többet tudnak a gyomorrákról Rák: a személyiségen is múlhat a gyógyulás? Örökölhető a rák? Örökségből ritkán lesz daganat Gajdácsi József: egyetlen rákbeteg sem marad ellátás nélkül Vastagbélrák: a halálesetek 80 százaléka elkerülhető lenne Miért nem veszik észre a torokban a rákot?! Egy rákbeteg legdrágább kincse az ideje A védőnői méhnyakszűrés esély a megelőzésre, esély a gyógyulásra Batthyány-Strattmann László díjjal jutalmazott hematológus professzor Rákgyógyítás: jöhet élet a rák után? Van okostelefonja? Használja az emlő önvizsgálatához! A bőrrák három legjelentősebb rizikófaktora Lelki fájdalomcsillapítás a rákbetegeknek Előre jelezhető az emlőrákműtét utáni súlyos fájdalom A fájdalmat csillapítani kell! Sorstársakat vár a Gyógyulj Velünk Egyesület Placebo: a mellékhatás tudata is kiválthat mellékhatást Mit is csinál a pajzsmirigy? Méhnyakrák elleni oltásra lehet pályázni Figyelmeztetés: így ne vásároljunk étrend-kiegészítőt! Rákgyógyítás: a rák mellett mi lesz a többi betegséggel? Nagy Bandó András: a halandóság megismerése A nyirokcsomóáttétek előfordulása és kezelése Miért lett több a májrákos beteg? Életkilátások pajzsmirigyrákban Megkétszereződhet a rákos betegek száma! Milyen élete van a rák túlélőinek? A média 2012-ben is napirendre vette a májrákot Milyen sors vár valakire, ha májrákos? Fájdalomcsillapítás fájdalomtípusok szerint Fájdalomcsillapítás: sokaknál elégtelen Növeli a gyerekek rákos kockázatát, ha apjuk dohányzik Limfóma: nyirokszervekből kiinduló daganatok Nyiroködéma kialakulása és kezelése Rákgyógyítás: enni kell a túlélésért! Fogröntgenek és agydaganat: vizsgálták az összefüggést Kinél nagyobb a petefészekrák kockázata? Kemoterápia: a kezelések ütemezése is befolyásolja az eredményeket Gyógyszerek és termékek recept nélkül, de nem kockázat nélkül! Állami program a méhnyakrák megelőzésére A vastagbéltükrözés megelőzheti a vastagbélrákot Petefészekrák: az endometriózis növelheti a kockázatot A Rákgyógyítás Facebook-oldala: hírek és Olvasóink tapasztalai Az egészségügyi az egyik legérzékenyebb adat A nőknek nagyobbak a fájdalmaik? Májrák: minden utcában élnek veszélyeztetett emberek! Hospice és fájdalomcsillapítás: legyen élet a halál előtt! Májrák: elhízás és Hepatitis a háttérben Genetikai kristálygömb: akarjuk tudni meddig élhetünk? Hatékony fájdalomcsillapításra és tüneti kezelésre van szükség! Ritka, de agresszív daganat az azbeszt miatt Méhnyakrákos kismama adott életet gyermekének Létrehozzák az Országos Gyógyszerterápiás Tanácsot A leukémia nemcsak a gyerekek betegsége A legfőbb rákellenes eredmények 2011-ben Rákgyógyítás a sámánokról, az áttétekről, a halandóság feldolgozásáról Metasztázisok az agyban: a koponyában nincs helye a tumornak Új elnök az onkológus társaság élén Szervátültetés után kétszeres a rák kockázata Megerősítették: rákkeltő a szoláriumozás Mobiltelefon és agydaganat: lehet összefüggés? Az elhízás növeli a méhrák kockázatát Újraszabályozná a betegtájékoztatást az EU 5 éves a www.rakgyogyitas.hu A radioterápia felére csökkenti az emlőrák kiújulását Tüdőáttét: az egyik leggyakoribb metasztázis kezelése Kórház helyett otthon is segítheti szakképzett ápoló a gondozást Klinikai vizsgálatokban kapják meg a betegek először a legújabb terápiákat Kemoterápia: házi és kórházi praktikák Az orvosok utat mutatnak, a nővérek segítenek végigmenni rajta Ártalmas is lehet a vitaminszedés Eredmények a hasnyálmirigy-gyulladás kutatásában A férfiakat korábban veszélyezteti a vastagbélrák Rákgyógyítás: Kulka-interjú, csontáttétek, májrákos sorstársak A volt dohányosok megállíthatatlanok Debrecenben is keresik a melanoma ellenszerét Amikor a mellrák nyomasztó anyai örökség Patológusok a gyógyításban: film a vizsgálatokról Hematológia: az őssejt-transzplantáció gyakorlata Rákgyógyítás: veszélyes termékek, hospice, áttétek A májrák túl későn ad hírt magáról Prosztatarák: életet ment a szűrés és nem szégyen Háziorvosi gondozás a daganatos betegségben Nőgyógyászati daganatsebészet: újítások a műtőben Onkológiai kislexikon (10.): prognózis Véres széklet: mi lehet az oka? Agyvérzés, szélütés is fenyegetheti a rákbetegeket Anyajegy: mitől függ, hogy elrákosodik-e? A májáttét tünetei Májáttét: sebészi, onkológiai, radiológiai kezelés Milyen fájdalomcsillapítókat használunk? Dilemma: hogy kellene dönteni a rákgyógyszerekről? Mi a májrák? Mi nem májrák? Kérdések és válaszok 1% - Támogatás az onkológia falain túl is Méhnyakrák: miért olyan sok az áldozat!? Kontrollvizsgálat: vérkép, tumormarker, képalkotás Tévhitek a rákról (6.) Ápolási tapasztalatok: a betegek és a sugárkezelés Áttétek: gátat kell vetni a rák szétterjedésének Leukémia: tinédzserekre szabott terápia Rák és fájdalmak: nehezebb a dohányosoknak Sokáig lappanghat a hasnyálmirigyrák Egyre jobban ismerik a patológusok a betegségeket Sugárkezelés: házi és kórházi praktikák Egyre nagyobb a melanoma kockázata Tüdőrák: sokkal kevesebb beteg lehetne! A beteg is készüljön fel a vizitre! Elégtelen fájdalomcsillapítás, túl sok szenvedés Sebészet: a szike elvette, a szike visszaadja? Mióma: a jóindulatú daganat katéteres gyógyítása Onkológiai kislexikon (8.): daganatok és áttétek Bodrogi-Garas: Éljünk, amíg meg nem halunk! Miért lesznek áttétek? Válasz a Rákgyógyításban Leukémia, limfóma: mi folyik az ereinkben!? Szolárium: melanóma és másféle bőrrák kockázatai Rákos gyerekek az onkológián: nem éveket, életet! Tévhitek a rákról (7.) A leégés fizikája: miből lesz a bőrrák? Rák: minden betegnek szüksége lenne fizioterápiára Daganatos tünetegyüttes: paraneopláziás szindróma Vonják ki a cigarettából az élményeket! Bodrogi Gyula és Garas Dezső a Rákgyógyításban Onkológiai kislexikon (7.): Rákgyógyszer-kutatások Onkológiai kislexikon (6.): fájdalomcsillapítók Leukémia: 5 évesen túl a kemoterápián Gyermekkori leukémia: genetika és orvoslás Pajzsmirigyrák: Csernobil is az okok között Leukémia: a fehérvérűség lényege és típusai Melanoma: miért nem éljük túl többen!? A radiológusok valóban a vesénkbe látnak Betegségek genetikája: bennünk múltunk és jövőnk Vékonybélrák, a vékonybél daganatai Képalkotó vizsgálatok: UH, RTG, CT, MR, PET... Fájdalomcsillapítás: opioidokkal a fájdalmak ellen Fájdalomcsillapítás: fontos az orvosi konzultáció Májrák gyógyítása: mire van ma lehetőség? Patológiai vizsgálatok: mikroszkóp alatt a világ Rákkutatás a betegek részvételével (5.) Kutatják a glioblastoma multiforme agydaganatot Harc a rákkal: célzott csapás a daganatos sejtekre Tévhitek a rákról (5.) Onkológiai kislexikon (5.): rákellenes gyógyszerek Sugárkezelés: felkészülni testben és lélekben Óvatosan a diétákkal, a rák nem a böjt ideje! Sugárterápia: tumorpusztítás és tüneti kezelések Gyógyító szike: rákbetegnek a műtét jó hír!? Étrend-kiegészítők, gyógynövények feketelistája! Daganatsebészet: a rák elsődleges gyógymódja Idegrendszeri daganatok és gyermekonkológia Székrekedés, gondok a wc-n: bélrák is okozhatja! Onkológiai kislexikon (4.): kórjóslatok, kilátások Onkológiai kislexikon (3.): stádiumok Nagy Bandó András: "Minden nap ajándék" Daganatok a gerincben KRAS génvizsgálat a hatékonyabb kezelésekért Szkeptikusok és az alternatív gyógymódok Vágó István: Legyen Ön is Szkeptikus! Kockázatos csodaszerek: drágán árult remények Hasnyálmirigy világkonferencia Szegeden Jóindulatú bőrdaganatok: ciszta, anyajegy, lipoma Tévhitek a rákról (3.) Daganat a szájban: miért nem veszik észre? A csontáttét kezelése is járhat mellékhatással Életévek köszönhetők az Év Gyógyszerének Onkológiai kislexikon (2.): tumormarkerek Fájdalomcsillapítás: lehetséges és kötelező! A kemoterápiás kezelés mellékhatásai Dohányosok az onkológiákon Rák: génjeinkben hordozzuk a sorsunkat? Rák: miért kell, hogy fájjon? Méhnyakrák: hogyan pusztít a HPV? Kemoterápia: sejtmérgektől a célzott kezelésekig Elsorvasztják a daganatok érhálózatát Több rákbetegségért is vírusok a felelősek Veszélyesek lehetnek a csodaszerek Az emberek fele rákbeteg lesz? Sugárkezelés és kemoterápia: a félelmetes gyógymód Rettegett hányinger: hogy kerülhetjük el? Alternatív kezelések: miért nem foglalunk állást? Emlőrák: mielőbb felfedezni, hamar műteni A HER2-pozitív emlőrák és célzott kezelése Sugárterápia a tumorok ellen Kemoterápia: gyógyszerek és módszerek