A radioterápia felére csökkenti az emlőrák kiújulását

Egy tekintélyes orvosi szaklap online kiadásában megjelent közlemény szerint az emlőműtét után végzett radioterápia 50 százalékkal csökkenti az emlőrák kiújulásának valószínűségét az elkövetkező 10 évben, és egyhatodnyival leszorítja az emlőrák miatti halálozást az operációt követő 15 év során.

Ezidáig ez volt a legnagyobb vizsgálat ebben a témában: az Early Breast Cancer Trialists’ Collaborative Group (EBCTCG) kutatói 10.801 emlőrákos nő adatait elemezték, akiket átlagosan 10 éven át követtek. A nemzetközi vizsgálat résztvevői legalább 17 radioterápiás kezelésen vettek részt. A kezeléseket követően már az első évben erősen csökkent az emlőrák kiújulás gyakorisága, és ez a 10 év fennmaradó részében is így maradt – számol be a Medical Online cikke.

A követési idő alatt a radioterápiában részesülő nőkben 19 százalékos volt a kiújulási arány, míg az ilyen kezelést nem kapókban 35 százalék. Bár a radioterápiának az emlőrákból fakadó halálozásra gyakorolt hatásának megítéléséhez több időre van szükség, a kutatók azt találták, hogy a diagnózist követő 15 év alatt a radioterápiával kezelt nők 21 százaléka halt meg az emlőrák miatt, a nem kezelt betegeknek viszont 25 százaléka.

A szerzők kiemelték, hogy a radioterápiának nem volt olyan nemkívánatos hatása, amely növelte volna a nem emlőrákból fakadó halálozást a 15 év alatt.

„A vizsgálatok eredménye azt mutatja, hogy az emlőműtétet követő radioterápia nemcsak az emlőrák kiújulásának kockázatát csökkenti jelentős mértékben, de mérsékelten csökkenti az emlőrák eredetű halálozást is. Ez arra utal, hogy az emlőben a műtét után megmaradt mikroszkópikus tumorok radioterápiával történő elpusztítása csökkenti mind a lokális kiújulás, mind a metasztatizálás valószínűségét” – írták a szerzők.

Kapcsolódó cikkek:
Sugárterápia a tumorok ellen
Sugárkezelés: felkészülni testben és lélekben
Sugárterápia: tumorpusztítás és tüneti kezelések
Sugárkezelés és kemoterápia: a félelmetes gyógymódok
Rettegett hányinger: hogy kerülhetjük el?
Sugárkezelés: házi és kórházi praktikák
Emlőrák (mellrák)

Cimkék

Az alábbi cikkeket olvasta már?

Top