Nem a megfelelő Flash Player van a gépen. A legújabb verzió letölthető innen.
Nem a megfelelő Flash Player van a gépen. A legújabb verzió letölthető innen.
 
A szövegek mérete: Nagyobb | Kisebb
 
Több időt kellene a wc-n tölteni
A vastag- és végbéldaganatok évente mintegy hatezer halálos áldozatot szednek Magyarországon. A tumor kezdeti stádiumában nehezen felismerhető, ezért fontos odafigyelni a figyelmeztető tünetekre, amelyekkel mihamarabb érdemes orvoshoz fordulni.


1/1



Minderről Jola Gore-Booth, az Európai Vastagbélrákos Betegek Társaságának vezetője beszélt a közelmúltban Budapesten, a rákbetegek találkozóján. 

A vastag- és végbéldaganat korai állapotában lappangva, teljesen tünetmentesen növekszik. A daganat jelenlétére utalhat az, ha valakinek megváltoznak a székletürítési szokásai, élénk színű vagy sötétbarna véres székletet észlel, hasi panaszok, görcsök jelentkeznek, puffadás, étvágytalanság alakul ki. Évente mintegy 300 ezer embernél diagnosztizálnak vastag- és végbélrákot, a betegeknek több mint a fele meghal.

Nagy-Britanniában egy figyelemfelkeltést célzó provokatív kampánnyal érték el azt, hogy ma már többen odafigyelnek a gyanús tünetekre, s talán kevesebben halogatják az orvoshoz fordulást – mondta Jola Gore-Booth, az Európai Vastagbélrákos Betegek Társaságának vezetője Budapesten, a Magyar Klinikai Onkológiai Társaság és a Tűzmadár Alapítvány által szervezett betegnapon.

A kampány során 6 hét alatt 16 várost jártak be egy óriáskamionnal, amelynek egyik oldalán egy letolt nadrágú férfi, a másik oldalán egy női alak volt látható, amint wc-n ülnek. A kampányszlogen pedig – szabad fordításban – az volt: „nézd meg, mielőtt lehúzod!” Célzott programokat is szerveztek, a cégeknél tartott rendezvények jelszava azt volt: „a vállalatvezetés elvárja, hogy több időt tölts a wc-n”, még kocsmákba is elmentek, ahol ugyancsak szókimondó, a nyers fogalmazástól sem visszariadó kampánnyal igyekeztek elérni azt, hogy az emberek nagyobb figyelmet szenteljenek például a véres széklet megjelenésének, ami egyik tünete lehet a bélutakban kifejlődő daganatnak.

A kampányt azzal tették sikeresebbé, hogy a rendezvényekre ismert színészeket, humoristákat, sportolókat hívtak meg, akik révén olyanokat is mozgósítani tudtak, akik máskülönben nem fogékonyak a betegségmegelőzést célzó programokra.

Jola Gore-Booth hangsúlyozta: minden egészséges – illetve magát egészségesnek gondoló – emberben tudatosítani kell, hogy akkor van esély a rák gyógyítására, ha időben felismerik a bajt, s halogatás nélkül elkezdődik a daganatellenes terápia.

Kit fenyegetnek a vastag- és végbéltumorok?
Tünetek, amelyek vastag- és végbélrákra utalhatnak
Vastag- és végbélszűrés




Rákos gyerekek az onkológián: nem éveket, életet! Tévhitek a rákról (6.) Szacsvay László: időben elkapták a prosztatarákot Legyőzték a rákot, nyertek az olimpián a gyerekek A leégés fizikája: miből lesz a bőrrák? Zoltán Erika: megfékezték a méhnyakrákot Rák: nemcsak a pénz, a lélek miatt is kell a munka Rák: minden betegnek szüksége lenne fizioterápiára Daganatos tünetegyüttes: paraneopláziás szindróma Vonják ki a cigarettából az élményeket! Bodrogi Gyula és Garas Dezső a Rákgyógyításban Onkológiai kislexikon (7.): Rákgyógyszer-kutatások Onkológiai kislexikon (6.): fájdalomcsillapítók Mellrák: Oroszlán Szonja helyett Detre Diána Rák: állás vagy leszázalékolás és rokkantnyugdíj? Tűzmadár Ház: gyógytorna, tréningek, közösség Leukémia: 5 évesen túl a kemoterápián Gyermekkori leukémia: genetika és orvoslás Pajzsmirigyrák: Csernobil is az okok között Nemcsak a Melanoma Napon veszélyes a melanoma Csákányi Eszter: elszakít vagy összeköt a betegség Leukémia: a fehérvérűség lényege és típusai Melanoma: miért nem éljük túl többen!? A radiológusok valóban a vesénkbe látnak Betegségek genetikája: bennünk múltunk és jövőnk Vékonybélrák, a vékonybél daganatai Rákkal harcoló gyerekeket bátorítanak EU jelentés a nők egészségéről Mellrákszűrés: nők ezreit menti meg évente! Képalkotó vizsgálatok: UH, RTG, CT, MR, PET... Fájdalomcsillapítás: opioidokkal a fájdalmak ellen Rák: munka vagy rokkantnyugdíj? Fájdalomcsillapítás: fontos az orvosi konzultáció Interjú a betegek által díjazott onkológussal Alultáplált betegek a kórházakban Ki miben hisz? Mi értelme a betegségnek? Májrák gyógyítása: mire van ma lehetőség? Mennyit ér egy élet? És mennyit tudunk adni érte? Patológiai vizsgálatok: mikroszkóp alatt a világ Rákkutatás a betegek részvételével (5.) Kutatják a glioblastoma multiforme agydaganatot Miért nem érdeklik a dohányosokat a tragédiák? Harc a rákkal: célzott csapás a daganatos sejtekre Bangó Margit és a mellrák: énekek a kórházi ágyon A gyermekori rákot túlélők egészségügyi kockázatai Tévhitek a rákról (5.) Onkológiai kislexikon (5.): rákellenes gyógyszerek Sugárkezelés: felkészülni testben és lélekben Óvatosan a diétákkal, a rák nem a böjt ideje! Vitaminbombák, antioxidánsok: csak mértékkel! Rákgyógyítás: a betegség értelme és ára Sugárterápia: tumorpusztítás és tüneti kezelések Tüdőrák: 95 százalékban a dohányzás a felelős Gyógyító szike: rákbetegnek a műtét jó hír!? Étrend-kiegészítők, gyógynövények feketelistája! Daganatsebészet: a rák elsődleges gyógymódja Nobel-díj: Miért nem hal meg a ráksejt? Idegrendszeri daganatok és gyermekonkológia Székrekedés, gondok a wc-n: bélrák is okozhatja! Onkológiai kislexikon (4.): kórjóslatok, kilátások Onkológiai kislexikon (3.): stádiumok Nagy Bandó András: "Minden nap ajándék" Daganatok a gerincben Bőrrák: rákkeltővé nyilvánították a szoláriumot KRAS génvizsgálat a hatékonyabb kezelésekért Szkeptikusok és az alternatív gyógymódok Vágó István: Legyen Ön is Szkeptikus! Kockázatos csodaszerek: drágán árult remények Hasnyálmirigy világkonferencia Szegeden Jóindulatú bőrdaganatok: ciszta, anyajegy, lipoma Tévhitek a rákról (3.) Rákpszichológia: nemcsak a test, a lélek is sajog Nem minden nő választja az emlőmegtartó műtétet Daganat a szájban: miért nem veszik észre? A csontáttét kezelése is járhat mellékhatással Életévek köszönhetők az Év Gyógyszerének Onkológiai kislexikon (2.): tumormarkerek Fájdalomcsillapítás: lehetséges és kötelező! A kemoterápiás kezelés mellékhatásai Dohányosok az onkológiákon Rák: génjeinkben hordozzuk a sorsunkat? Válaszok nélkül távozunk a kórházból Rák: miért kell, hogy fájjon? Méhnyakrák: hogyan pusztít a HPV? Kemoterápia: sejtmérgektől a célzott kezelésekig Elsorvasztják a daganatok érhálózatát Több rákbetegségért is vírusok a felelősek Veszélyesek lehetnek a csodaszerek Az emberek fele rákbeteg lesz? Mellrák: semmit sem szabad halogatni Sugárkezelés és kemoterápia: a félelmetes gyógymód Rettegett hányinger: hogy kerülhetjük el? Alternatív kezelések: miért nem foglalunk állást? Emlőrák: mielőbb felfedezni, hamar műteni A HER2-pozitív emlőrák és célzott kezelése Sugárterápia a tumorok ellen Kemoterápia: gyógyszerek és módszerek