Vastagbélrák és végbélrák: a tumort veszik célba

A vastagbéldaganat kezelésében a sebészi beavatkozás jelenti az elsődleges ellátást, azonban a gyógyulási eredmények javulásában a gyógyszeres kezelésnek és sugárkezelésnek is meghatározó jelentősége van. E hármas kezelési egységen belül az elmúlt évtizedben a gyógyszeres terápiában történt a legnagyobb változás.

Az utóbbi évtizedben nagyon sokat fejlődött a vastag- és végbélrákok terápiája, ennek következtében a betegség átlagos túlélési ideje is jelentősen megnövekedett. A gyógyulási esélyeket ugyanakkor továbbra is az határozza meg alapvetően, hogy a betegségnek melyik stádiumában sikerül beavatkozniuk az orvosoknak, ennek függvényében az 5 éves túlélés 10 és 80 százalék között alakul.

Pontosabb célzás, kevesebb mellékhatás

Az új készítmények megjelenése fontos változást jelentett e korábban kevéssé gyógyszer érzékeny daganat ellátásában, ám az igazi áttörést a molekuláris célzott terápiák megjelenése hozta, amelyek révén a korábban reménytelennek látszó betegek ellátásában is tudnak terápiás módszert alkalmazni. A célzott terápiák tömören megfogalmazható lényege, hogy amíg a konzervatív kemoterápia a szervezett egészséges sejtjeit is pusztítja, addig a célzott terápiák kifejezetten a tumorsejtekre hatnak, ezáltal rendszerint jóval kevesebb mellékhatással is járnak.

A célzott terápiák hatásmechanizmusát tekintve két alapvető technológia különíthető el: az egyik lényege, hogy a ráksejtek jelátvivő receptorainak működését gátolja, azaz a szervezetben burjánzó daganatsejteket azáltal igyekszik célzottan pusztítani, hogy gátolja az osztódásukat, a szaporodásukat. A másik módszer a tumor tápanyag- és vérellátását – angiogenezisét – gátolja. A daganatnak ugyanis a növekedéshez táplálékra és oxigénre van szüksége, tehát ha a tápcsatornáját leszűkítik vagy elvágják, az kihat magára a daganatra is. A kezelést rendszerint a kemoterápiával együtt alkalmazzák, az érképződést gátló kezelést 2-3 hetenként infúzió formájában adják be a betegnek. (Részletek a www.daganatoserek.hu oldalon olvashatók.)

Nem kerülhető meg a műtét

Univerzális, mindenkinek egyformán segítő gyógyszer azonban sajnos nem létezik, minden beteg terápiájáról állapotának, a rák stádiumának és a kórelőzményeknek az ismeretében az őt kezelő orvosok döntenek. A kezelés kezdetekor a betegség kiterjedtsége dönti el a műtét előtti gyógyszeres vagy sugárterápia alkalmazásának szükségességét is és az ajánlott operációt.

A betegség sikeres megfékezésének előfeltétele a műtét, amely során eltávolítják az elsődleges (primer) daganatot, valamint az esetleges áttét(ek)et, ha arra van lehetőség. Optimális esetben a beteg kezelését szakorvosok csoportja végzi, amelyben gasztroenterológus éppúgy dolgozik, mint sebész, klinikai onkológus és radiológus-onkológus.

Kapcsolódó cikkek:
Kinek jusson korszerű gyógyszer?
Rákbetegség: nincs miért szégyenkezni
Elkerülhető a végzetes vastag- és végbélrák
Vastag- és végbélrák
Vastag- és végbélszűrés
Béltükrözés: a gyógyítás alapja a diagnózis
Miként kell felkészülni a béltükrözésre?

Cimkék

Az alábbi cikkeket olvasta már?

Top