Országos programsorozat az életért

A SZ.É.P. ” Szűréssel az Életért Program egész napos rendezvényei három téma köré szerveződnek: helyben igénybe vehető szűrések, életmód- és prevenciós tanácsadás valamint az egészséggel kapcsolatos felnőtt- és gyermekprogramok. Emellett a nap során a színpadon olyan előadók lépnek fel, akik maguk is az egészséges életmódra, a szűréseken való részvételre ösztönöznek.

A SZ.É.P. szombatok az ország hét nagyvárosában több tucat állami és civil egészségügyi szervezet részvételével november 3. és december 15. között várják a fiatalokat, a családosokat és az idősebbeket egyaránt. A nap során valamennyi korcsoport részt vehet az őt érintő szűrővizsgálatokon vagy tájékozódhat ezekkel kapcsolatban, a színpadi műsorok, az életmód-kuckó és a gyermekprogramok pedig az egész család számára élménnyé tehetik a szűrőnapokat.

Helyszínek:
– november 3.: Budapest (NSI Körcsarnok, XIV. kerület, Istvánmezei út 3-5.)
– november 10.: Debrecen (Oláh Gábor utcai sportcentrum)
– november 17.: Győr (Egyetemi Sportcsarnok)
– november 24.: Miskolc (Városi Sportcsarnok)
– december 1.: Pécs (Expocenter)
– december 8.: Szeged (Városi Sportcsarnok)
– december 15.: Székesfehérvár (Alba Regia Sportcsarnok)

A helyszínre érkezők saját szűrési füzetecskét kapnak, amelybe rögzíthetik, milyen szűrésen, milyen tanácsadáson vettek részt, és amit később arra is felhasználhatnak, hogy emlékeztesse őket, milyen szűrésen milyen rendszerességgel kell megjelenniük.
A nap folyamán a városok két-két középiskolája összeméri erejét: ismert sztárok vezetésével feladatuk, hogy minél több embert rábeszéljenek a szűréseken való részvételre. A nyertes iskola nagyértékű sportszer-vásárlási utalványt vehet át.

Az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat munkatársai a szív- és érrendszeri megbetegedések szűrése érdekében egyetlen csepp vérből mérik meg a koleszterinszintet és a vércukorszintet. Ezenkívül testzsír-százalékot és vérnyomást is mérnek. A magas kockázati csoportba tartozók azonnal tanácsokat is kaphatnak, hogyan változtassanak a nem megfelelő értékeken. Az ÁNTSZ szakemberei a szűréseken túl járványokkal védőoltásokkal és a helyes táplálkozással kapcsolatban is hasznos információkat nyújtanak az érdeklődőknek.

Az országos hálózattal rendelkező De-Max centrum szemészeti, fül-, orr- gégészeti és hallásvizsgálatokat végez el a nap során. A hallásvizsgálatok nemcsak a halláscsökkenés mértékéről, de annak fajtájáról, minőségéről is tájékoztatják az orvost, aki így megfelelő rendelésre tudja küldeni a megjelent pácienst.

A Melanomamobil és szakértői segítségével a látogatók kérhetik az őket érdeklő anyajegy szűrését, melyet a Magyarországon található legmodernebb szűrőkészülékkel végzik. Gyógytornász részvételével nemcsak a napi torna tudható le a rendezvény keretében, de a szakértő gerinc- és lúdtalpszűrést is végez.

A Vöröskereszt az Ifjúsági Vöröskereszt programjaival vesz részt a rendezvényen. Az érdeklődők nem csak a megszokott babán tanulhatják meg az elsősegély-nyújtási ismereteket, hanem élő „sérülteken” is – ez azt jelenti, hogy a Vöröskereszt önkéntesei fogják eljátszani a sérült szerepét, így a résztvevők kipróbálhatják, hogy milyen egy élő emberen gyakorolni ezeket a fogásokat.

A mammográfiás szűrőkamion, valamint a Liliom program jelenlévő szakemberei az emlő- és a méhnyakrák-szűrés folyamatát, jellemzőit mutatják be a helyszínen, tanácsot adva mikor, hova érdemes fordulni a szervezett szűrésekben érintett korcsoportnak.

Az Egészséges Magyarországért Egyesület közreműködésében a táplálkozással, a Betegjogi, Ellátottjogi és Gyermekjogi Közalapítvány jóvoltából a betegek jogaival, az Egészségbiztosítási Felügyelet részt vevő munkatársainak segítségével pedig az egészségügyi ellátással kapcsolatos kérdéseikre kaphatnak választ a SZ.É.P. –  Szűréssel az Életért Program résztvevői.

A Rákbetegek Országos Szövetsége az „ott jártak” hiteles üzenetével ismereteket ad át az egészséges lakosság számára a rákbetegség megelőzéséről, gyógyításáról, a társadalmi rehabilitációról, a szűrések fontosságáról, életmódról és az egyéni felelősségről. Óvodáskorú gyermekek és szüleik részére kínál érdekes programokat és információkat az egészség és a mozgás témakörében a Gondolkodj egészségesen! program, ahol ügyességi játékok, tanácsadás és társasjátékok várják a kisebbeket és nagyobbakat egyaránt. A fentieken túl a hiperaktivitással, a depresszióval és a droghasználattal kapcsolatos tényeket, megelőzési tanácsokat is kaphatnak a megjelentek.

A Szülők Háza játékos elfoglaltságot nyújt egész nap a gyermekeknek arra a néhány percre, amíg a szülők párkapcsolati tanácsadáson vehetnek részt. A gyermekek napját arcfestők, lufihajtogató bohócok és kézműves foglalkozások tehetik még érdekesebbé. A SZ.É.P. szombat nemcsak a szűrések miatt, a mozgás megismertetése, megszerettetése miatt is hosszútávon emlékezetes maradhat, hiszen lehetőséget nyújt a helyi sportszövetségeknek, hogy bemutatkozzanak, új tagokat, a sport, a mozgás iránt érdeklődőket vonzva.

Az egész nap tartó szűrés és tanácsadás mellett a színpadon a rendezvény két házigazdája, Dobó Kata és Hevesi Tamás szórakoztatja a közönséget olyan előadók közreműködésével, mint Palcsó Tomi, Gallusz Niki, Caramell és Bartók Eszter.

Kapcsolódó cikkek:
Részletes információk az egyes szűrővizsgálatokról
Nem megyünk orvoshoz, mert félünk a betegségtől
Az önvizsgálat nem a nők „kiváltsága”
Emlőrák: mielőbb felfedezni, hamar műteni
Vastagbélrák: túl sok a halálos áldozat

Top