Az étrendkiegészítő nem gyógyszer

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) közleményben szögezi le: élelmiszereknek vagy étrendkiegészítőknek csak kivételes esetben tulajdonítható gyógyhatás. A GVH összességében százmilliós nagyságrendű bírsággal sújtott több gyártót, amelyek megítélése szerint úgy tulajdonítottak gyógyhatást termékeiknek, hogy állításaikat nem tudták minden kétséget kizáróan, tudományos bizonyítékokkal alátámasztani. Az esetek megítélését súlyosbította, hogy a termékek hirdetései sérülékeny fogyasztói réteget, a rákbetegeket célozták.

Egy kereskedelmi forgalomban kapható adott terméknek csak abban az esetben lehet gyógyhatást tulajdonítani, ha ezt a tulajdonságát tudományos ismeretek alátámasztják, a szóban forgó terméket pedig az arra illetékes hatóságok megvizsgálják. Ezeket az állításokat mindenben alátámasztó bizonyítékokat már a hirdetések közzététele előtt be kell szerezniük a reklámokat közzétevőknek.

A GVH 2008. augugusztus 28-án kelt közleményében Magyarországon is forgalomban lévő, rákbetegeknek kínált termékekről foglalt állást, s a vizsgálattal összefüggésben arra figyelmeztet: nem tekinthetők bizonyítéknak egy adott termékkel kapcsolatos pozitív terméktapasztalatok, a betegektől és kezelőorvosaiktól származó vélemények. Az emberi szervezetre gyakorolt esetleges kedvező hatás szintén nem azonosítható a gyógyhatással.

A gyógyhatás igazolásához alapos, a terméknek az emberi szervezetre gyakorolt minden hatására és mellékhatására kiterjedő kísérletsorozatot kell végezni, a készítményt laboratóriumi körülmények között kell tesztelni. Ezt követően az eredményeket az orvostudomány képviselőinek kell elemezni, és arról ekként megalapozottan szakvéleményt adni.

Kapcsolódó cikkek:
Alternatív kezelések: miért nem foglalunk állást?
Veszélyesek lehetnek a csodaszerek
Gyógyszerfejlesztés: küzdelem az idővel
Kemoterápia: gyógyszerek és módszerek
Kemoterápia: sejtmérgektől a célzott kezelésekig
Kinek jusson korszerű gyógyszer?

Top