Hosszabb élet a gyógyszerek által

Az elmúlt évtizedekben többszörösére növekedett az elérhető hatékony daganatellenes terápiák száma, s a világméretű kutatás-fejlesztési tevékenység, valamint az azt kiegészítő klinikai gyógyszervizsgálatok nyomán több mint fél évtizeddel nőtt a daganatos betegek átlagos túlélése.

1986 és 2000 között két évvel nőtt a várható élettartam, s a számítások szerint ennek a növekedésnek mintegy 40 százaléka az elérhetővé vált új gyógyszereknek köszönhető. Amint a Medical Online tudósításából kiderül, a Magyar Újságírók Országos Szövetsége Egészségügyi Szakosztályának a gyógyszerek klinikai vizsgálatairól szervezett konferenciáján elhangzott: az onkológiában 1971 óta megtriplázódott a tumorellenes szerek száma, és átlagosan mintegy hat évvel nőtt a daganatos betegek túlélése.

A tanácskozáson szó volt arról, hogy évente átlagosan 17-18 új szert törzskönyveznek a világban. Egy-egy szabadalom húsz évig véd, azonban a gyógyszerek általában csak 10-11 évet vannak forgalomban a védettség lejárta előtt, a többi idő klinikai kutatásokra fordítódik. Összességében egy-egy szer kutatási és fejlesztési költsége elérheti az 1 milliárd dollárt is. A gyógyszercégek 2007-ben az USA-ban 59 milliárd dollárt, árbevételük 19 százalékát költötték kutatásra.

Amint arról korábban portálunkon is részletesen beszámoltunk, egy gyógyszer kifejlesztése 15 évig is eltarthat. Amint a konferencián elhangzott, a preklinikai fázisba tízezerből 250 molekula kerül, a betegek bevonásával zajló klinikai fázisba pedig mindössze 5. A költségek azért rúgnak óriásira, mert összességében 5-10 ezer azonosított molekulából végül egyetlen kerül törzskönyvezésre.

Kapcsolódó cikkek:
Nemzetközi összefogás a rákkutatásért
Gyógyszerfejlesztés: küzdelem az idővel
Kinek jusson korszerű gyógyszer?
Kemoterápia: sejtmérgektől a célzott kezelésekig
Új esély a daganatterápiában: az EGFR-gátlás
Érgátlással a daganatok ellen

Top