Méhnyakszűrés
Több évtizedes magyar hagyományos gyakorlat szerint – a 25-65 év közötti nőlakosság egyszeri negatív szűrővizsgálata után háromévenként elvégzendő teljes nőgyógyászati vizsgálatot jelent, amelynek elengedhetetlen része a citológiai vizsgálat is. Mivel a nőknek jelentős része nem vesz részt ezeken az ingyenes szűrővizsgálatokon, Magyarországon jóval több a súlyos szövődményekkel járó, s halálhoz vezető
méhnyakrákos megbetegedés annál, mint amennyi lehetne.
A méhnyakszűrésen a nőgyógyász a hüvely felől megtekinti a méhszájat, s kenetet vesz a méhnyak nyálkahártyájáról: megérinti a méhnyakat, majd a váladékot egy tárgylemezre simítja, amit később megfestenek, majd mikroszkóppal megvizsgálnak.
Az eljárás nemcsak a daganatsejtek kimutatására, hanem más betegségek – gyulladás vagy fertőzés – észlelésére is alkalmas. Megjegyzendő, hogy az eljárás ugyanakkor nem ad százszázalékos biztonságot: előfordulhatnak álnegatív esetek, amikor nem sikerül kimutatni a daganatos sejteket. Ezért fontos a rendszeres időközönként megismételt vizsgálat, mivel azzal csökkenteni lehet a diagnózis tévedésének kockázatát.
A fizikális vizsgálat során az orvos ujjával a hüvelybe benyúlva, másik kezével a has felszínét nyomva áttapintja a méhet.
Amennyiben gyanús elváltozások figyelhetők meg, s a laboratóriumi vizsgálat is a daganat jelenlétét sejteti, az orvos a méhszájat és környékét kolposzkópos vizsgálat alá veti (egy mikroszkópszerű nagyítóeszközzel megnézi a méhszájat), s szövetmintát vesz (biopszia).
A rák diagnosztizálásának egyetlen biztos módszere a szövettani vizsgálat. Amennyiben az is kedvezőtlen eredményt jelez, röntgennel, ultrahanggal, hólyag- és végbéltükrözéssel tárják fel azt, hogy a daganat képzett-e már valamilyen áttétet a szervezetben.
A portáluk főlapjáról elérhető térkép segítségével megtalálja az Önhöz legközelebb nőgyógyászati szűréseket végző szakorvosok elérhetőségét.
Kapcsolódó cikkek:
Méhnyakrák: hogyan pusztít a HPV?
Vírusból méhnyakrák: oltás kinek, hol, mennyiért?
HPV centrumok országszerte
Méhnyakrák: a vírusok és a stressz kapcsolata
1/10 A szűrővizsgálatok a másodlagos megelőzés eszközei
2/10 Nem minden daganattípus szűrhető ki
3/10 Emlőszűrés és a mellek önvizsgálata
4/10 Méhnyakszűrés
5/10 Tüdőszűrés
6/10 Vastag- és végbélszűrés
7/10 A szájüreg szűrése és önvizsgálata
8/10 A bőr rendszeres vizsgálata, az anyajegyek figyelése
9/10 Prosztataszűrés
10/10 A herék önvizsgálata