Nem a megfelelő Flash Player van a gépen. A legújabb verzió letölthető innen.
Nem a megfelelő Flash Player van a gépen. A legújabb verzió letölthető innen.
 
A szövegek mérete: Nagyobb | Kisebb
 
Maradt még kérdése?
A Rákgyógyítás honlapon igyekszünk a daganatos betegségekről, a kezelésekről és az onkológiai ellátásról átfogó képet adni, ám ez nem garancia arra, hogy Ön a konkrét kérdésére megtalálja a választ. Ha megosztja velünk kérdéseit, kételyeit, aggályait, hozzáértő szakorvosok segítségével igyekszünk választ adni azokra. Kérjük, ne feledje: távkonzultáció sohasem helyettesít orvosi vizsgálatot, személyes tanácsadást.

A Rákgyógyítás honlap célkitűzése szerint segít abban, hogy Ön megtalálja a lakóhelyéhez legközelebb eső egészségügyi intézményt, alapítványt vagy civil szervezetet. Egész országot lefedő térképes adatbázisunkat folyamatosan bővítjük. Kérjük, írjon nekünk, ha nem talált rá arra a szervezetre, amelyet keresett vagy amelyről Önnek tudomása van.


Javasoljuk, olvassa el az Önt érdeklő témakörben született korábbi válaszainkat!

Tisztelt Olvasónk!

A 2006 novemberében elindított orvosi rovatunkban az eltelt időszakban csaknem minden típusú rákbetegséget érintően több száz levelet válaszoltunk meg, ezek mindegyike elérhető a honlapon. Mielőtt elküldi számunkra levelét, érdemes a kereső funkció segítségével böngészni a korábbi kérdések és válaszok között: mivel minden levél alján szerepelnek a kapcsolódó korábbi válaszok és témába vágó cikkek, azok között jó eséllyel Ön is azonnal választ találhat kérdésére.

Adja meg a keresendő szöveget :



Megválaszolt kérdések
Jelige :
Ismeretlen daganatok? (jelige: APUKÁM)
Kérdés :
Apukám CT eredménye a következő volt: a jobb oldali 6. segmentum csúcsában 3 cm átmérőjű inhomogén lágyrész terime látható, mely tu-nak megfelelhet.

A IV. VII. bordák áthajlási ívei lyticusan felritkultak, feltöredezett, főleg a IV. borda elváltozás magasságában lágyrészkomponens is látható, és mellettük a pleura egyenletlenül megvastagodott. A látott elváltozások met.-nek felelhetnek meg. A pancreas corpus régiójában, cranial felé egészen az epigastriumig terjedő, a gyomor antrum hátsó falát elérő, azt imprimáló, dorsal felé a vena lienalist comprimalo és dislocalo, 4,5 cm átmérőjű, inhomogén hypodens, a kontraszt anyagot is inhomogénen halmozó lágyrészterime látható, mely tu-nak megfelelhet.

A mellékvese régióban jobb oldalon legnagyobb átmérőjében, 5,8 cm-es, bal oldalon 4,8 cm-es nagyságú, inhomogénen hypodens, inhomogén halmozást mutató terime ábrázolódik, mely met-nek felelhetnek meg.

Paraaorticusan számos, 8-23 mm-es, helyenként conglomeratumot alkotó inhomogén szerkezetű nyirokcsomó látható.

Sok orvosnál jártunk mindenki mást mond.
- Gyomorrák
- Tüdőrák
- Hasnyálmirigy rák
- Gyomor és tüdőrák egyszerre.

Csináltak tüdő tükrözést és vettek szövettant, NEGATÍV lett. Vettek CT alatt tűbiopsziával szövettant célzottan a daganatból, NEGATÍV lett.
Ma készült el a tumormarker
CA19-9: 4,9
AFP: 2,3
CA72-4: 1,7
CA 125 : 31,7
CEA: 7,8 (ez rossz?)
CA 15-3 : 78,4 (ez rossz?)

Kérem ezekre az eredményekre mondjon valamit, ha lehet. Apukám még semmilyen orvosi kezelést nem kap, csak küldözgetnek bennünket ide-oda. Hál istennek, jobban van. Erősödik és hízik is egy kicsit.

2 éve volt gyomor perforáció miatt műtve, de ott rendben volt minden. Azóta sem és most sem fáj sem a gyomra, sem a hasa. Nincs hányingere, nem hány. Nem lázas. A háta és a lába fájt, de ez elmúlt. Soha nem köhög. Nincs véres köpet. Ez a CT 2 hónapja készült, akkor Apu nagyon gyenge volt és fogyott. Régebben (1 éve) volt egy nagyon erős tüdő- és mellhártyagyulladása, amivel nem volt orvosnál. Lehet, hogy annak a nyomai látszanak a tüdején? Lehet, hogy a gyomrán a műtétnek a nyoma látható? Illetve volt 2 balesete, ahol repedtek a bordái. Lehet hogy a CT ezt látja?

Most tanácstalanok vagyunk. Apu azt mondta, nem enged több beavatkozást. Kérem mondja el a véleményét.
Válasz :

A leírt leletek alapján, ahogyan több szakorvos, mi sem tudjuk megmondani, honnan indul ki az a feltételezhetően rosszindulatú betegség (azaz mi lehet az úgynevezett primer tumor), amely a képalkotó vizsgálatok alapján valószínűsíthetően többszörös, a csontot felritkító csontáttéteket adott, illetve a gyomor-hasnyálmirigy környékén, valamint a tüdőben is daganatra jellemző képet ad, továbbá mindkét mellékvesében szintén daganatra jellemző térfoglaló folyamat van, s a betegség mellett kórosan megnagyobbodtak a hasi nyirokcsomók (ilyen méretnél, igazoltan rosszindulatú szövettannál ezek klinikailag nyirokcsomó áttétek szoktak lenni).

A régebbi bordatörés nem felritkulásként látszódna a bordákon, hanem esetleg az összeforrás helyén fokozott mészlerakódás, úgynevezett callus (kallusz) látszódna legnagyobb valószínűséggel.

Az, hogy egy tumormarker eredmény "rossz-e" az alapján lehet megmondani, hogy abban a laborban mi a normális határértéke (úgynevezett alsó és felső referencia értéke) az adott vizsgálatnak.

Az Önök esetében az a probléma, hogy az eddigi vizsgálatokkal szövettanilag nem sikerült alátámasztani a diagnózist, illetve pontosítani, hogy a szervezetet számos helyen megtámadó folyamat milyen daganatból indul ki. Amíg nincs pozitív szövettani eredmény, addig a képalkotó vizsgálatok alapján csak valószínűsíteni lehet a rosszindulatú folyamatot, biztosan kimondani nem, s a szövettani diagnózis hiánya késlelteti az onkológiai kezelés megkezdését is. Amennyiben kiderül, hol van az elsődleges tumor, amely áttétesen szóródott a szervezetben, akkor lehet dönteni a daganatgátló kezelésről, amely az alapbetegséget illetően, ha lehetőség van rá, valószínűleg kemoterápia. Emellett a felritkult, úgynevezett lítikus csontáttétek miatt a csontok további áttétes átalakulását lassító biszfoszfonát kezelés jöhet szóba a jelenleg valószínűsíthető adatok alapján.

Az orvosok azért "küldözgetik" az édesapját, mert szövettani eredmény nélkül nem lehet dönteni az onkológiai kezelésről. Egyszerűbben szólva: amíg nem tisztázódik, hogy mi okozza a betegséget, addig gyógyszert sem lehet adni rá.

Kapcsolódó cikkek:
Gyomorrák
Tüdőrák
Hasnyálmirigyrák
Csontáttétek a daganatos betegségben
Sugár- és kemoterápia: a félelmetes kezelések
Kemoterápia: gyógyszerek és módszerek


Válaszra várva (jelige: napraforgó)
Versenyfutás a kórral 64 évesen
Hőterápiás gyógyítás - áttétes vastagbélrák, 28 év
Gyógyszer név
Vatagbélrák áttéttel a májra és a tüdőre
Carcinoma duktale invasivum (jelige: eperke)
Hepatitis C talaján kialakult tüdőáttét, májrák
Carcinoma in situ vesicae urinarie (jelige: gerdi)
Laphámsejtes tüdőrák nyirokcsomó átétek
Mellhártya áttét - végső stádium?
Áttétek értelmezése - vastagbélrák tüdőáttét
Csontizotóp vizsgálat lelete
Platidium mellékhatása nyelvgyökrák kezelésében
Nyelvgyökrák: műtét vagy sugár? (jelige: Anyukám)
Májáttétek, PET CT eredménye (jelige: remény 1952)
Hámlás a talpon: kemoterápia mellékhatása?
Nyirokcsomó duzzanat, három biopszia
Carcinoid tumor és Culevit (jelige: eigele)
Magas CEA érték: biztos rák? (jelige: Ildiko 1975)
Tüdőrák, hörgőrák, agydaganat
CT vizsgálat eredménye: tüdőrák? (jelige: Kertai)
Daganatos betegek civil szervezete Orosházán
Kemoterápia utáni napozás
Pajzsmirigy eltávolító műtét utáni protokoll
Ascites - tinnitus (jelige: fülcsengés)
D2290 Festéksejtes naevus k.m.n. (jelige: gerbera)
Alzheimer kór, emlőrák szövettani eredmény
Gócok a tüdőben (jelige: Édesapám CT lelete)
Agresszív kissejtes áttétes borzalom - tüdőrák
Emlődaganat, emlőmegtartó műtét utáni dilemma
Csontáttétes mellrák (jelige: Segíteni szeretnék)
Csomók a nyakon: rák lehet?
Tüdőrák: kezelés előtti fogamzás? (jelige: Remény)
HER2 emlőrák, csontáttét, Zometa, ínysorvadás
Emlődaganat szövettani lelet (jelige: Cecilia)
Carcinoma cutis in situ thoraci
Mellplasztikai műtét és mellrák összefüggései
Agyi áttétes tüdőrák alternatív kezelése
Csontscintigraphia emlőrák után
Glutamin, L-karnitin HPV fertőzés mellett
Vastagbéldaganat, veseáttét, 86 év (jelige: Judit)
Méhnyakrák utolsó stádium, hasmenés
NSE rövidítés, tumormarker jelentése
Áttétes mellrák, hőkezelés (jelige: Rózsika)
Áttétes tüdőrák, hasmenés 35 évesen
61 éves nagymama, többgócú folyamat az emlőben
Gégetumor 4 éve, tüdőárnyék
P5, HPV fertőzés (jelige: zápor)
Szövettani lelet (jelige: Pepe22 II.)
Fibroadenoma kiújulása 25 évesen
Adenocarcinóma: agyi áttétes tüdőrák
TBC és torokrák egyidőben (jelige: BINGÓ)
PET CT eredménye emlődaganat után 3 évvel
Jóindulatú emlődysplasia
P4 CINII konizáció - 2. (jelige: Fiatal Lány)
Törlendő kérdés és válasz
Serosus papillaris carcinoma endometriale
Májáttét béldaganat után, besárgulás, sürgető idő
Vastagbélrák dukes c2 (jelige: Xeloda)
Áttétes méhnyakrák 51 évesen
Grade érték és hőkamerás vizsgálat
Csendes elmúlás: tüdő kivizsgálások 85 évesen
Májáttétes vastagbélrák daganat (jelige: félelem)
Végbélrák, sztóma, váladék (jelige: engela1961)
Tüdőrák esélyek sugárkezelés nélkül, dohányosként
Tüdőáttétes tüdőrák lefolyása (jelige: Anya36)
Tüdőáttétes vastagbélrák CT kontroll lelete
Vastagbélrák, nagy ciszta (jelige: újabb áttét?)
Mellkasi CT, hasi CT 20 kemoterápia után
P4 CINII konizáció szövettan (jelige: Fiatal Lány)
Gyulladás vagy CLL vagy akár más?
Ökölnyi tumor a méhben (jelige: rákgyógyítás!)
Állandó kemoterápia májáttétes vastagbélrákban?
Neoplasztikus hámelváltozás (jelige: Niki)
Lépben elváltozás: rosszindulatú lehet?
Alsó szemhéjon levő hemangioma
Óriás lipóma a mellben
Lipomaműtétek (jelige: 1950marika1234)
Tüdőrák, másodlagos agydaganat - 2.
Tüdőrák, másodlagos agydaganat
Mellrák, mell amputáció (jelige: hirtelen66)
Előrehaladott hólyagrák: mennyi idő lehet hátra?
Előrehaladott hasnyálmirigyrák
Csírasejtes daganat AFP, B-HCG (jelige: kérdés258)
Gondok lombikbébi után (jelige: Dóri)
Fülzúgás, agydaganat? (jelige: ujj25)
Glioma: infiltratív glioma
Kissejtes tüdőrák meggyógyulhat? (jelige: túlélni)
EGFR vizsgálat, KRAS mutáció (jelige: Záróelentés)
Kissejtes tüdőrák? (jelige: Türelmetlen aggódó!)
Nagymamámnak vastagbélrákja van?
Petefészekrák: kell a 7. és a 8. kemoterápia?
Hasnyálmirigy? CEA érték, hasi panaszok
Emlőrák nyirokcsomó áttéttel (jelige: Pepe22)
Vastagbélrák és májátét
Jóindulatú daganatok a májban 21 évesen
Has, máj, MRI vizsgálata, has, kismedencei CT
Vastagbéldaganat másfél éve, PET/CT lelet
Hypodens képletek a máj mindkét részében
Benignus micronodulus a tüdőben, kontroll CT?
Hereműtét vagy hormonkezelés? (jelige: remeny)
Prosztatadaganat izotópos vizsgálati eredménye
Prosztatarák, Gleason 3+2
Heredaganat, magas AFP
Reumatoid artitisz kontra világossejtes vesesejtes
Arcüregi szarkóma (jelige: kérem segítsen valaki)
Naevus spilus részleges kimetszés (jelige: D 2290)
Kiújult bőrdaganat? (jelige: kata23:anyukám)
Koponyagyógyulás agyműtét után (jelige: kata64)
Mellkas CT (jelige: 78 éves férfi)
Kétszer műtött tüdődaganat, PET vizsgálat
Miért nem gyógyították meg? (jelige: Dávid)
Hasnyálmirigy fej helyén hypodens terület
Kubli a torokban
Gyomorrák, besárgulás (jelige: edesapa1955)
Új anyajegy jelent meg
Agyműtét: hol a szövettan?! (jelige: Ibolya 52)
Mellrák, CT vizsgálat (jelige: mama2)
Gyomorrák: hányás gyomoreltávolítás után
Hasnyálmirigyrák a családban (jelige: bencelas)
Mellkas CT, nyirokcsomók (jelige: lymfoma)
Here kisebbedése gyulladás után
PET CT vizsgálat sugárterhelése
Magas trombocitaszám, gyógyszer, de mi a betegség?
Gyomor-, tüdő-, agydaganat (jelige: edesapam)
Áttétes tüdőrák sugárkezelése (jelige: Lordok1952)
Epehólyagpolipra ható diéta (jelige: Megváltozom!)
Tünetmentesség? Végbélműtét utáni hasmenés
Neuroblastoma kemoterápia, hámlás (jelige: Margit)
Carcinoma ductale invasivum mellrák (jelige: mama)
Rettegés a gyomorráktól 31 évesen
Csontáttét, prosztatarák kezelése (jelige: megane)
Gombócérzet a torokban: torokrák?
Veserák, tüdőműtét (jelige: nagyon aggódó unoka)
Lehet-e ciszta a dologban? (jelige: Mariann)
Superficialisan terjedő melamona malignum (pT1B)
Melanoma naevoid, Clark 3 (jelige: remény)
Prosztatadaganat: műtét vagy sugárkezelés?
Melldaganat: műtét vagy nem? (jelige: remény)
Rakoncátlan csomó a herében
Vese UH, tumor renis (jelige: egyszer majd)
Xeloda és búzafűcsíra (jelige: valasz)
Tüdőrák, nyirokcsomó áttétek (jelige: kérdések)
Hasnyálmirigyrák és puffadás
Tüdőrák után 10 évvel (jelige: imre-69)
Emlődaganat: ér- és nyirokér invázió jelentése
Gyermekvállalás Nexavar szedése mellett?
Sarcoma és csökkentett deutérium (jelige: Kérdés)
CIN III (súlyos) (jelige: anyuka aggódik)
Tüdőrák agyi áttéttel (jelige: Melinda0524)
Mellrák után masszázs (jelige: masszőr)
Áttétes tüdőrák: microcellularis carcinoma
Meningeoma agydaganat? (jelige: Kirhal)
Alacsony fehérvérsejtszám kemoterápia után
Állandó rákfélelem (jelige: egy aggódó tanárnő)
Naevus pigmentosus kimetszése - nem maradt semmi?
Ismeretlen multiplex kórkép, epeúti rák
Veserák tüdőáttét, csontáttét (jelige: balsors)
Astrocytoma agydaganat, ciszta a pajzsmirigyen
Naevus pigmentosus jelentése (jelige: Noresz)
Whipple műtét 34 évesen
Áttétes hasnyálmirigyrák, még jó állapot
Tüdő adenocarcinoma (jelige: 1218avolgyi)
21 év agydaganattal: oligodendroglioma
HPV vírus kezelése férfiaknál
B-HCG tumormarker ingadozása (jelige: kétely25)
Meddig kell szedni a gyógyszert? (jelige: SUTENT)
Torokrák 15 évesen?
Vastagbélrák, étvágytalanság - lassú éhhalál?
Csontizotóp pathológiás dúsulás (jelige: István74)
Szövettani lelet mit jelent? (jelige: Nada62)
Myeloma gyanúja, alternatívok (jelige: makapaka)
Compound melanocytas naevus (jelige: 16 éves fiú)
Sztómazárás kemoterápia után
Emlődaganat, csontáttét, köhögés, fájdalmak, 43 év
Rákgyógyítás Magazin postai úton
CIN III, HPV 16, szövettani lelet
HPV gyanú, CIN I., P3, LSIL
Hereciszta? Kizárt hererák? (jelige: Fri6324)
Vastagbéldaganat, MR, CT értelmezése
Pánikbetegségtől metasztázisig
Mellrák, májáttét, hányás, agyi áttét
Előrehaladott májrák: mik az esélyek?
Vastagbél daganat májáttét
Anyajegy kimetszés szövettana
Mirigy denzitású képlet (jelige: bella)
Melldaganat, mellműtét után (jelige: Ofélia)
Melleltávolítás után is lehetnek majd áttétek?
Végbél rosszindulatú daganata
P4, CIN3 (jelige: juci37)
Szemdaganat: műtét után mi a teendő?
Hasnyálmirigyrák májáttéttel: célzott kezelés?
Tumor, nehéz nyelés (jelige: gyuszi)
Petefészekrák 34 éve,P3 citológia (jelige: Csutak)
Pajzsmirigyrák, Hürthle-sejtes - műtétre várva
Lézeres tüdőműtét (jelige: Amerika)
Csontáttétes prosztatarák, PSA kontrollok
Csigolya metastasis
Prosztatarák, PSA kontrollok (jelige: peru48)
Tüdőráttétes emlőrák, elutasított kezelés
Hasnyálmirigy daganat - magas tumormarker
Áttétes rák: alternatívák kemoterápiás kezelésre
Tüdőrák egy éve (jelige: nem-kissejtes)
Carcinoma basocellulare (jelige: Daisy)
Vastagbéldaganat: tumormarker mit jelez?
Veserák, áttétes gerincdaganat édesanyámnál
Melldaganat, tumormarker emelkedése
Áttét nélküli tüdőrák, gyengülő állapot
Hasnyálmirigyrák: nem csökken a CA 19-9
Hasnyálmirigyrák, magas CA 19-9 tumormarker
Reziduális jellegű kötegárnyék (jelige: danikó 41)
Tüdőtükrözés, sepsis, MRSA, Klebsiella
Mellkasfelvétel: kp. árnyék a tüdőben
CA19-9 tumormarker emelkedése (jelige: 740914)
Jóindulatú agydaganat 34 évesen, fejfájás
Májdaganatok, májátültetés? (jelige: Zsuzsa82)
Végbélrák szövettani lelete
Nógrádi alapítvány, magazin (jelige: kékrózsa)
Tüdőtumor 9 éve, majd csontáttét 2012-ben
Végbéldaganatos beteg és rokkantsági vizsgálat
Heredaganat gyermekvállalás előtt
Kiszélesedett hilus: tüdődaganat? (jelige nélkül)
P4 citológia, carcinoma (jelige: Krigyu85)
Carcinoma ductale invasivum (jelige: Anna55)
2 év után újra tüdőrák?
Tüdőrák, CT eredmény
Hasnyálmirigy daganat műtét és kemoterápia után
Hörgőrák 35 évesen (jelige: Genesis)
Non-Hodgkin limfóma kiújulhat? (jelige: Zsuzsa)
Gégerák, nyirokcsomó áttét (jelige: Teri)
Torokrák után fájdalom és étkezés (jelige: gyuszi)
A bőr rosszindulatú melanomája, PET CT lelet
Nyaki CT, mellkasi CT (jelige: kétségbeesés)
Konizáció terhesség alatt (jelige: Kismama)
Conisatio után P3 - gyermekvállalás után és előtt
Hasnyálmirigyrák: mennyi idő van hátra 72 évesen?
Ideghüvely daganat (jelige: mpnst 460101)
Melanoma malignum, Clark V. Breslow 21,40
Önpusztítás és hasnyálmirigy (jelige: Judyt)
Nyelvgyökrák tarkófájdalom
Citológia: neoplasticus vagy nem? (jelige: Lüszi)
MR vizsgálat értelmezése (jelige: jázmin 40)
Gyógyulási esély az áttét(ek) függvényében
Végbéldaganat kontroll rectroscopia
Tüdőrák adenocarcinoma III. stádium: CT és PET CT
Hányinger, kiegészítő terápiák kemoterápia mellé
Mellkas CT (jelige: 77 éves férfi)
Koponya MR oligodenglioma műtét után 1 évvel
Vastagbélrák utolsó stádium? (jelige: rák)
Izomfájdalom emlőrák terápiája után
Emlődaganat célravezető terápia (jelige: Mókuska)
Metasztázis a heparban (jelige: babaoca)
Méhnyakrák, erős fájdalmak
Xeloda mellékhatásai
Tüdőrák adenocarcinoma 35 évesen (jelige: Katika)
Vaskosabb rectum daganateltávolítás után
Prosztatadaganat, műtét és erekció
Hemangióma vagy nyelvrák? (jelige: Moraliza)
Torokrák, garatrák
Vastagbélrák, vaskosabb rectum (jelige: halmozódó)
Emlő rosszindulatú daganata (jelige: Kristen)
Vastagbélrák máj és hashártya áttét (jelige: koko)
Adenocarcinoma tüdőrák (jelige: Mary Lou)
Anyajegy körüli nyomásérzékenység
Végbélrák kemoterápia előtt (jelige: kemo előtt)
Terhesség és HPV gyanúja
HPV veszélyei, visszafertőződés (jelige: cili)
Gyomor daganata, másodlagos májdaganat
Ismeretlen multiplex kórkép - fájdalomcsillapítás
Mellrák 43 évesen (jelige: 43-as nő)
Vastagbélrák, máj, petefészek változások
Petefészekrák műtét után, kemoterápia előtt
Kiterjedt rák
Hasnyálmirigy daganat kemoterápia közben vizesedés
Melanoma, LDH szint, májfunkció
Újra P3 citológia, lézeres kezelés
Ismeretlen multiplex kórkép
Mellrák kórszövettan diagnózis (jelige: Szederbor)
Hasnyálmirigyrák - kemo utáni kontroll
Nyelvgyöktumor, fájdalmak
Mandularák regressio (jelige: febr.1)
Conisatio, 5 éve HPV, CIN1
Citológiai eredmény p2: miért kell kaparás?
Májdaganat: FNH, de lehet rosszindulatú is?
Műthetetlen nyelőcsőrák, nehéz nyelés
Türődák végstádiumra készülve (jelige: eckart)
Csomók a mellben 20 éve: masztopátia, fibroadenoma
P53 érték jelentése és értékelése
Szétesett hasnyálmirigyrák (jelige: kősziklácska)
Tüdőrák, agyi és gerinc áttét (jelige: Kétségek!)
Dermatofibrosarcoma cutis protuberans
Kapcsolatfelvétel más beteggel (jelige: Era)
Paget-kór és MR vizsgálat (jelige: férj123)
Vastagbélrák CT eredménye
Tüdőrák műtét utáni CT eredmény (jelige: Gábor 56)
Emlőrák, elhalt szövet a mellben
Félelem az agydaganattól (jelige: hadita)
Hasnyálmirigy, vaskosabb szigmabél (jelige: 49/nő)
Tüdőáttétes veserák (jelige: szatyi)
Rákgyógyítás Magazin megrendelése
Végbéldaganat kontrollvizsgálatok
Csomó a mellben, multiplex ossealis disseminatio
Szétterjedt petefészekrák (jelige: recidiva aug21)
Tüdőrák, tüdőtágulás - 2.
Végbélrák, RFA, Erbitux (jelige: cica4)
Emlőrák, félelem csontáttéttől (jelige: Pécs1964)
Gyomorrák hasnyálmirigy érintettséggel
MR vizsgálat eredménye méhtestrák után
Nyirokcsomó-biopszia kockázatai
Mellrák hormonkezelés, menstruáció (jelige: pötyi)
Mellfájás fogamzásgátlás után: lehet daganat?
Mióma, CA tumormarker értéke (jelige: zsóka 63)
Mellrák műtét után sugárterápia, kemoterápia
Elhúzódó kezelés
Nyelvgyökrák műtét után visszaállítani az evést?
RLA műtét utáni tünetek
Rákgyógyítás Magazin kérése (jelige: napsugár)
Mit egyen melanómából májáttétes lányom?
CA 15-3 (cancer antigén) 2005-ös mellrák után
CA-15-3 tumormarker emelkedése (jelige: Kaja 21)
Kifekélyesedett melanoma (jelige: Lacika58)
Duzzadt nyirokcsomók 2 évesen (jelige: kicsifiú)
Kiújult áttétes vesedaganat: csontáttét, kezelések
Tüdőáttétes melldaganat
Tüdőrák, tüdőtágulás: miért nem műtik meg?
Parotis pleiomorph adenoma a fül mögött
Non-hodgkin limfóma, szanatóriumi ellátás
Hilusi lymphadnomegaolia (jelige: margó)
Nyaki tumor műthetősége (jelige: Most mi lesz?)
TBC mellett centrális térfoglalás 2.
Mellrák, májtáttét ismeretlen eredete
Sárgaság, epekő helyett májrák (jelige: daughter)
CIN II P3 HPV genotípus 16
Végbéldaganat kórszövettani lelete
TBC mellett centrális térfoglalás
Anyajegyműtét: nagyon viszkető műtéti heg
Tüdőrák: miért nem kezelik? (jelige: nem értem)
Bőrrák: anyajegyek, napégések 13 évesen
Mellrák utáni hormonkezelés - nincs választás?
Vastagbélrák, mozgáskorlátozottság (jelige: para6)
Vastagbéldaganat, SGOT, SGPT értékek (jelige: QQQ)
Pajzsmirigy eltávolítás után TSH szint
Nyelvgyökrák, ízérzékelés (jelige: Livibaba)
Vajdasági tüdőrák kezelése (jelige: Imelda)
Mióma, petefészek eltávolítása (jelige: Gizus)
Mammográfia, 5 mm-es elváltozás
Emlőrák hormonkezelése: Lucrin injekció
Hasnyálmirigy műtét utáni kemoterápia, CRP szint
Aggódó unoka: tüdőrák megelőzése
Szisztémás masztocitózis (jelige: timika)
Multiplex májmetastasisok
Pathológiás nyirokcsomók, necrosis
Májdaganat, laboreredmények, májméregtelenítés
Sóbarlang emlődaganat után
Sóbarlang, masszázs mellrák betegség után
Szarkóma 28 évesen: áttét májon, bordán
Vastagbélrák nagy nyirokcsomó (jelige: Becsület21)
Vizelési gondok, bélgyulladás (jelige: jázmin 40)
Rákgyógyítás magazinhoz való hozzájutás
Véres széklet, hasi duzzanat (jelige: tünetek)
P3-as cytológia konizáció után
Tüdőrák: műtét, sugárkezelés után (jelige: zsumi)
Méhtest polip, méheltávolítás (jelige: Melcsi)
Végbéldaganat, hasi duzzanatok
Végbélrák, bélösszenövés (jelige: nincs kiút)
Hasnyálmirigyrák utolsó stádium tünetei
Vastagbéldaganat kezelési módok (jelige: Etelka)
Agydaganat és parlagfű, mint őssejt szaporító
Daganatos betegség után sportolás
Vastagbélrák, Xeloda, esélyek
Cisplatin, citosztatikumok semlegesítése
Vastagbéldaganat után tüdőáttét? (jelige: tüdőrák)
Rosszindulatú gyomorrák, fájdalomcsillapítás
Mandula daganata, sugárkezelés (jelige: febr. 1.)
Hólyagrák, hólyageltávolítás (jelige: Van remény?)
Áttétes nyelvgyökrák kezelése (jelige: nyty83)
Tüdőrák kilátásai (jelige: gagica57)
Vérszegénység kezelése gégedaganat után
Laphámrák és arcüregi szarkóma (jelige: Marika 49)
Féloldali bénulás: májdaganat? agyi terjedés?
Hólyagrák végső stádium - 2.
P2 citológia, reaktív sejtek (jelige: Ancsika)
B12 vitamin és áttétképződés kockázata
Kiújulás valószínűsége (jelige: Vendel)
Áttétes mellrák kezelése
Mellmegtartó vagy eltávolító műtét?
Csontfájdalom prosztataáttétnél
Citológia, reaktív elváltozás (jelige: Ancsika)
Autoimmun thyreoiditis, göb, cysta
Laphámsejtes tüdőrák (jelige: Gabi 56)
Pajzsmirigy radiojód kezelés (jelige: nana)
Prosztata rosszindulatú elváltozás
Emlőműtét után laboreredmény (jelige: nyugtalanít)
Bőrtumor eltávolítás, szövettani lelet értelmezés
Bárányhimlő és rák (jelige: mondocy)
Gyermekvállalás agydaganat után (jelige: Anikó 2.)
Nativ mellkas CT vizsgálat
Emlőrák sugárkezelés után (jelige: Évike)
Hererák utáni tüdő CT (jelige: aggódom)
Mellrák hormonkezelés után (jelige: segitség)
Májdaganat: FNH vagy rosszindulatú?
Tumormarker értéke csökkenthető-e?
Hólyagrák végső stádium
Tüdőrák: miért nem segítettek? (jelige: Anyukám)
Jóindulatú melldaganat műtéte (jelige: mery66)
Emlőműtét, kontroll tumorkarker (jelige: Pécs1964)
Emlőrák mellkas CT eredmény (jelige: Andrea)
Tüdő- és csontáttétes mellrák (jelige: mamma76)
CA 15-3 tumormarker emelkedés gyulladásban?
Tüdőszűrés: tbc vagy daganat? (jelige: tibi0516)
Legyen műtét? (jelige: Aggódó)
Csontáttétes rák progressziója (jelige: Apa 50)
Adenocarcinoma után gyógyfürdő? (jelige: skorpio)
Méhnyakrák III/B stádium 36 évesen
Vastagbélrák máj-, majd tüdőáttét (jelige: para5)
Kinövés a szájban 16 évesen
Vastagbélrák: kell kemoterápia?
Elszarusodó invazív karcinóma (jelige: Levi)
Melldaganat, mellműtét után (jelige: Nagyon félek)
Friss vér a székletben (jelige: Nagy a baj?)
Magas tumormarker, tumorkeresés (jelige: marenka)
Melanoma homlokon: interferon kezelés?
Tüdő: pleurális folyadékgyülem (jelige: Attila)
Mellkas CT: megnagyobbodott nyirokcsomók
Lágyrészképlet a tüdőben (jelige: Naninga)
Basalioma-e? Áttét eshetősége? (jelige: makaha)
Meningeoma a homloklebenynél
Méhtest daganata, agyi áttétek
Emlőmegtartó műtét utáni kórszövettani lelet
Vastagbél szövettan
Teljes gégekiirtás utáni tartósan fennálló sipoly
Grade 3 emlődaganat kezelése
Méhnyakrák II B stádium (jelige: Böbe, édesanyám)
Terhesség csontizotóp vizsgálat (jelige: sugárzás)
Prosztatarák áttét a csigolyán (jelige: Krisztina)
Májáttétek: Avastin, Erbitux, Xelox
Tüdőröntgen: kiszélesedett hilus
Tüdő CT vizsgálati eredmény (jelige: lacimagdi)
Emlődaganat kórszövettani lelet (jelige: Nagyi51)
HPV 16, 51 CINIII, visszafertőzés, gyermekvállalás
Megkeseredett beteg, elvesztett hit
Tüdőtágulat vége
Tüdőáttétes vastagbélrák (jelige: Hajni 74)
Superficialisan terjedő melanoma
Hepatocelluláris carcinóma: hőterápia?
Kisagy tumor édesanyámnak
Kétségbeesett és bizonytalan: dohányzás és tüdőrák
Vastagbélrák szövettan eredménye
Méhtestrák, láz, labor (jelige: Laurabebi)
Őszinteség a haldokló beteggel: búcsúzás lehetőség
Daganat a méhszájnál (jelige: aggódó lánya)
Emelkedett tumormar: vastagbéldaganat kiújult?
HPV vírus és P3
Fibroadenoma C3 a mellben (jelige: szepibaba2)
Májáttétes vastagbélrák
Heredaganat utáni gyermeknemzés
Végbélrák műtét utáni szövettana: nyirokcsomó
Rákgyógyítás Magazin a neten (jelige: Nem értem!)
Tüdődaganat után májáttét (jelige: Manka)
Gócárnyék tüdőben (jelige: kétségbeesett testvér)
Nőgyógyászati kivizsgálások (jelige: remény)
Mellékvese betegsége: mellrák utáni ijesztő lelet
Vastagbélrák máj áttétekkel
Anaplasticus oligodendroglioma Gr.III
Terhesen HPV, cin1
Vastagbélrák áttét nélkül (jelige: Nagymama 78 év)
Echodús góc a vesében: AML?
Súlyos gyomorrák 27 évesen (jelige: unokatestvér)
Vastagbélrák máj áttétekkel
Adó 1% a Rákgyógyításnak
Tüdőszűrés, mi a betegség? (jelige: Mátészalka)
Rákszűrés vérből? (jelige: Ejmiaszösz)
Pajzsmirigyrák, hormonértékek
Tüdőáttétes veserák kezelése? (jelige: István)
Májrák és csuklás (jelige: 57)
CEA 7,2 jelentősége 34 éves dohányos férfiként
Besugárzásos kezelés áttétes nyelvrákban?
Herceptin kezelés és ujjzsibbadás? (jelige: Elena)
Agydaganat diagnózisa (jelige: koko)
Astrocytoma agydaganat (jelige: Rexike)
Garatrák, orrszonda, sugárterápia, fájdalmak
Primer májdaganat, a betegség vége
Végbéldaganat műtét utáni hasmenés
Nem műthető mellrák, ingyen Avemar
Gyomorrák 36 évesen
Májáttétes vastagbélrák 36 évesen (jelige: Steve)
P4, P2 citológia, fogamzásgátlás (jelige: titi)
Hasfájás: lehet ez hasnyálmirigyrák?
Carcinoma cevicis uteri (jelige: opel20)
Fájdalmas, kemény csomó a mellben (jelige: Resize)
Hasnyálmirigy műtét után májáttét vagy más?
Súlyos májrák, áttétek, sárgaság, puffadás
Szűrővizsgálat ilyen korban érdemes? (jelige: 25)
Édesanyám tüdőrákos, mire számíthatunk?
Szűrővizsgálat: hol lehet és mennyiért?
Tüdőáttétes emlőrák CT lelete (jelige: pulmo)
Méhtestrák, erős vérzés (jelige: Laura)
Hasnyálmirigy műtét utáni esetleges májáttét
Csontáttétes prosztatarák (jelige: urológus)
Hasnyálmirigy műtét utáni esetleges áttét?
LSIL, HPV gyanú (jelige: Diána)
Tüdőrák agyi áttéttel
Vastagbéltükrözés, majd CT eredmény
Rekonizáció szövettan
Emlőrák műtét utáni kezelés
Gyomorrák: hogyan gyűrjük le? Élet gyomor nélkül?
Arcüregi daganat, közeli csecsemő (jelige: patrik)
P2, méhszájseb fagyasztása (jelige: Bobek)
Daganat a szájpadon (jelige: Mama1961)
Melldaganat szövettani diagnózis (jelige: KZ1960)
Nyirokcsomó-áttétes vastagbélrák lelete
Sarcoma vagy sem? - sorstársak keresése
Melldaganat részletes szövettana (jelige: Zoé)
Ízérzékelés elvesztése gégerák sugárkezelés után
Mellkas CT, nyirokcsomók (jelige: Mi bajom van?)
Dohányzás, italozás, nyelvgyökrák a nagymamámnál
Fogamzás, gyermeknemzés leukémiás betegként
Epepolip lehet rosszindulatú? (jelige: Almácska)
Neavus lelet fordítása
Megnagyobbodott nyirokcsomók, lymphoma? - 2.
Varga-féle gyógygomba hatása kemoterápia alatt
Vastagbéldaganat, CEA emelkedése
Megnagyobbodott nyirokcsomók, lymphoma betegség?
Hasnyálmirigyrák műtét utáni kemoterápia
PSA szint otthoni ellenőrzése (jelige: 19300611)
Hasnyálmirigyrák: daganatműtét utáni szövettan
Dermatofibrosarcoma Protuberans
Prosztatarák, hólyagtumor (jelige: hanna)
Carcinoma basosquamosum az orr alatt
Kacskonizáció újra (jelige: március 20-án műtenek)
Azonosítatlan HPV típus, védőoltás
Bélelzáródás, idős emberek kezelése
Hasnyálmirigyrák: daganatműtét után
Carcinoma planocellulare (jelige: gyógyulás)
Vesedaganat, reaktív nyirokcsomó (jelige: Éca)
Szolárium Zitazonium mellett
Tüdőrák - szétterjedt áttétekkel, végső stádiumban
Tüdőrák IIIA stádium
Tüdődaganat, sugárkezelés (jelige: c3410)
Tonsilla tumor, rosszabb állapot (jelige: febr. 1)
Vastagbéldaganat - vese: dorsalis corticalis cysta
HER2 mellrák: Femara, Exemin, ízületi panaszok
Petefészekrák: miért nem műtenek? (jelige: Ágica)
Tonsilla tumor T4a, N2a, Mx (jelige: febr. 1)
Áttétes emlődaganat 3 év tünetmentesség után
Melanoma Clark IV, Breslow 1,15 mm
Vastagbéldaganat laboreredmények
CA 15-3 tumormarker (jelige: Van remény?)
Gyomorrák utáni vérvizelés (jelige: Zsuzsanna)
Carcinoma basocellulare infundibulo-cysticus típus
Benignoma daganat kiújulása (jelige: Zsolt)
Befelé húzódó mellbimbók (jelige: ember)
Tüdőrák végső stádium, hospice szolgálat
Terjedő hemangioma (jelige: Ildikó)
Fájdalmak 4 és fél évesen (jelige: kincsem)
Kifekélyesedett adenocarcinoma (jelige: aggodalom)
Deutériumszegény víz végbélrákban (jelige: Arabon)
Méh- és petefészek műtéte után (jelige: Ilona)
Végbéldaganatos beteg étrendje
Tüdőrák csigolya és tüdőáttétek
Agyban áttétes tüdőrák
Prosztatarák tünetei, esélyek és diéta
Daganat a májon
Kifekélyesedett szájüregi daganat
Emphysaemas mellkas, hasnyálmirigyrák-bélelzáródás
P3 id terhesség elején, a végén P4 CIN3
Core biopszia diagnózisa (jelige: Aranka)
Emlőszűrésen felfedezett daganat (jelige: hulieta)
Májáttét-elhalás 25 évesen
Colon jobb flexura - vastagbélrák, kezelés nélkül
Emlődaganat javasolt műtét utáni kezelése
Prosztatarák gyógyulási esélye (jelige: apukám)
Áttét: elmondjuk, hogy haldoklik?
Tüdőrák: hányás, hányinger, fájdalom - 2.
Prosztatadaganat: jóindulatú vagy rosszindulatú?
Nyelőcső és gyomordaganat, gyomorsav sztent után
Hasnyálmirigyrák: daganatműtétre várva
Tüdőrák gyógyítása dializált beteg esetében
EGFR kezelés, ismételt vizsgálat? (jelige: para4)
Hasnyálmirigyrák feji végű - talán kezdeti?
Arcüregi daganat, szarkóma (jelige: remény)
Vastagbélrák műtét utáni gondok (jelige: Zöldalga)
Tüdőrák: hányás, hányinger, fájdalom
P3-P4, majd P2, P3, abortusz
Hátfájás, tüdőgyulladás, hajlam (jelige: Eszter)
Prosztata, MR vizsgálat (jelige: meggyógyulni)
Szeder formájú anyajegy
HPV és P3 23 évesen
Mellrák: műtét, hormonkezelés (jelige: Hóvirág)
Tüdőrák kilátásai 2. (jelige: tüdőrák a papánál)
Meddig él az ember áttételes vastagbélrákban?
Áttételes vastagbéldaganat gyógyítható-e és mivel?
Mellrekonstrukció TB támogatással (jelige: Bonni)
Epekőből indult hasnyálmirigyrák? - nehéz gyász
Gégerák 19 évesen? (jelige: csomóérzet a torokban)
Boncolási jegyzőkönyv: limfóma és gyomorrák
Hasnyálmirigyrák: halál 1 hét alatt?
Májmetasztázis, karéjozott szélű
Hasnyálmirigyrák: hátfájás lehet az előjele?
Fórum a családtagoknak (jelige: kedves)
Cytológiai lelet P4
Emlőrák: mi a helyes megoldás? (jelige: Hóvirág)
Kissejtes tüdőrák kilátásai (jelie: Zsuzsa)
Epekőből indult hasnyálmirigyrák?
Sugársebészet és biológiai kezelés (jelige: hbaba)
Hasnyálmirigyrák 34 évesen?
Mellfájdalom 22 évesen (jelige: Micu)
Gyomorrák, kontrollvizsgálat (Gyomordaganat 54)
Tüdőrák kilátásai (jelige: tüdőrák a papánál)
Gyomorrák után 3 évvel (jelige: Gyomordaganat 54)
Hererák: van nyirokérinvázió? (jelige: Nem értem)
Zoladex és Zitazonium szedése (jelige: napfény)
Elhunyt édesanya: liposarcoma és hasnyálmirigyrák
Mammográfia 25 évesen
Csontvelőrák? Leállt vese és leálló máj?
Multiplex göbös struma
Végbéldaganat fájdalmakkal
Hasnyálmirigyrák kontollvizsgálatok (jelige: Törp)
Immunbetegség, tüdőrák, téveszme, morfin
Sárgabarackmag gyógyító hatás (jelige: latempesta)
Parotis vagy nyirokcsomó?
Növekvő csomó a mellben, hónaljban (jelige: félek)
Méhnyakrák utáni gyermekvállalás (jelige: Foxy)
Tüdőrák, rosszabbodó állapot (jelige: Apu)
Arcüregi szarkóma esélyei (jelige: anyuka)
Basalioma nyirokcsomók
Emlőműtét utáni szövettan (jelige: Pécs1964)
Áttétes synovialis sarcoma (jelige: Erdély)
Vastagbélrák, áttét izomszöveten (jelige: Vandra)
Hasnyálmirigyrák: lehet műthető? (jelige: Marcsi)
CT leletek értelmezése - pajzsmirigyrák?
Petefészekrák műtét után lebénult
Másodlagos szövettan (jelige: James bácsi)
P4 terhesség alatt, majd P2 (jelige: egészség)
Félelem a tüdőráktól 23 évesen (jelige: Fabucci28)
Meleg gyógyfürdő mellrák után (jelige: Marjuli)
Rákbeteg által használható édesítő (jelige: Levi)
Melanoma, reaktív nyirokcsomó (jelige: zsazsa)
FNH: hasznos-e májvédő szedése?
Fehér csomó a végbélnél: végbélrák 17 évesen?
Vesedaganat, veseciszta - 2.
Szexuális élet kemoterápia után (cito kiválasztás)
Mammográfia: micromeszesedés, biopsia
Neurofibróma műtéte (jelige: drótszamár)
Csontáttétek fájdalmai (jelige: Karácsony)
Vastagbélrák vagy polip? Jó vagy rosszindulatú?
Vesedaganat, veseciszta (jelige: zafir)
Tüdődaganat, tüdőáttét?
Meszes ciszta mellrák műtéte után
Tüdőrák IIIA stádium, aggodalom
Mellrák, Grade II.: szükség van kemoterápiára?
Vastagbélrák, testsúlygyarapodás (jelige: Édesapa)
Non Hodkin kór, 4-es stádium (jelige: Emma)
Kiújult hólyagrák - 2.
Májáttétes vastagbélrák 37 évesen (jelige: remény)
Prosztatarák, derékmelegítő (jelige: hőterápia)
Csomók a testen, elhízás (jelige: buszsofőr)
Basaloid carcinoma 19 évesen
Méhnyak rosszindulatú daganat
Két anyajegy szövettana
Carcinoma basocellulare (jelige: Rettegő)
Akut leukémia, természetgyógyászat (jelige: agi19)
Műthető a betegségem? (jelige: lompi9)
Hasnyálmirigyrák (jelige: bizalom)
6 hónapos terhesen P4 citológia (jelige: Heni)
Konizációs műtét, majd P2 (jelige: koala)
Fáradékonyság, hasmenés DCIS mellrák után
Kiújult vastagbélrák, májáttét? (jelige: para3)
Áttétes rákbetegség, morfiumtapasz: mennyi idő?
Nőgyógyászat: mérsékelt fokú LSIL
Vesevizsgálat: CT vagy MRI? (jelige: sandamen)
Mell amputáció utáni korrekció
Fehér pöttyök az ajkon: szájrák? (jelige: Firefox)
Kiújult hólyagrák: kell a műtét? (jelige: Ági)
Májdaganat: tévedhet-e a CT vizsgálat?
Tüdőrák műtét kemoterápia nélkül (jelige: bizalom)
Vastagbélrák, vizesedés (jelige: aggódó gyermek)
Kemoterápia év végén? (jelige: évvége)
Vastagbélrákos édesanya műtét előtt
Kóros képlet a máj jobb lebenyében (jelige: Éva59)
Göbök a pajzsmirigyben (jelige: monika1974)
Residualis képlet: tüdőrákos vagyok?
P4, CINIII, reconisatio vár rám?
Carcinoma planocellulare dedifferenciatum
Hürthle-sejtes pajzsmirigydaganat - 2.
Prognózis: terime vastagbélen, májon, petefészken
Izotópvizsgálat mellékhatása (jelige: Katalin)
Melldaganat 26 évesen, meghiúsult biopszia
Vékonybéltumor, májáttét (jelige: harc az életért)
Kiújult vastagbélrák 4 év után (jelige: para2)
Csontáttét emlőrákból 5 év után
Mellműtét, őrszem nyirokcsomó (jelige: Maria37)
Lágyékban reaktív jellegű nyirokcsomó
Térdprotézis, izotópdúsulás (jelige: patológia)
Ciszta a herében másfél évesen (jelige: Bebbe)
Vastagbéldaganat, Xeloda kezelés
Herceptin a Lapatinib után, műtét után 4 évvel?
Tüdőrák, daganatműtét lehetősége (jelige: papó)
Vastagbélrák, kiegészítő szerek (jelige: Ronin)
Tüdődaganat kálváriája (jelige: tönkretett élet)
Adenocarcinoma és Tarceva tüdőrákban - 2.
Nagysejtes tüdőrák, agyi áttétek
Mellműtét: kiújulás esélye (jelige: Fehér Rózsa)
Vérző csomók hónaljban
Gliobastoma, állandó alvás (jelige: viking)
Hürthle-sejtes pajzsmirigydaganat?
Köszönet a válaszokért az 5 éves Rákgyógyításnak
Tüdődaganat 54 évesen (jelige: félelem)
Milyen gyógyszer a Tarceva? (jelige: SzJ)
Melldaganat immunhisztokémia (jelige: Tünde)
Gyomordaganat, CT leletek (jelige: Tündérke1961)
Emlőrák, influenza elleni védőoltás, antibiotikum
Hasnyálmirigy CT lelete: sorvadó hasnyálmirigy?
Tüdőrák végstádium: mire lehet számítani? - 2.
Sérv és gyomorpolip
Áttétes vastagbélrák (jelige: bánatos feleség)
CA 19-9 tumormarker magas értéke
Bizonytalanul: májáttétes, csontáttétes mellrák
Tumormarker értéke: 3,1
Végstádium tüdődaganatban: mire lehet számítani?
Melanoma malignum, PET CT vizsgálat
Mellrák, volumenkorlát: a történet vége?
Kérdés naevus szövettanáról, kimetszésről
Ostoszarkóma okozta tüdőáttét: elmúlik?
Magas CEA, bélgyulladás, hányás (jelige: anyu1947)
Rectoscopia - végbélvizsgálat, végbélrák gyanúja
Anyajegy, nem odaillő nyirokcsomó az aorta mellett
Ismét potizív HPV fertőzés (jelige: aggódó Ildikó)
Hasnyálmirigyrák, bármilyen gyógymód
Rák és gomba (jelige: zoly)
Anyajegy kórszövettana
Patológiás nyirokcsomó (jelige: nyirokcsomó 2011)
Conisatio utáni panaszok (jelige: noel201)
Csontáttétes gyomordaganat (jelige: Remény)
Prosztatadaganat, félelem a műtéttől
Csontáttétes prosztatarák, PSA (jelige: nusika)
Melldaganat, nyirokcsomó áttét (jelige: Tünde)
Heredaganat: hol van? AFP, BHCG (jelige: Bibko2)
Tüdőlelet, társbetegségek (jelige: remény)
Carcinoma planocellulare, méheltávolítás
Méltányosság, Országos Gyógyszerészeti Intézet
Fekete anyajegy eltávolítás, szövettan
Vakbél (coecum) rosszindulatú daganata, szövettan
Tarceva, tüdődaganat, K-ras vizsgálat
Citológiai lelet (jelige: ibolya12)
Carcinoma planocellulare (jelige: rossz eredmény?)
Tüdőtumor, 20 áttét az agyban (jelige: veronka)
Vesedaganat, prosztatakezelés: legyen műtét?
Kifakadt májdaganatok
Tüdőrákból lett májrák
Nyelv szélének rosszindulatú daganata 22 évesen
Dysplasticus naevus pigmentosus (jelige: Manó)
Visszarendelés tüdőszűrő után
Szem rosszindulatú daganata
Mell amputálása, tiltakozás (jelige: Mefiszto)
Hyperthermia elérhetősége Magyarországon
Heredaganat, csontdaganat (jelige: bibkóm)
Nodularis malignus melanoma (jelige: Gabika26)
60 éves apukám májdaganata
Csontátétes tüdőrák: fájdalomcsillapítás, fájdalom
Nyelvrák és dohányzás 21 évesen
Petefészekciszta, CA125 tumormarker (jelige: izil)
Prosztatarák kezelés megválasztása (jelige: kiwi)
Heretumor 22 évesen, vérkép (jelige: ETNA)
Mammográfiás lelet: emlőrák?
Féloldali nyelési panasz
Aktivitásfelvétel a csigolyában (jelige: esabi)
Herceptin és nehézlégzés (jelige: christy01)
Tüdőrák vagy sem?
Sugárkezelés nőgyógyászati és más mellékhatásai
Nyelvtumor, megnagyobbodott nyirokcsomó
Bilirubin szint: mennyi lehet a maximum?
Gond a sztómával, a bél előesése (prolapsus)
CEA emelkedés
Tünetek a torokban
Duzzanat: vajon mi lehet ez?
Ascites, citosztatikum, unoka (jelige: viragbulu)
Csírasejtes heredaganat (jelige: tigrus)
Melanoma sebgyógyulás, Baneocin
Myoma és emelkedett tumormarker emlődaganat után
Anyajegy szövettana (jelige: K. Mónika)
Tüdőrák, mellkasi regressio (jelige: Édesanyám)
Emlődaganat, laboreredmények, Herceptin kezelés
Lipoma a hasüregben (jelige: somogyi)
Ascites hasban, mellkasban, chylosus exudatum
Áttétes méhtestrák: szövettani lelet értékelése
Nyelvdaganat: csak műteni lehet?
Terhes kismama: kemoterápia, CT hatása
Emlőrák, hormonok, alkohol (jelige: nyugdijas67)
Chondroma, de lehet chondroszarcoma is?
Gyomorpolipok: a gyomorrák küszöbén!?
Konizáció, in situ adenocarcinoma
Gyomortükrözés, Ca19-9 tumormarker (jelige: Amice)
Ultrahang, tumormarker értékek (jelige: Anyu 2005)
Fájdalmas lipoma (jelige: Masi)
Májáttétes tüdőrák az utolsó stádiumban
Végbélrák várható kezelése (jelige: H. József)
Nyelőcsőrák-műtét előtti gyorssegély - 2.
Áttétes méhtestrák (jelige: Édesanyám CT lelete)
Kissejtes tüdőrák nyirokcsomók (jelige: micimacko)
Emlőműtét utáni kórszövettan (jelige: Vera)
Mellvizsgálatok eredményei (jelige: Aranka)
Gyorsan növekvő hemangioma
Nyelőcsőrák-műtét előtti gyorssegély
Áttétes emlőrák fájdalmai (jelige: Édesanya 1947)
Vadhús az anyajegy helyén?
Csontvelő átültetés előtt (jelige: Andika)
17 évesen gégerák?
Érzékeny csomó a herén
Citológia lelet vetélés után (jelige: Nakabi)
Konizáció szövettana és menstruáció (jelige: Timi)
Gombóc a torokban, részletes kivizsgálások
Növekvő duzzanat a nyakon, negatív leletek
Ductalis carcinoma: kell a műtét? (jelige: aggódó)
Áttétes szarkóma reális esélyei (jelige: szörny)
Hasnyálmirigyrák, szenvedések (jelige: gyöngyi43)
Tüdődaganat tüdőáttéte (jelige: Grella 40)
Melanoma in situ
Tüdőrák: molekuláris diagnosztika? (jelige: 1111)
Wertheim műtét után végbél megvastagodás
Típusos karcinoid tüdődaganat
Májáttétes tüdőrák, tudatzavar (jelige: csibe56)
Tüdődaganat 6. éve (jelige: CT mellkas)
Melldaganat diagnózisa és lekvár (jelige: Ilona)
Eltávolított melldaganat szövettana (jelige: lily)
Májdaganat: okok és eredet
Petefészek, kemoterápia 6 kezelés
Tüdődaganat, sugárkezelés - 2. (jelige: c3410)
Nyugtalanító szivárgás emlődaganat után, ödéma
Májáttétes végbélrák CT vizsgálata
Végbélrák májáttét: kras vizsgálat célzott terápia
Végbéltumor, sugárkezelés előtt (jelige: Tappancs)
Melanoma 20 évesen
Petefészekrák: túl minden kezelésen
Bőrrák és Bioptron lámpa
Gammakés agydaganatnál, pillangó tumor
Bőrrák, Dubreuillh, mennyire sürget az idő?
Koponyavizsgálat (jelige: Mi ez a fejemben?)
Rákbetegség esetén javulás utáni progresszió okai
Melldaganat, haemangioma a vesében?
Mellrák agyi áttéttel és hepatitisz C
Májáttét, kezeléseken túl (jelige: Idő-őszinteség)
Gyomorrák, gyomorműtét 2003-ban, 70 évesen
Áttétes májrák genetikája (jelige: MAMA)
Nem műthető gégerák (jelige: aggódok!)
Prosztatarák, gleason 4+5 (jelige: nusika)
Gyomoreltávolítás, májáttét (jelige: TG)
Veserák, veseműtét áttétek nélkül
Hodgkin kór: kell a kemoterápia? (jelige: 18/L)
Culevit konizáció előtt? (jelige: Katrica31)
Édesapám PET/CT lelete
Harmangióma 5 hónapos babánál (jelige: fréka)
Gyorsan előrehaladó áttétes hasnyálmirigyrák
Heredaganat, tumor a mellüregben
Echoszegény terime a vesében (jelige: unokák)
Pajzsmirigyvizsgálat, növekvő strumagöb
Tüdődaganat a felső lebenyben (jelige: agódó férj)
Petefészekciszta vagy petefészekrák?
Áttétes bőrrák: végső stádiumban a sógorom?
Anyajegy eltávolítás szövettana (jelige: törzs)
Dohányzás és béta-karotin (jelige: Zsuzsanna)
Táplálékkiegészítő betegnek (jelige: Huszár2009)
Jóindulatú májdaganatok, vérgöbök a májon
Strandolás vastagbélrák után (jelige: édesapám)
Kismedencei sugárkezelés utáni szexuális élet
Tüdőtumor kivizsgálása (jelige: kuci)
LSIL eredmény 2x, utána negatív, hogy lehet ez?
MR vizsgálat: Modic-féle degeneration
Enyhe cervicalis dysplasia
Számtalan polip a gyomorban (jelige: iri)
Hasnyálmirigy betegsége: lehet ciszta, gyulladás?
Nyelvgyökdaganat: szondatáplálás kemoterápia előtt
Konizáció dilemmája (jelige: elveszett bizalom)
Mekkora részt vágnak ki a konizációkor?
P4 CIN3 teendők (jelige: noel)
Adenoma a mellékvesében (jelige: tejfi)
Melldaganat, végleges szövettan
Mammográfia utáni UH (jelige: catubi)
Kaparó torok, idegentest érzés dohányosként
Anyajegy szövettani diagnózisa
Mesothelioma, mellhártyarák (jelige: tokosodás)
Elismerés az orvosoknak (jelige: masi)
Sine morbo és CIN 3? (jelige: krisz)
Mellrák, csontizotóp, dúsulás (jelige: dúsulás)
Nem típusos adenoma a jobb mellékvesében
Sarcoma a combban, felkarban (jelige: Erdély)
Csomó a mellékherénél
Melanoma stádiuma a szövettan alapján
Közérthető, humánus válaszok (jelige: masi)
Bőrdaganat: bazálsejtes carcinoma (jelige: masi)
Prosztatarák csontáttét 50 előtt (jelige: hope70)
Kemoterápia dózis kiszámítása (jelige: andina)
Gégerák: csontvelő vagy őssejt átültetés?
Garatrák, gégerák 22 évesen a dohányzás miatt?
Fájdalmatlan csomó a nyelvben: ugye nem nyelvrák?
Rákgyógyítás megrendelése (jelige: Józsi Bácsi)
Melldaganat, áttét szövettana
Torokfájás, dohányzás (jelige: 40 éves nő)
Nem torokrák, torokgyulladás (jelige: torokrák22)
Szétterjedt rák 34 évesen (jelige: mellkas ct)
Csontvelőrák mellrák után? (jelige: cirmi)
P4 citológia utáni vizsgálatok (jelige: noel)
Vastagbélrák, agyi áttét, vérzékenység
Szülések utáni méhnyakszűrés (jelige: gyógyulás)
Daganat a méhnyaknál (jelige: para)
Mammográfia után biztosan nem kell MR?
Ciszta a petefészkekben (jelige: vakbél)
Tüdőrák laphámcarcinoma, kemoterápia
Mennyit ér a tüdőszűrés? (jelige: Marcsimama)
Torokfájdalom: torokrák? (jelige: torokrák22)
Tüdőrák T1b stádium (jelige: sutyi)
Mellrák, váladékos köhögés (jelige: allergia?)
18 évesen túl a melanomán, göbök a pajzsmirigyben
Agyi áttétes tüdőrák
Tüdőrák? Áttét megállapítása, trombózis
Előrehaladott tüdőtumor? (jelige: picur63)
Vese CT, UH vizsgálati eredmények
Agyi áttétes tüdődaganat (jelige: Mazsi57)
Mellrák csontáttétjeinek gátlása (jelige: Vira)
Klitorisz tumor (jelige: aggasztó eredmények)
Mammográfia után MR (jelige: életem)
P1 után P2 citológia (jelige: mehecske)
Sztóma és comb bedagadása (jelige: papa70)
Csomó a here mellett (jelige: bizonytalanság)
CT, gócok a tüdőben (jelige: Astoria)
Sugárkezelés, fájdalomcsillapítás (jelige: tubica)
Csökkentett deutérium tartalmú víz hatása
Myeloma multiplex gyógyítása: csökkent deutérium?
P3 és terhesség
Lymphoma: nyirokcsomó gyulladás vagy rák? - 2.
Lymphoma: nyirokcsomó gyulladás vagy rák?
Rákmegelőzés, táplálkozás és pikkelysömör
Prosztatarák operáció után (jelige: apingó67)
HER2 válasz időpontja (jelige: rossz álom)
Szorító érzés a torokban: gégerák? allergia?
Melanoma: milyen kezelés? (jelige: nagyon félek)
Wilms tumor örökölhetősége (jelige: wilms)
Enzimes béldaganatszűrés (jelige: bélrákszűrés)
Nagy műtét utáni szex (jelige: Szegedi morcos)
Agydaganat vagy haemangioma 20 évesen
Melanoma 23 évesen (jelige: Székelyudvarhely)
Melldaganat: nagy műtét kell? (jelige: Nikromet)
Rákmegelőzés: CT, MR szűrések? (jelige: bajusz9)
Agyi áttét: segítséget kérnék, el vagyok keseredve
Áttétes kissejtes tüdőrák (jelige: Szabó)
Nyelvgyökrák, haláleset (jelige: luca0421)
Agyi áttétes méhnyakrák (jelige: liliom)
Tüdőrák, agyi és más áttétek (jelige: brocsko)
Tüdődaganat, fájdalomcsillapítás (jelige: kemó)
Agydaganat/érdaganat
Anyajegy eltávolítása: dysplasticus naevus
Prosztatarák csontáttéttel, gyomorban és tüdőn
Vastagbéldaganat műtét után (jelige: Nagyanyó)
Vastagbéldaganat CT kontroll (jelige: Bizakodó)
Tüdőrák: segíthet a kemoterápia?
Emlőrák kiújulása és étrend (jelige: Ihatom...?)
Csomó a herén (jelige: H8AK1)
Gombóc a torokban: lehet gégerák?
P3, CIN I, LSIL - 2. (jelige: Boglárka)
Tüdő CT: gócok a tüdőben (jelige: anyi75)
Agyi áttétek, utolsó stádium 2. (jelige: TIKE2)
Vashiány származhat vastagbél polip öröklődésből?
Rosszindulatú hasnyálmirigy, petefészek?
Kissejtes tüdőrák sugárkezelése (jelige: Mama)
Lugol próba (jelige: krisz)
Tüdődaganat: mit tegyünk kezelés nélkül?
Májáttétes béldaganat 82 évesen - 2.: hőterápia
Gyomorrák, szondatáplálás, jejunosztóma
Csomó és fájdalom a mellben (jelige: Ez most mi?)
Polyposus adenovillosus (jelige: Anya)
Bélrák, bélelzáródás (jelige: sürgős segítség)
Polip: adenoma tubulovillosum (jelige: polyp -Ili)
Invasiv ductalis emlő carcinoma (jelige: arany69)
Kimetszett anyajegy szövettana (jelige: Békuci)
Csontrák, csontdaganat? (jelige: félelem)
Hipertermia agydaganatra? (jelige: áttét)
P4 H-SIL (jelige: krisz)
Mammográfia: kérdés szövettanról és kontrollról
Melldaganat: műtét utáni, sugár alatti fájdalmak
Tüdőrák: miért csak egy nap a kemoterápia?
Pajzsmirigy biopszia megismétlése
Agyi áttétek, utolsó stádium (jelige: TIKE)
Májáttétes béldaganat 82 évesen
Prosztataműtét után
Májrák? Májáttétek? - 3.
Családi halmozódás, daganatgyanú (jelige: elenor)
P3, CIN I, LSIL (jelige: Boglárka)
Csontáttétes végbélrák (jelige: emilia01)
Dudor a herezacskóban (jelige: Peti1991)
Neuroblastoma utolsó stádium (jelige: SOS)
Tüdőrák agyi áttéttel: csökkenő és növekvő tumor
Nyirokmirigy, limfóma (jelige: Éva)
Intubálhattak LLETZ műtétnél?
Intraductalis papillomatosis
Májrák? Májáttét? - 2.
Csomó és mellfájdalom (jelige: Tessza)
Kissejtes tüdődaganat vagy limfóma 26 évesen?
Méhnyakrák utolsó stádiuma 23 évesen?
Melanoma: ICD-03
Masszírozás veserákos betegnél (jelige: nana)
Küzdés áttétes mellrákkal (jelige: Édesanya 1947)
Májrák? Májáttétek?
Nyirokcsomó: félelem a limfómától
Prosztata adenocarcinoma kilátások
Meningioma agydaganat (jelige: Jegenyefa)
KI-67 és CD-68 markerek mellrákban (jelige: mami)
Nyelvgyökrák - hatástalan kezelés
Canalis analis tumor és gyermekvállalás
Hasnyálmirigyrák megelőzése? (jelige: uncsikak)
LSIL CIN1 rákszűrés-eredmény (jelige: Samchee)
Nem magyarázzák el a citológiai leletet!
P3 után: mért nem tudják gyógyítani a fertőzésem?
CIN II-III: elkerülhetetlen a méheltávolítás?
Ismétlődő P3-as leletek (jelige: erika67)
Leukémia gyanúja (jelige: anyaféltő)
Remény, nem kissejtes tüdőrák műtéte
Mastopathia, aggodalom
P3, majd P4, konizáció (jelige: nana73)
Agydaganat-kezelhetőség (jelige: Apját féltő lány)
Hasnyálmirigyrák, tüdőáttét (jelige: mazsi52)
Tüdőrák: műtét vagy kemoterápia (jelige: tudorak)
CT összevetés (jelige: Édesanyám betegsége 2.)
Bordafájdalom, tüdőszűrés (jelige: Melinda)
P4 citológia, szabálytalan vérzések (jelige: p4)
Sorstárskapcsolat (jelige: Baribarany keresése)
Májrák termálvizes kezelése?
Actinomyces (jelige: rákszűrés)
Melldaganat, csontáttétek (jelige: gyógyulás)
Vastagbélrák, sztóma, CT felvételek (jelige: Niki)
Végbélrák műtét, sztóma, vérző seb (jelige: Misi)
Mellrák: mire számíthatok? (jelige: Hóvirág)
Hormonkezelés és fogamzásgátlás (jelige: Andrea)
Antiösztrogén kezelés
Mellkas CT daganat? (jelige: kikelet)
Mit jelent a CT leletem?
Vastagbélrák, végbélrák: öröklődés a családban
CA 125 tumormarker, ciszta (jelige: ijesztő)
Laphámcarcinoma
Ki-67, HER2 esetek (jelige: kiváncsi kérdező)
Polipok, végbélműtét, SE CEA félelem
Rosszindulatú mellhártyadaganat
Sugárkezelés és gyermeknemzés (jelige: tanitoneni)
Állandó köhögés, fulladás: lehet rák?
Hogy lehet ezt a vizet megvásárolni?
Májáttét vagy májgyulladás? (jelige: wichtig)
Emésztőrendszeri gyulladások (jelige: andi70)
Nyaki tumor mandulaágyon - 2.
Condyloma, szemölcsök (jelige: aggódó anya)
Végbéldaganat szövettani minta: hosszú várakozás
Édesanyám CT lelete: tüdődaganat
Végbélrák kontroll, kontrasztanyag gond?
Sokadik fibroadenoma, tervezett gyermekvállalás
Mammográfia: mastopathia (jelige: Kíváncsiság)
P3-as rákszűrés (jelige: angyalka)
Anyajegy és fájdalom melanoma után
Daganat az agyban (jelige: papafia)
Mellrák szövettani eredménye
GIST, Glivec, esély, sorstársak (jelige: giglike)
Gyomorrák, CT, bizonytalan csontáttét
Vastagbélrák szövettan (jelige: Mária1949/2)
Nyelőcsőrák, fogyás, táplálkozás (jelige: focus78)
Végbélrák, székelési problémák (jelige: biti)
CT lelet értelmezése (jelige: egy aggódó gyerek)
Elhúzódó légúti betegség (jelige: gége betegségei)
Pajzsmirigy göbök, struma (jelige: Aggódó)
Melanoma, majd vesetumor (jelige: Katimama)
Maradék anyajegy: sötétebb heg, elrákosodás?
Korai csontáttét prosztatarákban
Vérző anyajegy (jelige: galeri)
Májdaganat, epegyulladás (jelige: máj-epe)
Sugárterápia hatása a családtagokra (jelige: Babu)
Az immunrendszer és a rák (jelige: Korei)
Abortusz, rákmegelőző állapot (jelige: Tünde78)
Nőgyógyászati gondok, ciszták (jelige: Rozetta)
Szájrák 19 évesen, 4 év dohányzás után?
Nyaki tumor mandulaágyon
Bélelzáródás több helyen
Laboreredmény kemoterápia után (jelige: virág)
Félelem anyajegy eltávolítása után
Tüdőrák agyi áttéttel
Mycosis fungoides (jelige: Ilona)
Tüdődaganat stádiuma - 2.
Hererák-nyirokcsomók eltávolítása (jelige: Isemeg)
Szájrák, orrdaganat: mire jó a PET CT!?
Carcinoma planocellulare (jelige: kasza)
Lábfájdalom: láthatatlan heretumor áttétei?
Gyógyszerkutatások Magyarországon
Rákgyógyítás magazin megrendelése (jelige: tündér)
Kemoterápia, étvágytalanság (jelige: Virág)
Mammatumor szövettana (jelige: bibi)
IT101 elérhetősége Magyarországon (jelige: dunai)
P3 és konizáció állapotosan?
Tüdődaganat stádiuma (jelige: Nagymama2011)
Vastagbélbe terjedt petefészekrák - 2.
Gócok hasnyálmirigyben, májban, tüdőben, lépben
Tüdőrák, kemoterápia, Culevit (jelige: nefelejcs)
Tüdőtumor: perifériás adenocarcinoma
Reménykedő, bizakodó: hasnyálmirigyrák
Multiplex myeloma és ganoderma gyógygomba
Aggodalom herefájdalom miatt
Vastagbélrák, máj és tüdőáttét (jelige: Mária1949)
Újabb betegségek, áttétes daganat (jelige: súlyos)
IBS vagy bélrák: sorstárs keresés (jelige: Ati)
Csökkentett deutériumos víz márka (jelige: juhar)
Köszönet az érthető, emberi válaszokért
Csontvelő conversio (jelige: Jutta baba)
Jászsági Betegklub
Babaprogram heretumor kemoterápia után
CT kolonográfia Budapesten (jelige: panda)
Conisatio, méheltávolítás (jelige: Szilvia83)
Tüdőrák sugárkezelés tünetei, kockázatai - 2.
Májáttétes tüdőrák? Honnan tudható mi az áttét?
Limfóma lefolyása (jelige: Négy kérdés)
NPI érték emlődaganat műtéte után
Küret vagy méheltávolítás? - 2.
Vastagbélbe terjedt petefészekrák műtéte
Bőrdaganat utáni teendők (jelige: Sz. Béla 27)
Férfi melldaganat (jelige: Zsigmond gyógyulás)
Polyp: adenoma tubulovillosum (jelige: Eszter)
Csomó a mellben: indeterminált emlőelváltozás
Aspirációs mintavétel a mellből (jelige: Bakony)
Májáttétes tüdőrák, haspuffadás
Mesothelioma Malignum
Torokrákszűrés és torokrák örökölhetősége
Jobb oldalra kisugárzó fájdalom, világos széklet
Kérdések a vastagbélrák utáni szövettani leletről
Petefészek daganat, emelkedő CA125 tumormarker
Májáttétes tüdőrák
Tüdőrák kemoterápia, sugárkezelés (jelige: Etelka)
Vastagbél rosszindulatú daganata: láz, fájdalmak
Lágyrészből kiinduló sarcoma
Csókolózással terjedhet torokrák? (jelige: lilla)
Családi tragédiák, szorongás (jelige: gicike)
Anyajegy: nem veszélyes eltávolítani?
Gyermekvállalás agydaganat után? Mit tegyek?
Aluszékonyság sugárkezelés után (jelige: vukkk)
Pancoast tüdőrák, bénulás (jelige: remény)
Kórházi lelet: IV stádium (jelige: aggódó fiú)
Küret vagy méheltávolítás? (jelige: spring17)
Limfóma-Kárpátalja (jelige: kiláthatatlan helyzet)
Here-rák-félelem
Kezdődő májáttét tünetei?
Csírasejtes daganat 3 éves kisfiúnál
Megsérült naevus pigmentous (jelige: darmos)
Mirigyrák, fájdalomcsillapító (jelige: Szomorúság)
Gyomorrák: székletbaj, szellentés (jelige: mamika)
Szétesett tüdőrák (jelige: remény 63)
Fehér hólyag a szájban (jelige: uvula)
Mellkasi CT vizsgálat lelete (jelige: kiskata)
Tartós fájdalom: torokfájás, állandó köhögés
Angiomyolipoma: vesében és agyban is?
Köszönet a válaszokért (jelige: köszönöm)
Tüdőrák, agyi áttét, sugárkezelés (jelige: Troll)
Melldaganat, csontizotóp (jelige: bizonytalan)
Diffúz pulmonalis fibrosis, asztma
Bazaliomák és gyanús elváltozások (jelige: hami)
Eperák lehet? Sárgaság, fájdalomcsillapítás...
Fájdalomcsillapító, zavar (jelige: szentinel12)
Multivitamin heredaganat után (jelige: Vitamin)
Keret képlet a vesében (jelige: Egy bizakodó)
Tüdőrák: Culevit tabletta és Siitake gomba
Tüdőrák: Harcosok Klubja
Carcinoma microcellulare (jelige: beteg)
Májáttétes végbélrák (jelige: szomorú lány)
Mellműtét, nyirokcsomó áttét, PET-CT eredménye
Végbélrák multiplex májáttéttel - 2.
Növekvő capillaris hemangióma (jelige: kétkedő)
Daganat a mellékvesében - 3.
Világossejtes vesedaganat máj és tüdő áttéttel
Végbélrák multiplex májáttéttel
Megsérült anyajegy: lehet káros mellékhatás?
Emlőrák: miért kell a sugár? (jelige: kmagdus3)
Daganat a mellékvesében - 2.
Baj a vörösvérsejtekkel
Gyomorkezelés utáni fájdalmak, étvágytalanság
Csomók a férfi mellben hereműtét után
Végbélrák nyirokcsomó áttéttel
Emlőműtét 49 évesen: emlőrák típusa?
Meszes erek a mellben (jelige: meszeserek73)
Prosztatarák: hormonrezisztencia - gyógyszerváltás
Tüdőrák 85 évesen, tüdőcsapolás (jelige: Equinox)
Melldaganat, januári CT
Kifakadó vércsomók: bőrrák? (jelige: Buksi)
Harmadjára kiújuló végbélrák (jelige: kriszti11)
Hólyagrák, alacsony gradus
Apró csomó a herén (jelige: hererak)
CEA tumormarker, betegség? (jelige: Judy2930)
Vastagbél daganat, véralvadás, orvosi titok
Tüdőrák, multiplex tüdőáttét (jelige: Kazi)
Konizáció szövettan
Basocellulare carcinoma (jelige: Erasmus)
Áttétes prosztatadaganat ideje (jelige: 19fater54)
Túl a hasnyálmirigyrákon? (jelige: Barátom baja)
Mellrák: részletes szövettan (jelige: Biztos)
Áttétes veserák, Sutent - 2. (jelige: Egészség)
Tüdőrák IV. stádium (jelige: jony)
Rákgyógyítás magazin: köszönöm a segítséget!
Rectum, apró nyirokcsomók (jelige: kérdés)
Regresszió, centrális NPL gyanú (jelige: remény)
Daganat a mellékvesében (jelige: Bányász 58)
Méh ultrahang, cisztikus képlet (jelige: animagus)
Cevitol infúzió beadása (jelige: rosika53)
Fogamzásgátló - méhtestrák
Lágyrészből kiinduló sarcoma: mégsem lipóma
Chordoma daganat (jelige: insular2)
Melanoma, rengeteg anyajegy (jelige: félek)
Elveszett ízek gégerák után (jelige: Piroska)
Autológ perifériás őssejt-transplantatio
Glioblastoma 74 évesen
Chondrosarcoma 26 évesen - 2.
Elrákosodhat a lipoma?
Chondrosarcoma 26 évesen
Csontáttétes prosztatarák, végelgyengülés
Rákgyógyítás rákmagazin megrendelése
Rákgyógyítás magazin megrendelése
Rákgyógyítás ingyenes lap postázása
Gyomoreltávolítás, kezelések (jelige: Zsuzsanna)
Áttétes veserák, Sutent (jelige: Egészség)
CT leletmagyarázat: centrális tüdődaganat
Torokrákgyanú és szempanaszok
Basalioma bőrrák ismételten
Mellrák kemoterápia: fekete köröm
Nyelőcsődaganat: táplálóbb tápszer
Herceptin kezelés mellrák után méhrákra?
Mellrák, Femara 5 év után (jelige: Mit tegyek?)
Nyelőcsődaganat után nehéz evés
Nyelőcsőrák, fulladás 3.
Mellrák: kell onkológiai kezelés? (jelige: Biztos)
Melanoma: áttétek és teendők (jelige: Nolian)
Kissejtes tüdőrák regresszió (jelige: madárkutya)
Emlőrák: elkerülni az onkológiát? (jelige: Anya)
Mellrák, Kaqun centrum
Nyelőcsőrák, fulladás 2.
Tüdő röntgen, tüdő CT (jelige: galamb)
Mellrák, fizikoterápia (jelige: FLSZ)
Nyelőcsőrák, fulladás (jelige: nyelőcső beültetés)
Mellrák, TPA tumormarker (jelige: incike1)
Kifakadt mellrák, lábdagadás (jelige: Tyverb)
Daganat, vakság 3 és fél évesen (jelige: szabi)
Hólyagdaganat, szódabikarbóna (jelige nélkül)
Nagy hólyagdaganat (jelige: Bizonytalanság)
Tüdőrák: Npl. pulm.l.d.
Hepatitis C-t adott a kórház
Prosztatabetegség és énekhang (jelige: icipici)
Tüdő CT eredménye: multiplex tüdődaganat
Melanoma: áttétek agyban, tüdőben (jelige: Aslama)
Emlőrák, FEC kezelés, fulladás (jelige: kmagdus2)
Nyirokcsomók szerteszét: nem limfóma?
Áttétes vesetumor, mellkasi áttét (jelige: dacos)
Hirtelen fájdalmas csomó a mellben
Indokolt a konizáció után a méheltávolítás?
Sztóma, váladékozás (jelige: szeleszsuzsi)
Csontvelőrák: kemoterápia, fájdalmak
Hónalj nyirokcsomó: lehet rák?
Jurnista és Panalgorin (jelige: moneß)
CA 15-3 tumormarker emelkedése (jelige: andrea)
Tüdődaganat laphám IV. stádium
Veserák, csontáttétek 2. (jelige: Édesapám)
Kissejtes tüdőrák májáttéttel
Van okom félni a szájráktól?
P2, HPV31
Emlődaganat specialista (jelige: el camino)
In situ méhnyakrák (7204)
Tüdődaganat stádiuma (jelige: Édesapa)
Vastagbéldaganat utáni CT (jelige: daddy)
Mellkasi CT lelete (jelige: REDRIDER)
Agyműtét következménye (jelige: manocska)
Gyulladásos mellrák: gyógyítható? (jelige: kitti)
Vesedaganat? Dúsulás a csontban (jelige: Édesapám)
Daganat kismamánál: miért kell erősebb kezelés?
Gégerák: kiújult tumor, fistulák (jelige: hajni79)
HER2 pozitív emlőrák áttét: Herceptin? Tyverb?
Jóindulatú agydaganat, császármetszés
Vastagbélrák áttét nyirokcsomóra
Tüdődaganat, adenocarcinoma IV. stádium
Két májgóc: adenoma, esetleg FNH
Májdaganat és epedaganat (jelige: unoka)
Gyomordaganat: legyen műtét? (jelige: Esély2010)
Ductalis emlőcarcioma lelete (jelige: nefelejcs)
Kétgócú melldaganat szövettan
Konizáció, szövettan után: cervicalis dysplasia
Rák után CEA kontroll (jelige: pukkancs)
Kemoterápia alatt is nőtt a daganat
Borsónyi daganat a mellékherénél (jelige: be)
Hemangioma és sportolás
Tüdőrák kezelés nélkül (jelige: csacsacsa)
Emlőrák kiújulási kockázat 2.
Áttétes végbélrák: több idő (jelige: Továbbiakról)
Érfejlődés-gátlás finanszírozása (jelige: Emese)
Hasnyálmirigyrák: ez nem életminőség!
Melanoma malignum: negatív leletek
Vastagbélrák 19 évesen? (jelige: Zimat)
Tüdőrák, pet-ct: van daganat? (jelige: Maggie)
Barna foltok a hason és a mellbimbón: bőrrák?
Hepatitis C fertőzés kezelése
Hasnyálmirigy daganatnál mennyi idő a túlélés?
Culevit kezelésben jártas orvos (jelige: Mona)
Hangszalag és gége bénulása, tüdő CT
Gyomorrák, étvágytalanság (jelige: gleccser)
Nyelvrák szövettani eredménye, sugárkezelés
Tüdőrák, áttétel az agyra: műtét ütemezése
Hepatitis C fertőzés: meddig lehet ezzel élni?
Emlőultranang megbízhatósága (jelige: nyugtalanság
Nyelvrák, érbetörés, megszakított sugárkezelés
Anyajegy diagnózis, továbbiak (jelige: hajnal36)
Visszatérő polip a gyomorban
Emlőrák: hormontabletták különbsége
Daganat a fülcsiga alatt (jelige: honenm)
Lipomák szaporodása - szarkomaveszély?
Szűrővizsgálatok 70 év felett
Melanoma és sugárkezelés utáni csomók
Végbélrák, tályog kialakulása (jelige: ecike)
Kiújult emlőrák sugárkezelése (jelige: Szilvia)
Áttétes rák primer tumor nélkül (jelige: Magdi 18)
Műtét utáni PSA tumormarker
Érfejlődést gátló kezelés (jelige: elizabeth)
Emlőműtét utáni hormonkezelés (jelige: Milka)
Csontáttétes tüdőrák 36 évesen (jelige: sostibi)
Áttétes gégerák: fájdalomcsillapítás, várakozás...
21 éves lány, HPV, P3, cin1
Dohányzás, váladék, torokfájás, idegeskedés
Emlődaganat: malignus sejtkép C5, Grade III
Gyógyfürdő prosztatarák után? (jelige: fenel)
Vastagbélrák, hólyagrák? (jelige: nikike)
Tüdődaganat, Pancoast-szindróma (jelige: Egészség)
Nyelőcsődaganat műtéte? (jelige: apukám67)
Májáttétes kissejtes tüdőrák (jelige: kolto)
Tüdődaganat 3. kezelés után, fájdalomcsillapítás
Méhtestrák: sugár- vagy kemo? (jelige: nem ertem)
CLL leukémia (jelige: Vidra)
Csontáttétes mellrák, fájdalmak (jelige: nyty83)
CA 125 tumormarker eredménye (jelige: johny)
Kétgócú ductalis emlőrák (jelige: kmagdus)
Pattanásszerű duzzanat a herezacskón
Mellrák, nyirokcsomó
Melldaganat után hólyagdaganat?
Vastagbéldaganat szövettani eredménye
Nőgyógyászati rákszűrés (jelige: Idegenben)
Emlőrák májáttéteinek műthetősége (jelige: Lanoli)
Áttétes emlőrák kezelése (jelige: Édesanya 1947.)
Hámló bőr fagyasztása, aggodalom basalioma után
Nagy daganat a mellben (jelige: Édesanyám)
Kötőszöveti vagy hám eredetű daganat jelentése
Haspuffadás: májdaganat? hepatitis?
Eltávolított anyajegy: naevus pigmentosus
Keratoma: ugye ez nem bőrrák?
Csomók a férfi mellben
Hererák 12 évesen? (jelige: Adri)
Nyirokrák vagy kiújult mellrák (jelige: Krisztina)
Emlőrák kiújulási kockázat (jelige: hope2010)
Mellrák: műtét utáni szövettan (jelige: Remény55)
Elhagyatottság, fájdalmak, hospice a végstádiumban
Gyomorrák és PET CT (jelige: gyomordaganat 1958)
Szövettani prognózis különbsége
Csontáttétes prosztatarák (jelige: Fehérvár)
Prosztatarák csontáttétek kezelése (jelige: kocka)
Pajzsmirigydaganat? Mennyire aggasztó a helyzet?
Emlőrák, áttétek (jelige: Édesanya 1947.)
Mellrák: diagnózis emlőműtétek után (jelige: liga)
Gyomorrák, gyomoreltávolítás: 1 kemót bírtunk ki
Ismét melanoma, Clark II (jelige: vicus77)
Melanoma, agyi áttét, csontáttét
Pleiomorph sarcoma: bőráttétek, kemoterápia 2
CA 15-3 szerint mellrák?
Eltérő mellbimbók (jelige: 6720)
Cea és Ca 72-4 tumormarker jelentése
Tüdődaganat diagnózisa
Méhdaganat stádiuma (jelige: Erzsike)
Csonttáttétes mellrák (jelige: ANYOCA48)
Basalioma: lehet áttét?
Anyajegy a talpon: malignus? (jelige: róka)
Nagymama és unoka: tüdőrákos a családban
Melanoma után áttét a tüdőben (jelige: tüdőrák)
Daganat 13 évesen (jelige: 5 év van a barátnőmnek)
Mellrák, fájdalmas csontáttétek (jelige: édesanya)
Tüdődaganat 4-es stádium (jelige: Magányos angyal)
Melanoma után: rákos vagy nem? Mennyire súlyos?
Alacsony PSA érték, mégis prosztatarák áttét?
Mellrák hormonkezelése (jelige: Éva, Budapest)
Petefészek-daganat, kiterjedt tüdőembólia
Vastagbéldaganat, májáttét (jelige: Xeloda)
Lejárt fájdalomcsillapító (jelige: Dolforin)
Tüdőrák szövettana (jelige: gorongy)
Dudorok a végbélnél (jelige: hradmin)
Nyelőcsőrák, szondatápszer (jelige: malya17)
Megsérült anyajegy
Hasnyálmirigy áttét (jelige: levendula)
Ewing sarcoma: sorstársak (jelige: polgaredit)
Sugárkezelés, hátralévő idő (jelige: kérdés)
Emlőrák fájdalmak, ultrahang aspirációs citológia
Szoliter árnyék a tüdőben (jelige: sürgős)
Kaparás és csomóérzés a torokban: torokrák?
Áttétes hasnyálmirigy daganat (jelige: vajdasag)
Csontáttét kezelése, fájdalmai (jelige: nagykati)
Áttétes veserák célzott kezelés (jelige: mintavas)
Astrocytoma agydaganat 5 évesen (jelige: Gergő)
Alhasi fájdalom: felfázás lehet, rák ugye nem?
Tüdődaganat CT lelete
Jóindulatú tubulovillosus adenoma (jelige: Heidi)
Nőgyógyászat: lehet rosszindulatú? (jelige: virág)
Húgyhólyag-kivezetés: hólyagrák radikális műtéte?
8 cm-es tüdődaganat műthetősége (jelige: trauma)
P3: konizáció, szövettan, fogamzásgátlás
Heretumor nyirókcsomó nagyobbodással
Csontizotóp vizsgálat menete
FNH: májműtét terhesség előtt? (jelige: Bekla)
Végbélrák, bélflóra pusztulása (jelige: béci59)
P3-as eredmény: meddig tart a műtét, van-e vérzés?
Kérdések a heréről, prosztatáról
Osteosarcoma 33 évesen: rohamos romlás 2.
Agyi áttétek, menstruáció elmaradása: meddig tart?
Célzott kobalt sugárkezelés és gyermeknemzés
Osteosarcoma 33 évesen: rohamos romlás, fájdalmak
Ritka emlőrák reoperációja? (jelige: tozoo92)
Hererák: gyermekvállalás kemoterápia után
P3-as eredmény másodszor: műtét altatásban?
Agyi elváltozás és várandósság
Carcimoma planocellulare keratoides (jelige: tika)
Mellrák: PET CT finanszírozása (jelige: Mary)
Sport, úszás prosztatarákkal? (jelige: Ildikó)
Nyelőcsőrák fájdalomcsillapítás (jelige: tata)
Dohányzás: szájszag, köhögés (jelige: torok)
Tüdőrák, kezelések vége, aluszékonyság
Kiderült epehólyag daganat (jelige: sorsbona)
Vastagbéldaganat műtéte közben (jelige: pjpm)
Vastagbél daganat, végleges sztóma? (jelige: niki)
P4, HPV 31, HPV 6, rákmegelőző állapot
Tüdőműtét mellékhatása vagy csontáttét a gerincben
Tüdőrák CT vizsgálata
Festéksejtes naevus szövettana
Prosztatarák sugárkezelése (jelige: judit51)
P3, megszédült mentruáció (jelige: félelem)
Tüdőrák III. stádium, Vitacell (jelige: Marika)
Áttétek: idő kemoterápiával (jelige: sürgős)
Viszkető, néha hámló anyajegy
Pleiomorph sarcoma: bőráttétek, kemoterápia
Tüdőrák, tüdőgyulladás (jelige: Reni68)
Emlőrák sugárkezelés, megváltozott anyajegyek
Nyelvgyökrák kifakadt áttét (jelige: fiatal apuka)
Nyelőcsőrák, táplálás, csontáttét (jelige: Erdely)
Meggyógyult áttétes gégerák? 2. (jelige: Piroska)
Meggyógyult áttétes gégerák? (jelige: Piroska)
Rákszűrés, citológia, P3-as eredmény
Mellrák áttét, véres P2 citológia (jelige: imola)
Áttétes bélrák (jelige: aggodó hozzátartozók)
Máj MR: felfedezett hemangioma
Petefészekrák, kevés fehérvérsejt (jelige: remény)
Adenocarcinoma kezelés nélkül (jelige: Angela29)
Pet CT vizsgálat eredménye
Torokrák 21 évesen a dohányzás miatt?
Hasnyálmirigyrák: jóindulatú? (jelige: Barátnő)
Tüdőrák: kemoterápiás szünet protokollja
Szemdaganat, pajzsmirigy áttét? (jelige: Ibolya)
Csomó a mellben: 18 évesen emlőrák?
Csontáttét kezelése, álkapocs (jelige: anya)
Rosszindulatú anyajegy: átéltem és át is fogom?
Elváltozás a májban (jelige: FNH?)
Kiterjedt tüdőrák, mellkascsapolás (jelige: barci)
Ionizált lúgosított víz kemoterápia alatt
Műthetetlen adenocarcinoma (jelige: ismerősöm, 60)
Kolonoszkópia szövettan eredménye
Pajzsmirigyrák, papillaris cc.
Végbélrák, adenocarcinoma (jelige: Anetta)
Mellrák, helyreállító mellműtét (jelige: Abigél)
Emlőmegtartó műtét után 2. (jelige: !kelterezS)
Rákmegelőzés immunerősítővel? (jelige: megelőzés)
BioHarmonex a rák ellen? (jelige: bio)
Gyógyszer a mellrák csontáttétjének kezelésére
Nyelvgyökrák: sugárkezelés vagy műtét?
Csontáttétes gégerák (jelige: áttét tibor)
Májrák, májműtét kockázata (jelige: Istvan)
Polipok: vastagbél daganat?
Tüdőműtét után nem múló láz
Hörgődaganat, áttétes agydaganat, rossz májfunkció
Tüdőrák, szöveti mintavétel (jelige: tüdő rák)
Végbéldaganat, zsírszövet áttét
Áttétes végbélrák kezelése 2.
Gyomorrák, vastagbélrák (jelige: sürgős válasz)
Mellvizsgálat, mammográfia: reaktív nyirokcsomó
Kemoterápia, hányás leküzdése (jelige: rosszullét)
P3 CIN1 utáni lehetőségek (jelige: Ima)
Áttétes végbélrák kezelése (jelige: vycuska)
IBS vagy rák? (jelige: hadita)
Májáttétes rectum tumor (jelige: Nem adom fel!)
Hörgőrák kezelése, kilátásai (jelige: bea0826)
Megint tumor? Glottis, hangszalagtumor
Emlőmegtartó műtét után (jelige: !kelterezS)
Mellrák: citológiai lelet mastectomia előtt
Prosztatarák csontáttétek (jelige: prosztatarák 79
Rákgyógyítás magazin személyesen (jelige: segítő)
Hemangioma (haemangioma) a májban (jelige: kicsi)
Méhnyakrák újra?
Tüdőrák: tüdő, műtét, MRSA, leállt vese, dialízis
Liposarcoma a combban: kiújulhat?
Gócok a tüdő CT-n (jelige: apuci)
Vastagbélrák, Grade, vérkép (jelige: elkeseredett)
5 daganat az agyban, tüdővizesedés
Áttét primer daganat nélkül? (jelige: koala)
Veserák: kivenni a mellékvesét is? (jelige: aviz)
Petefészekrák, gerinc áttét, fájdalomcsillapító
Felszínes melanoma, Clark II (jelige: rizike)
Astrocytoma és Avemar - 2.
Tüdőrák adenocarcinoma (jelige: Teca47)
Gyomorrák májáttéttel: miért nincsenek tünetek?
Mellrák, fájdalomcsillapítás, ízületi gyulladás
Mellrák, nyirokcsomó-tokáttörés (jelige: medigen)
21 évesen újra nő az agydaganatom?
Mellrák, nyirokcsomó-terjedés (jelige: egészség)
Prosztatarák: műtét vagy sugár? (jelige: Adrienn)
Rákgyógyítás ingyenes lap postázása
Vastagbél- és végbél daganat szövettana
Mellrák: mellműtét, nyirokcsomók (jelige: timcsi)
HPV, méhnyakrákszűrés 19 évesen (jelige: kicsik5)
Végbélrák, kemoterápia, érgátló - 2.
Epitheloid osteosarcoma (jelige: bogee)
Tüdőrák, dupla agyi áttét
Csontvelőrák gyanúja (jelige: szolorita)
Mellrák, ductalis carcinoma (jelige: Abigél)
Hererák? Milyen orvoshoz menjek?
Petefészekrák és Vitanax Px4 gombakivonat
Bőr melanocytáinak complex daganata: melanoma?
Csontvelőrák: arzén és A-vitamin?
Kimetszés: malignus melanoma (jelige: egervar)
Naevus diagnózis (jelige: kata)
Mellrák és kísérőbetegségek (jelige: Eüdolg. Roz.)
Húgyhólyagrák, nyaki nyirokcsomók (jelige: mt59)
Mellrák patológiai lelete (jelige: Remény)
Tüdőrák magánklinika (jelige: Misztique)
Mellrák, áttétek, fájdalomcsillapító (jelige: nyt)
Astrocytoma és Avemar (jelige: gyöngy50)
Tüdőrák: nem történik semmi! (jelige: Egészségügy)
Örökölni a rákot: nagyobb a kockázat?
Agydaganat kezelése terhesen (jelige: anyukabeteg)
Áttét terjedés vérárammal!? (jelige: layout)
Végbélrák, májáttétek: műtét vagy RFTA?
Étrend gégerákban (jelige: piroska bertalan)
Tüdőrák, kemoterápia és Culevit
Áttétes tüdőrák: hátralévő idő
Vesedaganat: veseműtét utáni kontroll CT
Agydaganat epilepsziás rosszuléttel
Áttétes melanoma jelei? (jelige: Kriszta)
Mammográfia: adenoticus emlők (jelige: mamográfia)
Polip, carcinoma az epehólyagban: gyógyulási esély
Mell MRI vizsgálata (jelige: Aranka)
Tüdőrák és korom: szigetel a kátrány?
Húgyhólyagtumor G1T1, vegyszerek, dohányzás
Végbélrák, kemoterápia, érgátló (jelige: édesanya)
Agydaganat: 1 hónap alatt 2 műtét
Gége-sugárkezelés 80 évesen (jelige: Survival)
Vastagbélrák, PET CT, műtét (jelige: anreba)
Vastagbél daganat IIA stádium
Hőkamerás emlővizsgálat (jelige: emlőrák)
Végbélrák, májáttétek műtéte (jelige: nagypapa)
Térítéses csontizotóp vizsgálat (jelige: progbalu)
Torokrák tünete?
Gyomorrák májátéttel, veseáttéttel 29 évesen
Áttétes szarkóma (jelige: reménykedő)
Tüdővizsgálat, mellkas CT értelmezés
Végbélrák sugárkezelése, lézeres műtét
Onkológia: magánklinika? (jelige: Zituska)
Tüdő CT lelet: residuumok (jelige: hajnibaba)
Áttét, gerinctörés, csontrák? (jelige: tudatlan)
Sugárkezelés veszélye mellműtét után: sebes tüdő?
Carcinom adenoid daganat a szem mögött
Dohányzás, szúró torok (jelige: torok)
Májrák-vesedaganat (jelige: sürgős)
Szövettan: meddig őrzik az anyajegyet?
Culevit glioblastoma agydaganatra
HPV és nőgyógyászati szűrések árai (jelige: HPV!)
Herceptin időzítése - 2. (jelige: Margaréta11)
Vastagbélrák adenocarcinoma (jelige: ibolyavirág)
Mellrák, T3, Grade III (jelige: Abigél)
Petefészekdaganat kiújulása? (jelige: fiatalság)
Zárójelentés megfejtése: tüdődaganat?
Tüdőgyulladás vagy más? (jelige: tüdő)
3 mm-es góc a tüdőben (jelige: tüdő)
Sugárterápia mellékhatásainak kezelése
Gyermekvállalás emlőrák után?
Nyelvgyökrák, majd tüdőrák (jelige: judit81)
Fájó csomó a mellben, néha fájó mellbimbó
Emlőrák: Core-biopszia, műtét előtti kemoterápia
Tüdőrák vagy májrák? (jelige: sürgős?)
Áttétes mellrák 13 év után
Hasnyálmirigyrák: mennyi lehet még?
HPV és P3-as rákszűrés
Mellrák, nyirokcsomó áttétek (jelige: Ria)
Anyajegy szövettani vizsgálata (jelige: nemferi)
Nem kissejtes tüdőrák 37 évesen (jelige nélkül)
Gyomorműtét és B12 vitamin (jelige: gyomor)
Vastagbélrák, érgátló terápia (jelige: fekete)
Tüdőrák, agyi áttét, morfium, haláleset
Áttétes tüdőrák: légszomj, víz a tüdőben
Kockázati tényező: ütés és férfi mellrák
Mammográfia, citológia, műtét? (jelige: Aranka)
Méhnyakrák gyógyítása 4-es stádiumban?
Méhnyakrák sugárkezelése, hasmenés, fogyás
Májáttétes bélrák (jelige: májrák)
Szarkóma a combban 38 évesen
Tüdőrák: miért nincs kemoterápia? (jelige: Lonci)
Csomó a mellbimbóban kismamaként (jelige: amika)
Időskori áttétes bőrrák?
Glioblasztoma agydaganat gyógyszeres kezelése
Palliatív fájdalomcsillapítás (jelige: Napvirág)
Pajzsmirigy nyaki ultrahang vizsgálata
Pajzsmirigyrák, aggódás (jelige: nyirokcsomó20)
Vakbéldaganat
Pontos diagnózis conisatio, HPV 31, P3 után
P3 citológia teendők (jelige: Black Butterfly)
Nyelgyökrák: végleges nyelvduzzanat?
Melldaganat: kis tumor? (jelige: Mybaby0330)
Húgyhólyagrák műtét előtt (jelige: maitake gtj)
P3 citológia kontrollja (jelige: Anglia)
HVP gyanús: P3 citológia lehet felfázástól is?
Hasnyálmirigyrák, sárgaság (jelige: H.m.rák)
Benignoma a mellben (jelige: 16 mm)
Algák hatása ráksejtekre (jelige: Alga fogyasztó)
Pajzsmirigy panaszok (jelige: Kétségek között)
Méhnyakrák (carcinoma in situ) kialakulásának oka
Szőke haj, kék szem, fehér bőr, mezőgazdaság
Conisatio után babát tervezve
Dysplasticus naevus (jelige: eszty14)
Májáttét, csontáttét mellrákban (jelige: májrák)
Heredaganat kezelése (jelige: remény)
Csontdaganat 30 évesen (jelige: saci)
Mastectomia 80 évesen? (jelige: bizonytalanság)
Vastagbél, vakbél daganat
Nőgyógyászati gond? (jelige: hüvelycső dagadás)
Mellkas CT: reziduális góc (jelige: Christi24122)
Malignus melanoma (jelige: nagyon félek)
Gyomorrák tumormarkere (jelige: Ilona C 72-4)
Herceptin kezelés időzítése (jelige: Margaréta11)
Kiújult fibroma a petefészekben? (jelige: fibroma)
Ossealis Disseminatio
Idegi fájdalomcsillapítás (jelige: Bertalan)
Miért gyógyultam meg? (jelige: Aurora)
Mellrák sok átéttel (jelige: mellrák)
Mi lehet a baj? Rák?
Áttétek, daganat keresése (jelige: májbetegség)
Májrák vese áttéttel
Mintavétel a tüdőből (jelige: Budapest23)
Ödémakezelés mellműtét után (jelige: Lymphoedema)
Agydaganat, hirtelen rosszabb-jobb?
Szolárium: 2 hét alatt melanóma?
Májáttétes végbélrák: kell műtét? (jelige: S.O.S)
HER2 emlőrák, emelkedő CA 15-3 (jelige: Judit07)
Fájdalmas csomó a hónalján (jelige: Szilvi20)
Fej-nyaki daganat biológiai terápiája
Végbélrák, Folfox-kezelés, PET-CT
Tüdőrák: sugár, valós kilátások (jelige: ditke2)
Béldaganat kezelése és bezárkózás (jelige: vanna)
Gyomorrák, 72-4 tumormarker (jelige: Ilona)
Patológiás dúsolások a gerincben (jelige: gazsi)
Tüdőrák, agyi áttétek (jelige: segítség kérés)
Kontroll mellkasröntgen: miért nem éves CT?
Hererák: 7 év után kiújulás? (jelige: Wiwi)
Tüdőrák: kemó után nincs tovább!?
Jóindulatú tüdődaganat (jelige: lelki megnyugvás)
Gyógyítható a CIN-1?
Hasnyálmirigyrák célzott kezelése?
Csontáttétek fájdalomcsillapítása (jelige: apa)
Emlőrák, vitaminok, étrendkiegészítő (jelige: q10)
Tüdőrák, agyi sugárkezelés (jelige: agydaganat)
Sugárkezelés és gyermekvállalás (jelige: szerelem)
Vastagbélrák, sztómakérdés (jelige: ibolyavirág)
Vastagbélrák: májátültetés? (jelige: angéla)
Prosztatarák: hihetetlen magas PSA érték 2.
Fibrosus dysplasia (jelige: Ritus75)
Csontvizsgálat mellrák után (jelige: Andrea)
Pajzsmirigy vizsgálata (Jelige: Tavasz)
Hasnyálmirigydaganat?
Pancreas - CT lelet eredmény
Emlőrák, fájdalom a csontráktól? (jelige: áttétek)
IT-101 (jelige: Spektrum)
Hasnyálmirigyrák oka és kimutatása (jelige: mitől)
Áttétes daganatok fájdalmai, fájdalomcsillapítás
Májáttétes veserák kezelése
Naevocellularis anyajegy (jelige: adrienn73)
Sikeresen eltávolított tüdődaganat
Csontáttétes emlőrák, emelkedő CA 15-3 jeligéhez
Odontogen myxoma
Lábzsibbadás műtét és kemoterápia után
Csontáttétes emlőrák, emelkedő CA 15-3 tumormarker
Epehólyagrák 24 évesen: műteni vagy nem?
Nyálmirigy-gyulladás? (jelige: alstromeria)
Májáttét, besárgulás, hallucinációk
Prosztatarák laboreredmények (jelige: puszpáng)
Feltáró Wertheim-műtét, házasélet
HPV-ből limfóma? - 2.
Terhesség alatti P3 citológia
Prosztatarák, ápolás (jelige: Mire számithatok?)
Mellrákból májrák vagy fordítva? (jelige: májrák)
Gyomorrák: kemoterápia okozta bőrelváltozás
Neoplasztikus hám elváltozás (jelige: gabi)
Szervezet ajánlása
Székrekedés orvoslása (jelige: prospero)
Visszanőtt méhnyakrák 2.
Eperák lefolyása, táplálkozási tanácsok
Emlőrák speciális kemoterápiája (jelige: tündér)
Nyelvgyökdaganat esélyei (jelige: granddaddym)
Kemény duzzanat a mellben (jelige: tina23)
GIST tumor kezelése (jelige: remény)
Gerinc MRI (jelige: thornfield)
Csomók a májban (jelige: A férjem beteg)
Hasnyálmirigyrák célzott kezelés (jelige: hóvirág)
Áttét a csigolyán (jelige: Aggódó)
HPV védőoltás gátolja-e a fogamzást?
Prosztatarák: hihetetlen magas PSA tumormarker
Vajon kiterjedt a gyomorrák? (jelige: mirigyrák)
Prosztatarák lelassítása (jelige: van remény még?)
Májáttétes vastagbélrák műtéte? (jelige: Judit25)
Végbélrák, polip, műtétek (jelige: Apu 1947)
P3, HPV, L-sil (jelige: kasza)
Emlőrák, majd gerincrák, rákmarker (jelige: élet)
HPV-ből limfóma? (jelige: HPV, NHL)
Visszanőtt méhnyakrák (jelige: merleg)
Tüdőrák progressziója (jelige: Kilátások?)
Májrák: besárgult 40 éves beteg, 3 gyermekkel
Kiújult mellrák a mellkasfalon (jelige: mama)
Kapcsolatfelvétel (jelige: Gergely29)
Elkapart, vérző anyajegy
Szigmabél daganat (jelige: sigmabél tumor)
Onkopszichológiai párterápia (jelige: Róka)
Tüdőrák: szájszárazság, étvágytalanság
Áttétes mellrák, szétesett máj (jelige: Édesanyám)
Mellrák agyi áttét, leépülés (jelige: ronnie)
Méhnyakrák IIB stádium (jelige: Kata)
Petefészekrák (jelige: Nem tudom mit tegyek)
Agydaganattal 100 évig?
Agydaganattal terhesség, szülés, szoptatás?
Beteg és családtag lelki segítése (jelige: Róka)
Végzetes agydaganat (jelige: apu)
Növekvő daganat, ödéma (jelige: gégerák)
Gégerák fiatalon (jelige: gégerák)
Prosztata-kontroll (jelige: Aggódom az Apukámért)
Májrák: fájdalom, agresszió (jelige: májrák)
Mellrák, kifekélyesedett seb (jelige: pipitér)
Tüdőrák, tüdőműtét szövettana (jelige: archivum)
Daganat a szemhéjon (jelige: zsazsa)
Eperák vagy veserák? (jelige: szupernagyi)
CA 15-3 tumormarker emelkedése (jelige: Harcos)
Rákgyógyszer besorolása (jelige: gyógyszer)
DCIS emlőrák utáni kontrollvizsgálatok
Hererák vagy csomó: ciszta vagy daganat?
Méhnyakrák: Culevit és COD tea (jelige: anyuci)
A COD tea ígérete (jelige: nyirokcsomórák)
Rák és a gyógyfürdő
Petefészekrák, végstádium (jelige: timcsike83)
Mellrák 10 éve, nem kései az MR? (jelige: aggódás)
P3 harmadszor és HPV 19 évesen (jelige: hpv)
Kemoterápia: mielőbb elkezdeni? (jelige: Csaucsau)
Prosztatarák: miért nem műtik azonnal?
Kontroll emlőműtét után 2.
Propoliszos végbélkúp
Polipszűrés CT-vel, MR-rel? (jelige: Iván)
Tüdőrák: MRI, műtét (jelige: sityu)
A bizonytalanság a legrosszabb (jelige: numb)
H1N1 védőoltás és méhnyakrák (jelige: Anya)
OBS javaslat: mit jenet ez? (jelige: Reménykedő)
Vérző anyajegy
28 éves nő PIII-PIV, életmód
Világossejtes veserák tumormarkerei, CA 15-3
Tüdőgyulladás, CEA tumormarker (jelige: macika)
Végbélrák II. stádium, gradeII (jelige: Diagnózis)
Agydaganat, beszámíthatóság (jelige: lovasfarm)
Hasnyálmirigy daganat áttétekkel
Melanoma, újabb anyajegy (jelige: egy aggódó anya)
Naevus kimetszés nem az épben (jelige: november)
P3 rákszűrés: nincs előkezelés? (jelige: HPV)
Nem neoplasztikus elváltozás jelentése
Hólyagrák, végzetes betegségek (jelige: gyászoló)
Kimetszés: altatnak vagy nem?
Laphámrák az arcon: mi legyen műtét után?
Nyelvgyökrák: fájdalomcsillapító gyógyszer
Gégerák, ízérzékelés visszanyerése
Kontroll emlőműtét után
Mellhártya áttét: konkrét kilátások (jelige: numb)
Mellrák: 30 év után agyi áttétek (jelige: anyu)
Gége-torok probléma
Agydaganat, szívelégtelenség (jelige: Anyu miért?)
Kezelés helyett temetés (jelige: óriási hálapénz)
Méhnyakrák védőoltás 9 évesen? (jelige: berta13)
Kontrollvizsgálatok emlőrákban (jelige: kontroll)
Szex és méhnyakrák: mennyi idő? (jelige: nyar06)
Petefészekrák, vérző ciszta? (jelige: Gyöngyvirág)
Tüdőtumor: elég-e a műtét?
CA-125 és hasi folyadék (jelige: fiamma)
Szédülések: agytumor? (jelige: 17 éves fiú)
Daganat a májon, a vesén (jelige: papa)
Emlődaganat tüdőáttéttel, H1N1 védőoltás
Hasnyálmirigy daganata (jelige: Gyors segítség)
P3, HPV, szemölcsök (jelige: félelem)
Emlőcsomó citológiai lelete (jelige: édesanyám)
P3-as rákszűrés (jelige: Dobosné)
Végbélrák, többszörös májáttétek (jelige: Mikulás)
Tüdőtumor diagnózisa (jelige: ditke)
Tüdőszűrés eredménye
Viszkető anyajegy
Kemoterápia: gyerek a családban
Várható élettartam prosztatarákkal
Biztos a petefészekrák? (jelige: fiamma)
Vastagbélrák, ultrahang lelet (jelige: Anyukám!)
Vastagbélrák, 95 kemoterápia (jelige: Yellow)
Gégerák, majd csontáttét
Gyerekvállalás sugárkezelés után (jelige: bogárka)
Kiújult a petefészekrák? (jelige: őrangyal)
Fülpanaszok: lehet, hogy valami rosszabb?
Anyajegy: naevus naevocellularis (jelige: Juice)
Cervicalis dysplasia, HPV (jelige: kingus)
Áttétes végbélrák nagy fájdalmai
17 éves lány: megörökölt HPV?
Glioblastoma multiforme (jelige: kérlek válaszolj)
Csontáttét, még ismeretlen primer tumor
Étrend sugárkezelés idején
Örökölhető a gégerák, nyelőcsőrák? (jelige: Lizi)
Kiújult agydaganat kemoterápiája (jelige: édesapa)
Gégerák 7 éve (jelige: kiújult gégedaganat)
Melanoma, kinyílt seb, nyirokfolyadék
Áttétes gyomortumor
Nyelvrák műtét után
Nyelvgyökrák: ízérzékelés és állkapocs-duzzanat
Stádium: pT3pN1, Dukes C (jelige: reménykedjünk?)
Vastagbéldaganat, sztómazárás időzítése
Emlőrák, mellkas CT kontroll (jelige: Andrea)
Mama hasnyálmirigyrákja áttéttel a májon
Levett anyajegy szövettana (jelige: Juice)
Kissejtes tüdőrák progresszió (jelige: progressio)
Élet csontáttétes gégerákkal
Anyajegy, hátfájás, hasi csomók (jelige: Bőrrák?)
Prosztatarák: műtét vagy más? (jelige: baba)
Kiújult, agyi áttétes tüdőrák? (jelige: Pancsi)
Hasnyálmirigy nem javuló seb (jelige: Két testvér)
Áttétes mellrák: senki nem mond semmit
Lymphoid leukémia csúszó kezelése (jelige: panko)
Mellhártyafolyadék mellrákban? (jelige: bdonna)
AFP csökkenés is H1N1 védőoltás (jelige: zsadella)
Gyomordaganat stádiumbesorolása (Bali)
Medulloblastoma 3 évesen - 2.
Prosztatarák besugárzása, beültetett sugárforrás
Májáttétes tüdőrák: célzott kezelés lehetőségei
Hycamtin: csak kiújult tüdőrákban? Miért?
Emlődaganat Herceptin-kezelés nélkül
Mellrák: hormonkezelés vagy műtét? (jelige: ewica)
Carboplatin kemoterápia: dózisok és fényhatás
Mellkasi CT lelet (jelige: kedvesem Pötyi)
Keratosis az orron (jelige: zsoka58)
HPV, P3, cin1 (jelige: 19 éves ijedt lány)
Pajzsmirigy citológiai lelete (jelige: Zsuzsanna)
Gégerák és Viagra (jelige: Tibor, gégerák)
Melanoma malignum - 20 évig utókezelés
Veserák, göbök a tüdőn (jelige: Reménysugár)
Kiújult a vastagbéldaganat? (jelige: János 1939.)
Prosztatarák Gleason score (jelige: tűkön ülve)
Agyi áttétek: lehetséges agyműtét? (jelige: anyu)
Végbélrák műtét előtti kezelések (jelige: Judit)
B17 vitamin: elég volt a mentegetőzésből!
Hasnyálmirigyrák májáttéttel 70 évesen
A rák fertőz szexuális úton?
Mellrák tumormarker ingadozása (jelige: keramia41)
Mellrák: kezelések Cipruson (jelige: vianna70)
Onkopszichológusra volna szükség
P4 után lehet ebből baba?
Agyi áttétes tüdőrák: hogy lehet? (jelige: enikö)
P3, HPV, hüvelyfájdalom, sűrű fehér folyás
Szájrák 20 évesen? (jelige: szájban csomó)
Vesetumor, nyirokcsomó (jelige: ágica/katica)
Basalioma és vese összefüggése (jelige: Alin)
Emlődaganat, megint műtét? (jelige: Szeretek élni)
Visszajöhet a mellrák? - 2.
Prosztatarák csontáttéttel: évek vagy leépülés?
Anyajegy típusa (jelige: Szövettani eredmény)
Kemoterápia, állandó hányás (jelige: napraforgó)
P2-P3 CIN1, HPV, ismételt konizáció?
Visszajöhet a mellrák? (jelige: mit tegyek)
Elhalasztott kezelés (jelige: csalódottság)
Tüdőrák: véget ért (jelige: Ildi)
Csontáttétes mellrák fájdalma (jelige: manchester)
Kemoterápia: Béres csepp, C vitamin (jelige: Ari)
P3 és HPV 19 évesen (jelige: P3 hpv)
Vastagbélrák, búzafűlevél (jelige: Góci37)
Aprósejtes tüdőrák, szabadgyök-fogók
Prosztatarák és csontáttét (jelige: REMÉNY)
Tüdőrák: szenvedés a végstádiumban (jelige: Ildi)
Végbélrák, gennyesedés (jelige: Kriszi30)
Műthetetlen húgyhólyagrák (jelige: Egyedül nehéz)
Kissejtes tüdőrák utolsó napjai (jelige: Ildi)
Hererák, nagy nyirokcsomó áttétek (jelige: öcsi)
Medulloblastoma 3 évesen (jelige: Nehogy ártsunk!)
Hasnyálmirigyrák, csonkolás (jelige: két testvér)
Gyermekkori hüvelyi daganat (jelige: Agnes29)
Duzzadt nyirokcsomók
Basocellularis carcinoma (jelige: cunika70)
Csontáttétes mellrák esélyei (jelige: Füles)
Áttét a hasban, kísérőbetegségek (jelige: Etanéni)
Húgyhólyag daganata (jelige: aggódó)
Áttétes gócok a tüdőben (jelige: 19480501)
Csontáttétes mellrák (jelige: Füles)
P3 és nemi élet (jelige: KicsiB)
Melanoma és kísérőbetegségek (jelige: Zsófi 57)
Jóindulatú csomó, ödéma, fájdalom (jelige: eperke)
Mellrák kezelések sorrendje (jelige: Panda)
Tüdőrák és hőrgődaganat alternatív kezelése
Mellrák-csontáttét, sorstárs (jelige: Újabb Esély)
Melanoma szövettani lelet (jelige: Zsófi 57)
Prosztatarák, hőemelkedés (jelige: remény)
Második melanoma műtét után (jelige: fruzsina)
Eltávolított bőrdaganatok (jelige: Nagypapa)
Mellrák, enyhe nehézlégzés (jelige: tina)
Kissejtes tüdőrák: aluszékonyság (jelige: Ildi)
MR, majd csontizotóp utáni lelet: csontáttét?
HPV vírus, méhszájkimetszés
Daganatos betegség 5 hónaposan? (jelige: baba)
Ascites lehetséges eredete (jelige: BB)
Mellrák áttét lehet vastagbélrák?
Áttétes májrák: van még remény?
Ingadozó AFP emlőrák után (jelige: numenor)
Neurofibróma (jelige: drótszamár)
Vastagbélrák megelőzése teákkal (jelige: Mirjam)
Gyomorfekély, daganat a nyombélben (jelige: SOS)
CEA tumormarker szűrésként (jelige: Aggódó)
Ismételt P3 terhesen
Emlőrák: elegendő a kontroll? (jelige: andrea)
Lehet köze melanomához?
Csomók a fülcimpán (jelige: fülcimpa)
Hasnyálmirigyrák, nagy fájdalmak (jelige: Tunde)
Emlődaganat, lymphogandula
Áttétes tüdőrák, étrend (jelige: nászasszony)
Vastagbélrák, májáttét 42 évesen (jelige: Angéla)
Osteosarcoma az arcüregben (jelige: csillag)
Gyomorrák III. stádium (jelige: aggódó család)
Melanoma: nem kell kezelés? (jelige: bogárka)
Kontrasztanyag-halmozódás (jelige: CT lelet G.)
Mennyit fizetek a tápszerért? (jelige: gmf043)
Melanoma újabb kimetszés (jelige: Egy lány)
Várhatunk még egy hónapot? (jelige: napraforgó)
Petefészekrák vizsgálata (jelige: Gyöngy)
Fulladó 15 éves dohányos (jelige: dohányáru)
P3, partner gyógyszere (jelige: kétségek közt)
Vastagbéldaganat műtéte után (jelige: mama65)
Tápszer, étrend-kiegészítő neve
Ki kell vágni az anyajegyeket? (jelige: Tünde)
Kiterjedt tüdőrák (jelige: napraforgó)
Csírasejtes daganat 23 évesen (jelige: zsadi)
Áttétes tüdőrák, 59 éves férfi
Melanoma malignum, clark III
Echodús képlet a bal vesében
Agytumor: kíméletes szövettan? (jelige: napocska)
Félelem emlőrák áttétjétől, bélpanaszok
Kisebbedő nyelvgyökrák (jelige: Csoda?)
Laborvizsgálatok: non Hodgkin? (jelige: Niki)
Pozitív tüdőszűrő 18 évesen (jelige: buborék)
Rákkeltő anyagok (jelige: gmf043)
Lágyszájpadlás daganat
Méhnyakrák IIA stádium (jelige: élet)
Gastrectomia, negatív CT
3 év után kiújult melanoma (jelige: ölelő kar)
Carcinoma planocellulare (jelige: Feripapa)
Anaplasztikus malignus és étrend-kiegészítők
Veseműtét és rokkantnyugdíj (jelige: nyilas)
Végbélrák: kezelések 80 évesen (jelige: Erdély)
Kemoterápia 70 évesen (jelige: Másik út?)
Gyomorrák adenocarcinoma, májáttét
Konizáció 2.
Vesetumor, műtét előtti CT (jelige: féltelek)
Nyelvrák vagy ízlelőbimbó? (jelige: lizike)
Vékonybélrák 20 évesen
Szabad folyadék a hasban? (jelige: szép tavasz)
Mellrák és hormontartalmú hüvelykrém
Kiújult mellrák, sorstársak (jelige: maedina)
HPV vírus kezelése
Rákkeltő olajok, gőzök, gázok (jelige: gmf043)
Pattanásszerű duzzanat a herezacskón
Gyógyítható a csontáttét? (jelige: Balcsiparti)
Kiújult, áttétes mellrák (jelige: Anya)
Kérdések a HPV vírusról
Tüdőrák kombinált kezelése
Kiújult tüdőrák, célzott kezelés lehetősége
Tüdőszűrés: félni vagy megijedni?
Petefészek, bizonytalan diagnózis (jelige: Marion)
Melanoma, mellkas kontroll
Vastagbélrák májáttét 2 év alatt (jelige: remény)
Meszesedés a hilusnál
Gyomorrák: jejunostoma jelentése (jelige: k2009)
Mellékhatás: bőrpanaszok (jelige: apacslány)
Urológiai vizsgálatok: lehetséges a rák?
Mammográfia: képletek a mellben (jelige: alma)
Gyomorrák, szondatáplálás (jelige: Assam)
Rákszűrés kismamaként (jelige: Nagy a baj?)
Vastagbélrák: 2 műtét, kemoterápia (jelige: málna)
Gégerák: gégemetszés, gyomorszonda, kemoterápia
Levett anyajegy szövettana (jelige: cicamica)
Glioma sugárkezelése 77 évesen (jelige: glioma)
Méhnyakrák IIIB stádium (jelige: sos segítség 2.)
Gégeporc daganata?
Tüdőrák: érgátlás, üdülés (jelige: Mamma)
Tapasztalatok a tűdőszűrésről (jelige: gmf043)
Mellrák, áttét a nyirokcsomókban (jelige: sunbeam)
Tüdőáttétes májrák kezelése
Étrend áttétes tüdőrákban (jelige: gmf043)
Wertheim műtét, grade III (jelige: reakcios)
Tüdőrák: táplálkozás sugárterápia után
Konizáció: csonkítás? (jelige: zsuzsa54)
Szétterjedt pajzsmirigyrák (jelige: segítség!)
Prosztatarák, 12 év, csontáttét (jelige: nzol)
Gyermeknemzés vagy spermabank? (jelige: Bajsz)
Rákbetegek üdülése (jelige: Mamámnak)
Védőnők és méhnyakszűrés (jelige: Marietta)
P2, LSIL, HPV, CIN1 (jelige: katamara)
Vastagbélrák: lehet májműtét? (jelige: Angéla)
P2, neoplasticus hámelváltozások (jelige: Anna 54)
Veserák kezelése, mellékhatások csökkentése
15 éves fiú, csomó a mellekben
Nyelőcsőrák? Daganat és bárányhimlő?
Újabb góc a tüdőben? (jelige: Ida)
Csontáttétes prosztatarák (jelige: apukám 1933)
Májáttétes hasnyálmirigyrák (jelige: angyalom)
Melanoma, PET CT, terhesség (jelige: pet ct)
Nyelőcsőrák és mandularák (jelige: Jaguar71)
Gyomorrák túlélési esélyek
Májrák IV. stádium
Kemoterápia vagy elmúlás? (jelige: Idi)
Méhnyakrák, tumormarker, dohányzás
Hasnyálmirigy: jóindulatú? (jelige: venezia)
Áttétes tüdőrák Angliában (jelige: mariawolf)
Hasnyálmirigyrák, sárgaság okai és következményei
Tüdődaganat kezelése, tabletta mellékhatása
Carcinoma ductale invasivum
4 db agydaganat
CIN I., P3, HPV gyanú
P3, CIN I. (jelige: Remény)
Pattanásszerű elváltozás a herezacskón
Kiújult mellrák 35 évesen (jelige: Félelem!)
Zitazonium: embólia ellenjavallat
17 évesen lehet gégerákom?
Fitnessz melldaganat műtéte után (jelige: her 2 +)
Vastagbélrák, sárgaság (jelige: Legjobb barátom)
Tüdőrák agyi áttétekkel (jelige: Zsola31)
Gyomorrák, nyelőcsőrák 40 évesen (jelige: Túlélés)
Vesedaganat végstádium: csodaszerek és csalódások
Prosztatarák: téves biopszia? - 2.
Végzetes vastagbélrák 34 évesen (jelige: Gemmini)
Vastagbéldaganat áttétekkel
Anyajegyek: 7 műtéten túl
Vastagbéldaganat és gyulladás is?
Többszörös agyi áttétek (jelige: manos-66)
HER2: hormonkezelés és CEA érték (jelige: HER 2)
Myeloma multiplex, zavartság, személyiségzavar
Tüdődaganat áttéte a mellhártyán: miért nem műtik?
Petefészekrák, sürgős műtét (jelige: mama)
Echodús emlőmirigy állomány
Teljes hőterápiás kezelés (jelige: Alma888)
B17 vitamin nagy dózisban
Terhesség 13 évvel sarcoma után (jelige: Csillag)
Műtét, HPV 4 (jelige: félek)
Melanoma malignum: mutat áttétet a CT?
Eltávolított anyajegy szövettana (jelige: Acorn)
Megkeményedés a szemnél
Áttét operációja és a ráksejtek szaporodása
Emlődaganat zárójelentése (jelige: nikoletta26)
Prosztatarák: téves biopszia? (jelige: tárgylemez)
Prosztata: PSA és CT kép (jelige: Picur)
Emlődaganat után meszesedés (jelige: Anna)
Erdélyi zárójelentés (jelige: sos segítség)
Sérülések és rák kialakulása (jelige: CT)
Gégerák és permetezés (jelige: Higgy az Úrban)
Hólyagtumor: szövettan - 5 műtét után
Májtranszplantációk? (jelige: laikus fantázia)
Melanoma a fejen (jelige: édesapa)
Kemoterápia utáni gyermekvállalás
HER2 mellrák, kezdődő csontáttét? (jelige: Szida)
Rádiófrekvencia (jelige: apukám gyógyulása)
Májáttétek kezelése, romló állapot
Májdaganat kezelés nélkül (jelige: tundi15951)
Gyomorfekély nem egyértelmű szövettani lelettel
Instilláció mellékhatásai (jelige: Mytomicin c)
Reflux diagnózisa (jelige: josa)
Anyajegyek szövettani eredményei
Agydaganat kiújulása 18 évesen? (jelige: Tanács)
Megváltozott anyajegy (jelige: anatshomosis)
Sugárkezelés, sűrű nyálképződés (jelige: laphám)
Szigmabéldaganat, nyirokáttétek (jelige: KATI 40)
Vizsgálati készítmény (jelige: IT-101)
Vastagbélrák több áttéttel
Kemoterápia és kiskutya (jelige: kutya)
K-ras génmutáció meghatározása
Köhögés, árnyék a tüdőn (jelige: marcsi0318)
Mellrák, ellentmondó nyiroklelet (jelige: Toddy)
Csontáttétes tüdőrák (jelige: Zárójelentés)
Idegsebészeti műtét (jelige: tanácstalan)
Liposarcoma kiújulási esélyei (jelige: 40 évesen)
Áttétes tüdőrák, T4N1M1 (jelige: Anyukám)
Tüdőrák sok áttéttel (jelige: Édesanyám)
Mellrák, lassuló gondolkodás (jelige: anyu beteg)
Torokrák jelentése (jelige: Keresztapu)
Vastagbélrák tumormarkerei (jelige: CEA)
Agydaganat és glicerin (jelige: glicerin)
Meszes zsírnecrosisok (jelige: Mariska)
Jóindulatú csontdaganat, MR (jelige: Anikó)
Gégerák, kifekélyesedés (jelige: aggódás)
Mellrák, FISH vizsgálat (jelige: daganatos beteg)
Tüdőrák: áttét, elesettség, végstádium
Vakbélrák kezelése (jelige: Mire számíthatunk?)
Kiújult rák kezelés nélkül (jelige: Őszintén)
Petefészekrák, kétszeri műtét (jelige: őrangyal)
Áttétes hörgőrák, tumoros láz (jelige: Apu)
Csomók a combhajlatban (jelige: csomó)
Mellrák terápiájának hatásai? (jelige: Andrea)
Residualis góc a tüdőben (jelige: Manyi)
Áttétes nyelvgyökrák (jelige: Szeretet)
Prosztatarák, csontvizsgálat (jelige: June)
Ödéma gyomorműtét után (jelige: aggodalom)
Felköhögött mirigyek? (jelige: torok rák?)
Sok áttétes rákbetegség (jelige: Lelet)
16 évesen lehetséges a torokrák?
4. stádium (jelige: Nikolett)
Felfedezi az UH a hererákot? (jelige: frekvencia)
Tüdőrák: kemoterápia 55 kilós férfinál?
Tüdőrák agyi áttétekkel: mik a tünetei?
HPV monogám kapcsolatban (jelige: Maya a méhecske)
P2: nem felesleges a műtét!? (jelige: pipacs)
Petefészekrák, abagovomab vakcina
Áttétek, fogyás és fájdalmak (jelige: ibrab)
Elutasított Herceptin kezelés (jelige: kismama)
Agydaganat MR vizsgálata (jelige: agydaganat)
Méhrák: gyógyszerek, fájdalmak (jelige: mamuska)
Fájdalmas mell: rák vagy mirigy? (jelige: mellrák)
Klinikai vizsgálat melanoma kezelésére?
Carcinoma ductale (jelige: Ilona 54)
Örökölhető az agydaganat? (jelige: frontina)
Kiújult mellrák és diéta (jelige: bama)
Nem kissejtes tüdődaganat (jelige: barbi5928)
Fej-nyaki tumor: van-e esély a gyógyulásra?
Végbél rosszindulatú daganata, zárójelentés
10 cm-es here eltávolítása
Anyajegy: ez már biztos rákos elváltozás?
Trombózis és tüdőrák összefüggése (jelige: dzsozi)
Ewing sarcoma: a gyógyuláshoz vezető út
Méregtelenítés ellenére rossz tumormarker
Férfi mell duzzanata (jelige: Ducus)
Emlőrák, grade 3 (jelige: Ilona 54)
Sigmabél-végbél tumora (jelige: mama daganata)
Áttétes májdaganat, romló állapot (jelige: Anikó)
IV. stádiumú méhnyakrák (jelige: anyu)
Daganat a hasban és áttétek
Tüdőrák, hörgőáttét, fulladás (jelige: Mami)
Kemoterápia utáni akut ajakvérzés
Melldaganat, genetikai vizsgálat (jelige: Pécs)
Tüdőrák és Béres csepp (jelige: stádium)
Csontáttétes mellrák 60 évesen (jelige: Gaben)
Szigmabél-daganat, esélyek
Sugárkezelés utáni hőemelkedés?
Magas kockázatú HPV, P3 háromszor
Kifakadt húgyhólyagrák (jelige: károly60)
Mellkasfájdalom, halálfélelem (jelige: Tivadar)
Szükség van-e vitaminokra?
HPV és szexuális élet (jelige: szabad-e)
Pajzsmirigyrákkal kapcsolatos étrend
Aranyér vagy vastagbélrák?
Hólyagrák, alacsony gradus
Vastagbélrák, májáttét: májtranszplantáció?
Anyajegy szövettana
Gégerák 17 évesen?
Daganat a herezacskón (jelige: herevizsgálat)
Felszínesen terjedő melanoma (jelige: Melanoma)
Petefészekrák célzott kezelés (jelige: Napraforgó)
Tüdő CT felvétel (jelige: rózsa)
Érzett-e valamit?
Ovarium carcinoma, hőterápia (jelige: barna)
FNH: mik az esélyeim az elrákosodásra?
Csontrák, csípőprotézis (jelige: zsanna)
Vastagbélrák, Grade II (jelige: Anett)
Tüdőrák, vizesedés, hasmenés (jelige: zsu1021)
Prosztatarák PSA szintje - 2. (jelige: turcsis)
Tüdőrák regressziója (jelige: tüdőrák)
Áttétes rák és C vitamin
Kiújult agydaganat? (jelige: MR lelet)
Agydaganat szülés után (jelige: szibolya)
Veserák, veseműtét, nyirokcsomók
Haemangioma a csigolyában (jelige: bodafone)
Húgyhólyagrák-kemoterápia (jelige: isti)
Prosztata: csontáttét 12 év után (jelige: Bianka)
Vesevizsgálat, AML (jelige: mimicsku)
Gyomorrák, állapotrosszabbodás (jelige: manócska)
Kiújult tüdőrák, lehet műteni? (jelige: v.soros)
Pajzsmirigy alulműködése és fogyás
Áttétes gyomorrák, vizesedés (jelige: ivilivi)
Jobb oldali vastagbélrák?
Melanoma in situ
Ajakpanaszok (jelige: 21 év)
Lehet 15 évesen torokrákom?
Cisztából mellrák?
Rák az epehólyagban, pancreas (jelige: annamária)
Nyelvgyökérrák kiújulás 2. (jelige: Daganattípus)
Prosztatavizsgálat, PSA szint (jelige: gondolat)
Alvászavarok daganatműtét után (jelige: kérdés)
Vakbél rosszindulatú daganata (jelige: hajna)
P3 és HPV, immuinrendszer erősítése (jelige: p3)
Nyelvgyökérrák, tumor kiújulása
Tüdőrák 4 év dohányzás után? (jelige: Amooba)
Multiplex met. cerebri
Citológiai eredmény: P2
Méhnyakrák és injekció (jelige: méhnyakrák)
Eltávolított anyajegyek (jelige: folman75)
Hasnyálmirigyrák kiújulásának esélye
Csecsemőmirigy tumora? (jelige: Gergo)
Kezdetleges méhnyakrák (jelige: méhnyakrák 03 20)
Mellrák, emlőeltávolítás, TPA szint emelkedése
Nagyméretű hasi daganat (jelige: Sándor 58)
Kérdés egy méhnyakrák-kérdésről
Tüdőrák, agyi áttét: visszafordíthatatlan volt?
Agydaganat romló állapota
Válaszra várva (jelige: bodafone)
Mellrák: vállaljam a hormonkezelést?
Csontáttétes prosztatarák műtéte? (jelige: Tét)
Emlőrák, fájdalmas csontáttétek (jelige: Csontrák)
Gégerák kilátásai (jelige: gégerák55)
Naevus szövettana (jelige: Melanin)
Infektív colitis, Condyloma?
Baktériumfertőzés: gyomorfekély és gyomorrák
Kemoterápia után emelkedett CA15-3 tumormarker
Duzzadt, fájó herék (jelige: dánia)
Tüdőfolt antibiotikumkezelés után (jelige: en)
Áttétes tüdőrák, fulladás (jelige: Élni jó)
Elváltozás az alsó ajakon (jelige: ibolya)
Kötőszöveti daganat 4 évesen (jelige: Messi)
Korai stádiumú, agresszív mellrák (jelige: sport)
Sugárkezelt melanoma (jelige: gömbike)
Kemoterápia után tályog (jelige:livi)
Mellrák és hajfestés (jelige: elen)
Halmozódó szájrák a családban (jelige: Kriszta24)
P3 citológia, jódpróba (jelige: nagy lehet a baj?)
Mellhártyarák fájdalomcsillapítása (jelige: médi)
Májáttétes vastagbélrák esélyei (jelige: Angéla)
Csontizotóp lelet: kimutathatatlan metasztázis - 2
Bio-elektro-terápia
Mellrák gyógyszeres kezelése szkizofrén betegnél
Mellkas CT: residualis góc
Prosztatarák, bélpanaszok (jelige: túlélni)
Méhnyakrák végstádium? (jelige: Végén járva?)
Áttétes nyelőcsőrák (jelige: Zsike2009)
Támasz áttétes rákban (jelige: édesapám áttétes)
Tüdőrák és depresszió (jelige: kicsiewy)
Vastagbélrák, májátültetés? (jelige: Tükrözés előt
Mellrák, CA15-3 emelkedése (jelige: mayya014)
Mellrák, víz a szívburokban (jelige: zstimi)
Viszkető, váladékozó mell (jelige: Tamara)
Vastagbélrák áttétekkel a májban, nyirokcsomóban
Mellkas CT lelete (jelige: segítséget kérek)
Nyelvgyökrák, sűrű nyálképződés (jelige: Jancsi)
Kóros, neoplasticus hámelváltozás, P3
Pajzsmirigyrák, áttét esélyei (jelige: Ildikó70)
Végzetes petefészekrák (jelige: zero)
Méhnyakrák, hólyagáttét (jelige: Nem adjuk fel)
Májáttétes hasnyálmirigyrák
Különböző citológiai eredmény egy hónapon belül
Gyulladásos emlőrák terhesség alatt?
Végbélrák, újbóli kemoterápia (jelige: Hopapa)
Emlőrák, kemó nélküli gyógyulás
Vastagbéldaganat műtéte, információhiány
Petróleum-kúra veserákban (jelige: 44 éves)
Emlőrák-kezelés és menstruáció (jelige: Andrea)
Vastagbélrák, kemoterápia (jelige: aggódóunoka1)
Májáttétek az UH leleten (jelige: tundi15951)
Előrehaladott mellhártyarák
Nyelőcsőrák szenvedései (jelige: kevin)
Sinux maxiláris tumor, elhúzódó láz
Gyógyulás agydaganat eltávolítása után
Bélelzáródás daganat miatt (jelige: Apu)
Prosztatarák PSA szintje (jelige: turcsis)
Pajzsmirigyrák műtéte után (jelige: Ildikó70)
Leesett anyajegy: lehet bőrrák?
Méhnyakrák II/B stádium (jelige: Félek...)
Végbélpolipból hashártyadaganat: vénás C vitamin?
Melanoma malignum kezelése (jelige: agi)
Családalapítás egyik here eltávolítása után
Ödémához kapcsolódó kérdés
Csontizotóp lelet: kimutathatatlan metasztázis
Jó nekünk, ha a daganat szétesik? (jelige: livi)
Áttétes mellrák 48 évesen (jelige: őszinteség)
Kis csomó a herében - 2.
Kínai magánklinika Budapesten (jelige: maya2)
Májvizsgálat, halasztott szövettan (jelige: félek)
Süllyedés értéke konizáció után
Mellrák, C5 (jelige: csövi)
Végbélpolipból hashártyadaganat
Kis csomó a herében
Foltok a tüdőcsúcsokon (jelige: evita72)
Fibrillaris astrocytoma (jelige: Anya)
Melanoma: MBL jelentése (jelige: Eszti)
Myeloma multiplex (jelie: mym-csontrák)
Csontáttét és bénulás
Leállított kezelés 4.
Csomó a mellben a hónaljnál (jelige: mellrák)
Hogyan tovább mammográfia után? (jelige: fanni33)
Glioma agydaganat 7 éve (jelige: Judit)
Vastagbéltükrözés lelete (jelige: pistu)
Új anyajegy megjelenése
Ödéma mellműtét után
Vékonybéldaganat lehetséges kezelése
Göb a herében: seminoma vagy sem?
Vastagbélszűrés székletteszt (jelige: Tumor M2-PK)
Garatrák lézeres kezelése? (jelige: Jucus58)
Tiltott, bevizsgálatlan vitaminok (jelige: Laci)
Kiújult tüdőrák, véres köpet (jelige: Mi a jó?)
Bazálsejtes karcinoma (jelige: hogyan gyógyítam?)
Vitaminok sugárkezelés és kemoterápia alatt
Astrocytoma után - 2. (jelige: bizonytalan)
Kimetszett anyajegy aktivitása (jelige: anyajegy)
Vastagbélrák áttéttel
Kiújult leukémia (jelige: legutoló esély)
Alhasi fájdalmak műtét után (jelige: Baj van?)
Tüdőrákra használható gombakivonat
Onkológia magánklinika (jelige: tibor)
Melanoma malignum érinváziója (jelige: agi)
Agydaganat elleni küzdelem
Mellműtét után fizikoterápia? (jelige: FLSZ)
Prosztatarák gyógyszerei (jelige: abbahagyni?)
Ményakrák és fáradékonyság
CA125 tumormarker értéke vetélés esetén
Érinvázió jelentése (jelige: agi)
Gyomorrák: legyen műtét? (jelige: Tanácstalanság)
Felismerni a tüdőrákot - 2.
Áttétes lágyszájpad daganat (Jelige: zsuzska)
Leukémia 60 év felett
III. stádiumú agydaganat - újfajta kezelések
Benignus daganat a mellben és fogamzásgátlás
Véres köpet és dohányzás (jelige: rákos 14)
Alternatív kezelés: Magneter készülék
Agydaganat: csomó az arcüregben
Hererák 23 évesen, Hcg érték
Áttétes vastagbéltumor - 2. (jelige: kemoterápia)
Sclerosis multiplex, mellrák, cukorbetegség
Szétterjedt, műthetetlen gyomorrák (jelige: Briga)
Petefészekrák terápiája (jelige: Napraforgó)
Melldaganat, kórszövettani lelet
Folyadéktartalmú képlet: ciszta vagy áttét?
Mellrák gyógyszeres utókezelése (jelige: H. Márta)
Őszintén a vastagbélrákról (jelige: apa78)
Májáttét és őssejt (jelige: májrák és őssejt)
Leállított kezelés 3.
Májproblémák 77 évesen (jelige: mama77)
Non-hodgkin indolens limphoma
Májáttétes bélrák 2. (jelige: agresszív májrák)
Agydaganat 5 évesen: vége a kezeléseknek!
Felismerni a tüdőrákot (jelige: Pall Mall)
Csontáttétes mellrák (jelige: Böbe)
In situ méhnyakrák (jelige: Bajban vagyok)
Prosztatarák kezelése (jelige: abba)
Áttétes vastagbéltumor (jelige: kemoterápia)
Lágy csomó a herében (jelige: leroy)
Tüdőrák és agydaganat (jelige: van remény?)
Fél éves melldaganat gyógyulási esélye
Máshol nem volt magyarázat (jelige: kétség)
23 éves hererákos férfi, PET vizsgálat?
Utókezelések: HER2 és alternatívái
Tumormarker értékek jelentése (jelige: Zumara)
Craniopharyngeoma: jóindulatú agydaganat 3 évesen
Tüdőrák, hatástalan terápia (jelige: Ferenc)
Dysplastikus naevus (jelige: félelem)
CA 15-3 értéke 10 év múltán (jelige: tumormarker)
Hólyagtumor, veseműtét, perforáció (jelige: mazsi)
Agydaganat 25 évesen, orvosi segítség
Nem műthető kissejtes tüdőrák? (jelige: Zoltán 84)
Tüdőrák, májrák, veserák egyszerre? (jelige: sasa)
AFP - mit mutathat?
Mellrák, CA 15-3 tumormarker (jelige: Rózsa)
Kemoterápia utáni állapotromlás
Mellrák, bordaív alatti fájdalom (jelige: Marika)
Hemangioma a májfelszín alatt (jelige: remény)
Hideg göbök a pajzsmirigyben (jelige: diniedit)
Életkedv áttétes gyomorrákkal (jelige: Új élet?)
Fibroadenoma a mellekben?
Bizonytalan eredetű végbélrák (jelige: kétség)
Májáttétes vastagbélrák (jelige: agresszív májrák)
Dysplasia, CIN III (jelige: VIKIKE3)
Kiújult HER2 mellrák kezelése (jelige: sziszi)
Melldaganat kezelése és menstruáció
Nyaki nyirokcsomó, C5 szövettani eredmény
Méhtestrák, kismedencei sugárkezelés
Indokolt herevizsgálat (jelige: Bizalmas kérés)
Leukémia helyett csontrák (jelige: édesapa)
Tüdőgyulladásból tüdőrák? (jelige: 46 éves)
Vastagbéldaganat, kemoterápia idős korban
Tüdőrák, gennyes váladék
HER2 és természetes gyógymódok
Pathológiás dúsulás húgyhólyagrák után 12 évvel
32 évesen hasnyálmirigy nélkül - 2.
Fájdalmas herék (jelige: rücsök a heregolyón)
Vastagbélrák, kemoterápia, vérkép (jelige: vizsla)
Méhnyakrák, érintett méhszalag (jelige: méhszalag)
Agydaganat: astrocytoma után
Kinövés, torokfájás (jelige: tami.d)
Áttét a tüdőben (jelige: Barát)
Mellkasi CT (jelige: brumi)
Tüdőrák, másodlagos agydaganat
Jóindulatú daganat a nyakon (jelige: Gebegyerek)
P2-es eredmény, reaktív elváltozás
Lábáztatás kemoterápia után?
Sztóma: van vissza út?
Májáttétes vastagbéldaganat? (jelige: Boglárka)
Méhnyakrák sugárkezelése (jelige: Anci és én)
Nyelési problémák: torokrák vagy mandularák?
Vastagbélrák 5 évesen? (jelige: Bálint 5 éves)
Mandularák, vitamin (jelige: Férjem mandularákja)
Beszédzavar, agydaganat? (jelige: beszed1)
Kontrollvizsgálat dilemmája (jelige: Kontroll CT)
Áttétes tüdőrák diagnózisa (jelige: tüdődaganat)
Csontáttétes emlőrák: mi szabad? (jelige: Jerry)
Melanoma: várható áttét helye és ideje
Májáttétes mellrák és Xeloda (jelige: Rita)
CA-125 tumormarker értéke (jelige: Zolikám)
Tüdőrák, mellékvese CT (jelige: CT lelet)
Műtött mell mammográfiája (jelige: rebarbara)
32 évesen hasnyálmirigy nélkül (jelige: Whipple)
Roborálás sörélesztővel (jelige: sörélesztő)
Rák a családban (jelige: vérvétel)
Veserák kezelése és kilátásai (jelige: Mama)
Emlőrák műtét utáni kezelése (jelige: kéthetes)
Agydaganattal minden kezelésen túl (jelige: SORKI)
Tüdőrák: érgátló kezelés önköltségen?
Gyakori köhögés 11 évvel emlőtumor után
Hasnyálmirigyrák és késlekedés (jelige: Ilona)
Tumormarker és valós állapot (jelige: Gyöngy)
Mi az a vízhas? (jelige: csezi)
Eltűnhet a bőrrák? (jelige: eltűnhet)
Csontvelőrák lehetséges kezelése (jelige: kerem)
Betegség lelki kezelése (jelige: Hozzátartozó)
Mellrák műtét utáni kezelése (jelige: zsó)
Korai HER2 agresszív kezelése (jelige: alto)
Kiújult áttétes vastagbélrák (jelige: Aggódó)
Fizioterápia kemoterápia után (jelige: oldboy)
Tumormarkerek szűrésként (jelige: mamula)
P3-as citológiai eredmények (jelige: Marcsi)
HPV 16 és újszülött (jelige: ani1003)
P4-es citológia szülés után (jelige: HPV 16)
Köszönet a válaszokért
Vastagbélrák, cukorbaj (jelige: kezelés nélkül)
Halmozódó mellrák a családban (jelige: remény)
Kemoterápiás kombináció (jelige: az év gyógyszere)
Tüdőszűrés: lehet ez más, mint rák?
Halál a műtét után (jelige: Varratelégtelenség)
Vastagbélrák terápiája (jelige: vastagbél)
Szájpadrák előjele? (jelige: nacus)
Ciszták a petefészekben (jelige: csezi)
Májáttétes tüdőrák, hőkezelés (jelige: papa)
Vírusfertőzés és rák kapcsolata (jelige: Tulipán)
Tüdőszűrés lelete (jelige: tarka)
Prosztatagyógyszer: nem kell tovább szedni?
Kinövések a szájban (jelige: kinövés)
CT lelet: ascites
Torokrák 18 évesen? (jelige: nyelési nehézség)
Végstádiumú gyomorrák, sok váladék
TPA-szint 4 évvel emlőműtét után (jelige: TPA)
Felháborodás (jelige: cso-cso-szán jeligéhez!)
Mellrák, szteroid és nátha (jelige: Szteroid 2)
P3 CIN 1, kell konizáció?
Hasnyálmirigydaganat lefolyása
Méhnyakrák és májfájdalom (jelige: jucus)
Vastagbélrák és tüdőrák
CT lelet: letokolt ascites
Agydaganat: perifocalis oedema
Melegítéses tumorkezelés (jelige: Gizi 43)
Vastagbélrák: kórszövettani lelet és kérőlap
Carcinoma in situ portionis (jelige: élet)
HER2: pozitív vagy negatív? (jelige: Her2)
Prosztata nagyobbodás: mekkora a kóros méret?
Úszás mellműtét után (jelige: termál)
Tumor a bal emlőben
Mellvizsgálat, epitheliosis (jelige: 701018)
Tojásnyi duzzanatok a mellekben (jelige: 20 éves)
Laphámrák, nyirokcsomó áttétek (jelige: segítség)
Hogy zajlik a konizáció? (jelige: CONIS)
Vastagbélrák: gyermekvállalás chemo után
Dysplasia mammae gradus I. (jelige: sbtamara)
Csontáttétes prosztatarák lelete (jelige: medve83)
Tüdőáttétes veserák (jelige: manorama)
Hasnyálmirigyrák (jelige: Remény a gyógyulásra)
Rákbetegség ismertetőjegyei (jelige: cso-cso-szán)
Mikor tekinthető egy nyelvgyökrák gyógyultnak?
Kiújult hererák, összeomlás (jelige: Macsek)
Mellrák utáni betegség, ödéma (jelige: Szteroid?)
HER2 is meg nem is? (jelige: Piros)
Vitanax és ráktajták (jelige: VIKTÓRIA)
Félelem parotis műtéte előtt
Izotópos fájdalomcsillapítás dializált betegnél
Csomók a nyakon (jelige: Lehet rák talán?)
Kemoterápia és hűtősapka (jelige: chirke)
Nyelvrák kezelése és esélyei (jelige: sajtoskali)
Ismeretlen eredetű daganat (jelige: jma390)
Szteroidok és daganatfejlődés (jelige: bk1981)
Max Gerson féle étrendterápiáról
Fekélyes gyomor, nyelőcső (jelige: aniko)
Csomó a mellbimbóban (jelige: Berni)
Csomók a hónaljban, halogatás (jelige: idő)
Gyomorrák: élet gyomor nélkül
Végstádiumú tüdőrák fertőzése? (jelige: Rozika)
P3 várandósan (jelige: Borim)
Véres széklet: vastagbélrák, béltükrözés?
Műtét előtt kemoterápia? (jelige: napfelkelte)
Nyelőcsőműtét (jelige: Egy nagyon aggódó feleség)
Fertőzhet a tüdőrák? (jelige: rozika)
Vastagbélrák: műtét után (jelige: életveszélyben?)
Mellrák optimális kezelése (jelige: napfelkelte)
Paget-kór férfiaknál? (jelige: tudhatnám)
Nyirokcsomók, hererák? (jelige: Uncertainty)
6 cm-es emlőtumor kilátásai (jelige: szeretet)
Mellkasfolyadék, COPD (jelige: Buci 08)
Nyelőcsőrák és májzsugor
Áttét fájdalma? (jelige: Legyél velünk holnap is!)
Kinövés a nyelven (jelige: angyal)
A szájüreg állapotfelmérése (jelige: önvizsgálat)
Idegeskedés és kaparó torok (jelige: torokrák)
Pozitív anyajegy-szövettan (jelige: Mit várhatok?)
Fibroadenoma: ciszták vagy kiújulás?
Gyomorbiopszia lelete (jelige: csucsika)
Műthetetlen tüdőrák, útkeresés (jelige: vegakata)
Képlet a vesén: kell-e műtét?
Prosztatarák (jelige: Először szemben a rákkal...)
Vastagbélrák: újabb műtét (jelige: Félek!)
Emlőrák SBR II
Emlőrák, nagy fájdalmak (jelige: tengeri csillag)
Méheltávolítás utáni ultrahang (jelige: szegvata)
Agyműtét utáni depresszió (jelige: SisterDawn)
Panaszok a műtött mellben (jelige: Mammográfia 13)
GIST műtét utáni kezelése (jelige: hope)
P3-P2 váltakozás, konizáció (jelige: Eleonóra)
Petefészekrák drága gyógyszere - 3.
Mell carcinoma
Nyelvgyökrák: műtét helyett más protokoll
Antihormon terápia mellrák után: 2 vagy 5 év?
Veserák tüdőáttéttel
Astrocytoma esélyei 5 évesen (jelige: Panka)
Eltérő herék, urológiai vizsgálat halogatása
FNH és epekő
Atipusos anyajegy, bőrrák?
Melldaganat, in situ carcinoma
Műthetetlen 2 cm-es tüdőrák? (jelige: Ida)
Agydaganat: recidiv laesio
Kiújuló pajzsmirigyrák (jelige: Remény)
Rákbetegek gyógyultsági foka (jelige: Adrien)
Rákgyógyítás magazin (jelige: újság)
P3 és biopszia
Csontáttétes tüdőrák problémás kezelése
Kemoterápia és C vitamin (jelige: treszka)
Húgyhólyag daganat, majd húgycső daganat?
Hány cm-től nagy egy daganat? (jelige: Ida)
HER2+++ daganat (jelige: rossz álom)
Epepolip panaszai és műtéte (jelige: kígyócska)
Emlőrák: mi vár rám?
Végbélrák, bélelzáródás-veszély (jelige: Hencsusz)
Hajlam petefészekrákra?
Mammográfia 32 évesen
Adenocarcinoma a kórlapon
Csontáttétes prosztatarák? (jelige: Fontos kérdés)
Glioblastoma sugárkezelése
Magas CEA érték - 2.
P2, HPV és polip (jelige: Izolda)
CEA és antibiotikum
Nyelőcsőrák: tágítás és hideg veríték
FNH góc a májban (jelige: Mona)
Kontrollvizsgálat áttétes emlőrákban
Vizsgálatok a rák megelőzésére
Étkezés gyomor nélkül (jelige: fontos-CSI)
Alternatív készítmények vizsgálata
Petefészekrák drága gyógyszere - 2.
P3, sil1 rákszűrési eredmény (jelige: sil 1)
Világossejtes méhtestrák (jelige: rózsa50)
Áttétes sarcoma (jelige: sarcoma)
Magas CEA érték
Pathológiás dúsulás a csontokban (jelige: remény)
Myeloma multiplex kilátásai (jelige: édesapám)
Veserák és tüdőrák terjedése
Világossejtes veserák (jelige: Rolling Stones)
Petefészekrák drága gyógyszere
Fibrotikus köteg (jelige: evetke)
Ritka előfordulás?
Fibroadenoma lelete (jelige: jasminka)
Méhszáji karcinoma (jelige: bucika)
Hasnyálmirigy farok daganat
Szövettan megbízhatósága
Hangárnyék a mellben
Kérdések a kiegészítő kezelésekről (jelige: MRLD)
Mellrák műtétre várva (jelige: jenny78)
P3 CIN III, abbahagyott dohányzás
Enyhén növekvő agydaganat (jelige: maya)
Előrehaladott hasnyálmirigyrák (jelige: segítsenek
Bevérzett nyelőcsőrák (jelige: aggódó gyermek)
Vastagbélrák (jelige: bizalom a magyar orvosokban)
Mellrák: nem kell tumormarker? (jelige: Kedves)
Metasztázis a májban? (jelige: pumukli)
Májáttétes béldaganat kezelése (jelige: májrák)
Tüdőrák, állandó láz (jelige: Szilvia)
Csontvelőrák 40 évesen (jelige: csontvelőrák)
Csontizotóp vizsgálat mellrákműtét után
Gyermekvállalás limfómával (jelige: Limfoma)
Kemoterápia, ízületi fájdalmak (jelige: katalin)
Prosztatarák és PSA (jelige: tücsök)
Petefészekciszta és P3 (jelige: DINA 72)
Tumormarker kontroll mellműtét után - 4
Áttétes gégerák (jelige: donszotyko)
Műtött hólyagrák, majd utána áttét
Mellrák lelet kódolt jelentése (jelige: sziszi)
Áttétes hímvesszőrák (jelige: tanácstalan52)
Emlőrák: radikálisabb műtét
Májáttét 30 évesen (Jelige: áttétes májrák)
Hasnyálmirigy daganat: mennyi idő van hátra?
Liposarcoma polipos (jelige: tanács)
Gombakivonat, búzafű (jelige: sziszi)
Áttétes mellrák kezelése (jelige: Petra)
Mellrák jövője (jelige: nagymama szeretnék lenni)
Lézeres daganateltávolítás? (jelige: lézervese)
Duzzanat a nyakon (jelige: help)
Izotópos vizsgálat a rák megelőzésére
Bódításban végzett béltükrözés
Mellrák: HER2, klinikai kísérlet (jelige: viola)
Édesanyám gyomorrákos
Anaplasticus oligoastrocytoma G3
Kell ennyi kemoterápia? (jelige: ILDIKÓ)
Kissejtes tüdődaganat (jelige: Kicsike)
Mellüreg szövettani lelete (jelige: zivatar)
Hypodens képlet az izomban (jelige: szalaine)
Visszatérő agydaganatok (jelige: Édesanyám)
Nyirokcsomók és góc a tüdőben (jelige: panda)
P2, szemölcsök, petefészek (jelige: Eszter)
Herevizsgálat diagnózisa (jelige: seminoma)
Végbélrák és áttétek (jelige: kerekiemese)
Hererák: echoszegény terület a májban
Prosztatarák végstádiuma (jelige: csontizotóp)
Kissejtes tüdőrák végstádium (jelige: mutter)
Vérrák 18 évesen, vérátömlesztés?
Bőrápolás kemoterápia után
Neoplasma malignum (jelige: Búsi)
Anyajegy diagnózisa (jelige: nana43)
Kemoterápia utóvizsgálat - 2 (jelige: evike)
Mellrák áttétei csontban, tüdőben (jelige: tünci)
Tüdőrák: fájdalommentes időnyerés (jelige: Karika)
Húgyhólyagdaganat felismerése
A tüdőrák ára
Hypopharynx daganat IV stádium
Nyirokcsomó-daganat, kemoterápia (jelige: Eta)
P3, CIN2 (jelige: P III - CIN II)
Mellműtét utáni ödéma (jelige: kugila)
Tüdőrák fájdalmas kemoterápiája (jelige: kazsuzsi)
Petefészekrák és méhnyakrák-szűrés (jelige: jud76)
Méhnyakrák, HPV, szexuális kapcsolatok
Citológiai kontroll, családi halmozódás
Tumormarker kontroll mellműtét után - 3
Tüdőrák: tünetmentesség, majd hirtelen halál?
Csontáttétes mellrák
Vastabgélrák, kemoterápia, zsibbadás
Basalioma: kontroll, hajfestés (jelige: monopoly)
Szemölcs, orális szex és torokrák (jelige: Molly)
Mi okozhat tüdőfolyadékot? (jelige: wood77)
Kemény gyomorpolip (jelige: Veszélyes?)
Hányinger enyhítése
Kemoterápia utóvizsgálat (jelige: evike)
Tüdőrák és a pallatív kezelés
Örökölhető a húgyhólyagrák? - 2.
Vastagbélrák és mágusok (jelige: gyógyulás)
Rhabdomyosarcoma 7 évesen
Tumormarker kontroll mellműtét után - 2.
Kezelés Magyarországon (jelige: Attila Szlovákia)
Dudorossá vált anyajegy (jelige: felek)
Citológiai kontroll (jelige: érték?)
Hereeltávolítás utáni kezelések (jelige: kálvária)
Gégerák kezelése: műtét helyett kemoterápia?
Gyermeknemzés sugár után (jelige: kisteszkó)
Lehet mellrák 18 évesen? (jelige: kerdes)
Tüdőrák műtét utáni állapotrosszabbodás
Örökölhető a húgyhólyagrák? (jelige: gaby)
Hányás kemoterápia után (jelige: momo0324)
Nyomás a torokban (jelige: nbvcxy)
Őssejtek után kemoterápia? (jelige: Sári 5 éves)
Tumormarker kontroll mellműtét után
Nyelvgyökrák - vidéki kórház
Wertheim műtét utáni remény a terhességre
Húgyhólyagrák kemoterápiája (jelige: Gropius)
Sztóma és parkolás (jelige: Stoma Papa)
Leállított kezelés 2.
Csomók a pajzsmirigyen (jelige: túlélő)
Méhnyakrák II vagy IV stádium
Felvilágosítás a CT eredményéről
Kiújult agydaganat 18 évesen (jelige: aug. 29)
Öröklés: rákbetegség esélye a szülők után
Tumormarker: magas CA-125
Méhtestrák sugárterápiája (jelige: Mamma)
Sugárkezelés és víz a tüdőn (jelige: 13)
Gátorüreg rosszindulatú daganata (jelige: papa)
Medulloblastoma, őssejtek (jelige: Sári 5 éves)
Érgomolyag az agyban (jelige: Sandra 2)
Májáttétes vastagbélrák tumormarkere (jelige: Apa)
Leállított kezelés (jelige: Gyógyulás, de meddig?)
Parotis: acinussejt carcinoma, epithelial
Mellrák, távoli áttétek, tüdőrák és májrák
Agydaganat 3 hét alatt? (jelige: Öcsi)
Laesio a májban (jelige: szeretném tudni)
Afták, herpesz és szájrák
Növekvő haemangioma a májban (jelige: Remény)
Tüdődiagnózis (jelige: leletek)
Myeloma multiplex és tea (jelige: Lina)
Kemoterápia utáni étrend
Áttétes gégerák panaszai (jelige: Feri52)
Tüdőrák 4. stádium
Mellrák kiújulása 17 év után (jelige: anya)
Fültőmirigy daganat (jelige: acino-mucinosus)
Májáttét, átjárhatatlan epeút, sárgaság
Kiújult mellrák és Herceptin (jelige: Protokoll?)
HER2 mellrák tumormarkerei (jelige: suhi)
Ewing sarcoma 27 évesen
High grade sarcomatosus (jelige: matyi)
Garatrák sugarazása előtt (jelige: Sziszi)
Emlővizsgálat diagnózisa (jelige: editanyus)
Csontvelődonor (jelige: donor)
Mellműtét utáni fejlemények (jelige: iboris)
Agytumor 5 évesen: csontvelőkezelés és kiújulás
Méhnyakrák: sugárkezelés utáni hasmenés
Fejfájás: agydaganat 16 évesen?
Tüdődaganat kisebbítése (jelige: sos)
Fenntartások megajánlott terápiával kapcsolatban
Ewing sarcoma 16 évesen: alternatív készítmények
Deutériumszegény víz hatásai (jelige: Sandra)
CT lelet: tüdő és nyirokcsomók (jelige: ddd)
Zavartság kemoterápia után? (jelige: remény)
Elérhető gyógyszer a májrákra? (jelige: májrák)
Csomó a nyelv alatt (jelige: Zsámbokréti)
Kiküszöbölni az öröklődést? (jelige: Megelőzés)
Gyomorrák műtétje 29 évesen (jelige: Kismadár)
Munkavállalás gyomorrák után (jelige: Munkavégzés)
Májrák kezelése
Chondrosarcoma 10 évesen
Vastagbélrák + májáttét
Epeúti rák lehetséges terápiája
Prosztatarák drága kezelése? (jelige: bbogi)
Áttétes tüdőrák rosszabbodása (jelige: aggódom)
P3, LIS
Mellműtét, majd alacsony fehérvérsejt
Veserák: miért 5 év? (jelige: cindri)
Súlyos májrák kihatása (jelige: aggódó felesé
Fekete anyajegy diagnózisa (jelige: szövettan)
Mellrák, csontáttét gyanú (jelige: Levendula)
P4 és HPV 16 - 2.
P5 méhnyakrák (jelige: Édesanyámért aggódom, SOS)
Ewing szarkóma 28 évesen (jelige: Ragany 1979)
Méhtestrák elleni védekezés (jelige: jutka)
18 évesen gégerák?
Áttétes méhnyakrák életesélyei (jelige: jggabor)
Kissejtes tüdőrák májáttéttel
Nyelvgyökrák esélyei (jelige: nyelvgyökrák)
Májdiagnózis (jelige: UE)
Mellműtét utáni helyreállítás (jelige: Erika)
Nem kissejtes tüdőrák (jelige: tibikém)
Eltávolított anyajegyek (jelige: pipe)
Hasnyálmirigyrák és vizesedés (jelige: makacsság)
Áttétes melanoma: passzív immunterápia?
Tüdőszűrés külföldieknek (jelige: misibi)
Gyomorműtét utáni kemoterápia
Tüdőrák: mozgás és étrend
Kutyabetegség: tüdőrák stádiumok
Hererák: 2 hónap után van esély a gyógyulásra?
Gyógyszerváltás miatti aggodalom (jelige: kugila)
Szájpanaszok, májműtét
Progresszió és anémia (jelige: megnyugodni)
Glioblastoma multiforme kórjóslata
Óriási tüdődaganat 28 évesen (Ragany 1979)
Érthetetlen diagnózis (jelige: Van remény?)
Mellrák: kórszövettani diagnózis
Műthetetlen tüdőrák (jelige: Ari1)
Hasnyálmirigyrák!? (jelige: Édesanyám rákos)
Áttétes nyelőcsőrák (jelige: mire számíthatunk?)
Hasnyálmirigyrák-műtét (jelige: műtét?)
Nyelőcsőfekély, nyelőcsőrák esélye
Csontáttétek: csontépítés, csontfalás
Vastagbélrák kontroll (jelige: Szhely remények)
Veserák kiújulás esélyei (Jelige: Judit)
Végbélnyílás nélkül (jelige: dósamáté)
Myleoma multiplex: leszázalékolás (jelige: margó)
Méhnyakrák: sugárkezelés és CT kontroll
Mellrák bizonytalanságai (jelige: tengeri csillag)
Agyműtét gyerekeknél (jelige: Agyműtét)
Hererák és ejakuláció (jelige: sfy)
Ciszta a lábban (jelige: PICi)
Torokkaparás (jelige: kétségbeesett 25 éves)
Áttétes méhnyakrák (jelige: mellhártya áttét)
Májáttét, elutasított műtét (jelige: vándor)
Agydaganat és immunerősítés (jelige: édesapa...)
Áttétes hererák 19 évesen
Vesedaganat?
Melanoma áttét esélyei (jelige: bizalom)
P3-as kismama (jelige: puszedli)
Nyelvgyökrák: stressz, félelem (jelige: heartless)
Haemangioma gyanúja? (jelige: Éva 50)
Hasnyálmirigy panaszok (jelige: mi a betegségem?)
Epehólyagrák és láz (Jelige: Az Én mamám)
Fertőző a torokrák? (jelige: Tokrokrák 16 évesen)
Torokpanasz, torokrák? (jelige: T.B.R)
Gégerák, gégemetszés (jelige: Hypopharynx)
Mellrák: sugárkezelés mellékhatása (jelige: Kópé)
Méhtestrák miatti sugár mellékhatása vizelésnél
Súlyos agydaganat: esély a felépülésre, kiújulásra
P5 diagnózis jelentése (jelige: nagyné)
Rosszindulatú prosztatarák csontáttéttel
Koponyasugárzás hatásai (jelige: JAVULÁS?)
Péniszrák, ajakseb: HPV? (jelige: Ajakseb)
Parotis daganat (jelige: lymphadenomegalia)
Kiégett daganat? (jelige: Kukk)
Vastagbélrák - tumormarker 2.
Vastagbélrák tumormarker
Vizelettartás helyreállítása (jelige: csilla43)
A hit nem hat?
Gerinctorna és nyirokáttétek (jelige: manócska)
Egészség Wertheim műtét után (jelige: nőnek lenni)
P4 és HPV 16 (jelige: KOLOVOZ)
Hegképződés sugárkezelés után (jelige: M.)
Óriássejtes non-Hodgkin limfóma
Elszíneződött pattanás?
Glioblastoma multiforme
Astocytoma agydaganat (jelige: demde)
Agydaganat, Grade 3-4 (jelige: segítség)
Műthetetlen nyelőcsőrák (jelige: van még remény)
Gyanús csontfájdalom: csontáttét? (jelige: június)
Hólyagrák, végbélrák, méltóság (jelige: fanika)
Másodvélemény
Tüdőrák: hihetetlen gyors leépülés? (jelige: Kari)
Kissejtes tüdőrák külső jelek nélkül?
Kemoterápia és láz (jelige: anyu beteg)
B17 vitamin
Csontáttétes prosztatarák végstádiuma (jelige: P)
Előrehaladott prosztatarák (jelige: uncle)
Follicularis limfóma (jelige: Zsóka)
Mastitis carcinoma (jelige: melanomás)
Vastagbélrák, kemoterápia, véralvadásgátló
Tüdőrák: meddig tarthat a végstádium?
Tüdőrák és érgátló terápia
Gyötrő várakozás P3 után (jelige: várakozás)
Residualis folyamat 2. (jelige: ÉLETBEN MARADNI)
Szétterjedt tüdőrák (jelige: Mit lehet tudni?)
P2 után mit tehetek? (jelige: Gica)
Szövettan: gyulladás vagy gégerák? (jelige: gége)
Áttétes tüdőrák: nyomásfokozódás (jelige: aggódom)
Katalepszia (jelige: kevés információ)
ALL Leukémia kezelése kemoterápiával
Hólyagtumor kezelések
Hasnyálmirigyrák: lehet még kezelni?
Tüdőműtét 68 évesen
Residualis folyamat (jelige: életben maradni)
Vastagbélrák: hányás, hasmenés a kezelések után
Súlyos cervicalis dysplasia
Mellrák trombózissal
Rák és őssejtek (jelige: őssejt)
Szájüregi rák kialakulása (jelige: Andi)
Fertőz-e a bőrrák? (jelige: zsazsa)
Agydaganat, kemoterápia és gyógytorna
Agydaganat: tévedhet a szövettan? (jelige: kétség)
Jóindulatú daganat jellemzője (jelige: benignoma)
Magas AFP érték jelentése
Mellrák és béranyaság (jelige: gyermek)
Kissejtes tüdőrák stádiuma
Vastagbélrák, májáttétek kioperálása
Tüdőrák, utolsó hónapok (jelige: aggódom4)
Anyajegy diagnózisa (jelige: munkacica)
Méhnyakrák, III. stádium (jelige: Aggodalom)
Melyik kezelési módszer lenne eredményesebb?
Folyamatos hányás (jelige: remény)
Hasnyálmirigy-fej rák
Sárgaság, májáttét: ez már a vég?
Vastagbéltükrözéstől tartva (jelige: Kincsem)
Fertőzés csontvelőátültetés után
Kolposzkópia eredménye (jelige: sürgős)
Májáttétes vastagbélrák (Remény és hit)
Csontizotóp vizsgálat: visszatért a tumor?
Kapcsolat a rák és a császárszülés között?
Mellrák, mágneses ékszerek (jelige: kiscsillag)
Melanoma, BOLD kezelés (jelige: nem adom fel)
Információk (jelige: köszönöm)
HER2+ daganat (jelige: bea13)
Tüdőrák és agyi áttét?
"Gömbök" a péniszen (jelige: Hímvessző)
Fogyás kemoterápia alatt (jelige: apu)
Méhnyakrák előtti stádium
Vastagbélműtét, magas tumormarker (jelige: PET)
Agyi áttét: a terápia vége? (jelige: aggódom 3/a)
Hímvesszőrák? (jelige: rkp)
Tüdőrák, agyi MR (jelige: aggódom 3)
Anyajegyek ellenőriztetése (jelige: egy hónap)
Pszichés kivizsgálás (jelige: navigator)
Tüdővel kapcsolatos elváltozás
Belső szemölcs a szájban (jelige: csillag)
Végbélrák kiújulása nyirokcsomókon
Áttétes tüdőrák (jelige: agydaganat)
Kiújult mellrák: mit tehetek? (jelige: Vitaminok)
Kemoterápia a májba? (jelige: májáttét)
Méhnyakrák: mi befolyásolja a tumormarkert?
Csírasejtes tumor kezelése (jelige: Kukk)
Agydaganat: Medrol és gyomorvérzés
Csontvelő-átültetés utáni lehetőségek
Tüdőrák: dohányzás végstádiumban
Tüdőrák: furcsa viselkedés, agyi áttét?
Parotis műtétre készülve (jelige: koala)
Csontvelő-átültetés utáni kezelés
Leukémia és gyermeknemzés (jelige: tunde83)
Hasnyálmirigyrák és morfin (jelige: hermelin)
Kemoterápia és spermiumok (jelige: roberta 21)
Gyomorrák lehetséges kezelése (jelige: gyenge)
Veszélyes a kezelés? (jelige: sugár várandósan)
Otthon meghalni (jelige: tüdőrák, végső stádium)
Mellrák, remegő hasizom (jelige: sziszi)
Ebrionális carcinoma (jelige: Roberta21)
Vesefájdalom, kontroll UH (jelige: patakialma)
Hasnyálmirigyrák és morfium (jelige: morfium)
Rákszűrés
Gyermeknemzés pajzsmirigyrák után (jelige: ancsi)
Trombózis és daganat
Tüdődaganat tünet nélkül
Bőrrák az arcon: lehet áttét? (jelige: Marcella)
Méhnyakrák: P5, megcsalás? (jelige: hűség, 23 év)
Szájrák és tüdőrák tünetek? (jelige: 22 éves lány)
Visszatérő véres széklet (végbélrepedés?)
Leukémia, leállított kezelés (jelige: remény)
Anyajegy szövettana (jelige: MELANOMA?)
Hajfestés és hólyagrák
Méhnyakrák utáni máj CT eredménye
Tüdőrák: hogyan tovább? (jelige: Nagy a baj)
Ciszta vagy rák? (jelige: ciszta)
Onkológus keresés
Chordoma és kilátástalanság (jelige: Chordoma2)
Méhnyakrák: muszáj műteni? (jelige: azir)
Mellrák: in situ ductalis carcioma
HPV fertőzés férfiaknál (HPV vírus)
Állatról emberre terjedhet a rák?
Hólyagrák gyanú? (jelige: lívia)
Sugárterápia tapasztalatai (jelige: dömécske)
Méhtestrák felfedezése (jelige: domino)
Agydaganat típusa (jelige: Angyalkák)
Túlélés kemoterápia után 2. (jelige: rózsa50)
Emlőműtét, csecsemőmirigy (jelige: culevit)
Ismeretlen daganatok? (jelige: APUKÁM)
Agydaganat kezelése, esélyei (jelige: Agydaganat)
Göbök a pajzsmirigyen (jelige: Henriett)
Magas tumormarkes jelentősége (jelige: apilka)
Fájdalom a műtött mellben (jelige: Édesanyám)
Csontáttét és izotópos fájdalomcsillapítás
Rosszindulatú prosztatarák (jelige: apa)
Kiterjedő tumor? (jelige: nyirokcsomós)
Sugárkezelés következménye (jelige: NERZSI)
Aromatáz (jelige: kiscsillag)
Megszámlálhatatlan anyajegyek (jelige: Cs. Rita)
Megsérült, vérző anyajegy (jelige: timea34)
Antioxidáns, állapotfelmérés (jelige: segítség)
Nem kaphatok kezelést? (jelige: Magamra maradtam)
HPV és esély a rákra (jelige: sztandi)
Péniszrák, tüdőáttét 2.
Mellrák és rákellenes gomba (jelige: SCHEVA)
Áttétes szájüregi rák? (jelige: GYÖNGYÍKE)
Mellrák és hepatitisz (jelige: FLSZ)
Öröklődés? Több rákos a családban
Vérkép és máj állapota 2.
HPV-tesztre várva (jelige: Henriett)
Mellrák és hőhullámok (Jelige: mellrák után)
Szarkóma 26 évesen (jelige: Sarcoma)
Kiújult agydaganat műtéte (jelige: GBM)
Kemoterápia és alkohol (jelige: julia)
Agydaganat reális kilátásai (jelige: Sári 5 éves)
Csontizotóp és kisgyerek (jelige: tüdőrák)
Péniszrák, tüdőáttét? (jelige: áttét?)
Szájüregi rák, bajok az evéssel (jelige: anyuci)
Vastagbélrák, folyamatos fájdalmak (jelige: peti)
Rosszullét kemoterápia után (jelige: tüdőrák kemó)
Májrák, sárgaság, tudatvesztés, végső stádium
Túlélés kemoterápia után (jelige: rózsa50)
Kemoterápia és a vesék (jelige: kezelésleállás?)
Fájdalomcsillapítás, szigorúan ellenőrzött
Végbélrák: rosszul sikerült sztóma? (jelige: PAPA)
Tüdőrák: áttét a szívburkon (jelige: Apukám)
Gyomorrák, tüdőárnyék (jelige: apilka)
Étkezés sugárkezelés alatt (jelige: Laphámrák)
CA 19-9 tumormarker emelkedése (jelige: mamma)
Ínyvérzés, gyengeség (jelige: xy009)
Agydaganat 5 évesen (jelige: Sári 5 éves)
Gyermekvállalás emlőrák után (jelige: j35)
Mitől nő a májdaganat? (jelige: Loreal)
Gyermeknemzés hererák után (jelige: Szonja)
Fertőző húgyhólyagrák? (jelige: Katalin)
P3 és terhesség (jelige: cincike)
P2-es vagy P3-as: kontroll fél év múlva
Pajzsmirigy: Lindsay tumor (jelige: Sándor Ilona)
Pajzsmirigyműtét és terhesség (jelige: 26 éves nő)
CT vizsgálat jelentősége (jelige: aggodalom)
Áttétes hasnyálmirigyrák? (jelige: Remény)
Hereciszta: műtét után 2.
Melanoma a szemen, májáttét (jelige: Rohan az idő)
FNH növekedése (jelige: A máj IV. szegmentuma)
Tüdőrák, agyi áttét (jelige: Segítséget kérek!)
Méhnyakrák-kezelés, bőrégés (jelige: szivárvány)
Méhnyakrák kemoterápiája (jelige: vegaci)
Táplálékkiegészítő a rák ellen
HPV vírus, méhszájkimetszés
Kissejtes tüdőrák áttétjei (jelige: aggódom2)
Rosszindulatú szarkóma (jelige: Vasvár)
CA-125 tumormarker magyarázata (jelige: Andi37)
Oligodendroglioblastoma jellemzői (jelige: KISAGY)
Szűrővizsgálatok egy helyen (jelige: Zoltán)
Kissejtes tüdőrák és ECO (jelige: AGGÓDOM)
HER2+ terápia (jelige: szilvi)
Oligodendroglioma (jelige: akarat31)
Májkapu daganat, májáttét (jelige: esély)
Méhszájseb és HPV
Kissejtes tüdőrák terápiája (jelige: aggódom)
Emelkedett tumormarker érték (jelige: Andi37)
Laphám carcinoma a nyelvfenéken (jelige: SÜRGŐS)
Hyperdens képlet?
Wilms-tumor után 20 évvel (jelige: gyógyszerész)
Fertőz-e a májtáttét? (jelige: fertőzés)
Küzdelem a félrenyelés ellen (jelige: 0506)
Tüdőrákban orvos nélkül (jelige: Mellékhatás)
Myeloma multiplex lelete (jelige: Devecser)
Bedagadt pattanás (jelige: 4xk)
Kemoterápia utáni óvatosság
Nyirokcsomó, majd májdaganat
Visszatérő torokvérzés (jelige: toat)
III B stádiumú méhnyakrák esélyei (jelige: erika)
Áttétes mellrák gyógyszere (jelige: élni akarok!)
Gyomorrák ellátása (jelige: Igaz lehet -e?)
Agydaganat megelőzése
HER2 mellrák esélyei (jelige: szomorú unoka)
FNH és terhesség
HPV férfiaknál
HPV, méhszájseb, nem múló folyás
Nyelőcsőrák, fogsorkészítés (jelige: pásztó)
Agydaganat: jól differenciált chondrosarcoma
Mellrák: újrakezdődött menstruáció (jelige: piros)
Nyelőcsőrák, elhalasztott műtét (jelige: apáért)
Áttétes rák hőkezelése (jelige: szelidito)
8 kilogrammos chondrosarcoma (jelige: REMÉNY)
Adenoma a májon (jelige: JUDIT)
Kiújult agydaganat (jelige: chriszt tamás)
Fájdalmas HPV vizsgálat (jelige: Vénusz)
Rosszindulatú orrgarat daganat kezelése
Hereciszta műtét után
Könyvkeresés (jelige: segítség)
Kezdődő adenoma (jelige: S.O.S,)
Májbetegség, emelkedett májenzim értékek
Áttétes agydaganat (jelige: cintia2005)
Fekete seb az anyajegyen (jelige: baros)
Epetumor kezelés nélkül (jelige: Kétségek közt)
Hasnyálmirigyrák esélyei (jelige: félelem)
Agydaganat és vízhajtók
Laphámrák esélyei (jelige: Laphám)
Emlőtumor szövettani vizsgálata (jelige: FLSZ)
Öröklődő vékonybélrák? (jelige: öröklődés)
Vastagbélrák, áttétes nyirokcsomók (jelige: mona)
Tüdőrák és csontrák gyógyítása
Pajzsmirigyrák: muszáj műteni?
Kemoterápia utóhatása hererákban?
Glioblastoma, 1 év (jelige: mi jöhet még?)
Kiműtött bőrrák helye (jelige: Nagymamámért)
Agydaganat tünetei (jelige: Medrol és Kálium R)
Roncsoló alkohol (jelige: ezerhold)
Fibroadenoma és ciszta a mellben (jelige: control)
Reaktív nyirokcsomók (jelige: nookilett)
Angiográfia kemoterápia alatt (jelige: Terike)
Áttétek minden fontos szerven (jelige: remény)
Áttétes tüdőrák: romló koncentráció (jelige: Papa)
Göb a herében - 2.
Gerinc metasztázis
Kiújuló nyelvgyökrák, IV stádium (jelige: Élet)
Veserák gyógyszeres terápiája
Hajhullás kemoterápia alatt, hűtősapka
Félelmek a kemoterápiától (jelige: esély maery)
Agydaganat 5 évesen - 2. (Jelige: 5 ÉVES)
Csontáttétes tüdőrák esélye (jelige: édesanyámért)
Agydaganat 7 évesen (jelige: kisrobi)
Göb a herén (jelige: stewe)
Csomó a mellben (jelige: Piroska retteg)
Áttétes májrák (jelige: Édesanyám gyógyulásáért)
Agydaganat 5 évesen (jelige: 5 éves)
Műtét áttétes gyomorrákban? (jelige: Gyomorrák)
Mi a gyógyítás?
Mellrák HER2: 3+ (jelige: éva)
Méhdaganat stádiumbesorolás (Jelige: FIGO1)
Tüdőrák gyógyszere
Nagy csontfájdalmak (jelige: Fájdalom)
Gégerák kezelése (jelige: Francis55)
Vérkép és a máj állapota (jelige: DELFIN)
Epekő, rosszindulatúság esélye (jelige: lola)
Újra növekszik a daganat? (jelige: anya)
Vastagbélrák kezelése (jelige: ercsi)
Kemoterápia és mellhártyagyulladás (jelige: Ircsi)
Szülés P4 után? (jelige: Kétségbeesett nő)
Áttétes tüdőrák, állandó hányás (jelige: Andrea)
Méhnyakrák és hüvelyégés (jelige: viszketés)
Súlyos májelváltozás (jelige: remény)
Hasnyálmirigyrák gyógyítás, EGFR kezelés
P2-es nőgyógyászati szűrés (jelige: Napsugár)
Mellrák kiújulás 17 év után? (jelige: anya)
Hüvelyégés 7 évvel tumorműtét után (jelige: benkó)
Glioblasztoma multiforme kezelése
Hererák terápiája
Májdaganat és hőterápia (jelige: Peti)
Mellrák lelete
Dohányzás, kissejtes tüdőrák (jelige: baribarany)
Fájdalmas férfi emlőcsomó (jelige: megyi)
Melanoma: 30 éves fiatalember
Húgyhólyag és citosztatikum (jelige: Orchidea)
Áttétes mellrák, gyors leépülés (jelige: vivimama)
Teendők FNH esetén
Hereműtét után kemoterápia
Melanoma a végbélen
Kérdés a Celladam injekcióról (jelige: celladam)
Limfóma és lokális hőkezelés (jelige: Csipesz)
Kiújult gégerák? (jelige: Kétségbeesett gyerek)
Sugárkezelés hatása a rákos sejtekre
Csontdaganat (jelige: nagypapám)
Hirtelen áttétes tüdőrák? (jelige: Édesapám65)
Vastagbélrák kiújulás? (jelige: PET-CT kérdés)
Csontáttétes prosztatarák (jelige: Édesapám)
Bölcsességfog és szájrák (jelige: dudor)
Alapos szájüregi szűrés (jelige: Pelikan)
Nőgyógyászati kontrollok (jelige: benkó)
Mellrák: áttét esélyei (jelige: Hogyan tovább)
Vastagbélrák, majd agydaganat (jelige: apu)
Agydaganat 8 évesen (jelige: ektid)
Nyelvgyökrák fájdalmai (jelige: Új élet reménye)
Megvastagodott falú vastagbél (jelige: béldaganat)
Nyirokmirigyek és nyelvgyök (jelige: após)
Sugárkezelésre várva (jelige: 3 hét várakozás)
Hasnyálmirigyrák és hasvízkór (jelige: ditta)
Tudatzavar: tüdőrák, agydaganat? (jelige: Tüdőrák)
Mellrák: vizsgálatok műtét után (jelige: controll)
Hólyagrák várható tünetei (jelige: Unoka)
Több áttétes mellrák (jelige: fontos)
Prosztatarák hasnyálmirigy áttéttel
Kemoterápia hatása az ápolóra (jelige: dalma101)
Lehetséges még a szexualitás? (jelige: Nő vagyok!)
Hanyálmirigyrák, vizesedés (jelige: pancreas)
Lép eltávolítása és GIST (jelige: lépnem kell)
Gyomorrák kemoterápiája
Végbélrák: sztóma és biopszia (jelige: zsofimama)
Kimetszett anyajegy szövettana (jelige: bubu)
Kezdődő tüdőrák 17 évesen? (jelige: Félelem)
P4-es kismama (jelige: félek, segítsenek!)
Súlyos gyomorrák (jelige: SOS-Ibolya)
Nyelőcsőrák végstádium (jelige: utolsó napok)
Mammográfia utáni mintavétel (jelige: Annamária)
Jóindulatú ciszta a torokban (jelige: 30)
Áttétes tüdőrák, agydaganat
Vastagbélrákos beteg étrendje (jelige: nagyi)
Agydaganat gyógyszere? (jelige: glioma malignum)
Mellrák és tumormarkerek (jelige: zsoka555)
Sokkoló CT eredmény: cukorbetegség, góc a májban
Csontáttétes tüdőrák (jelige: Papa)
Nyelőcsőrák psziché (jelige: pszichoonkológia?)
Végbélrák utókezelése (jelige: nyirok-esélyek)
Rák kimutatása a vérből (jelige: Vérvizsgálat?)
Kiújult bőrrák (jelige: Basalioma)
Agydaganat: mikorra hat a sugárkezelés?
Kemoterápia és az immunrendszer
Terhesség, gyerek, sugárterápiával kezelt felnőtt
Kemoterápia és gyerekek (jelige: aggódó anyuka)
Nyelvgyökrák 3. stádium esélyei (jelige: Remény)
Agydaganat és vízhajtó
Petefészektumor 13 évesen? (jelige: lotti)
Bélrák vagy gyomorrák 15 évesen?
Sugárkezelés alatt antioxidáns szedése
Csontáttétek ellátása (jelige: Hajnalka)
Méhnyakrákból áttét a májra
Kérdések a palliatív kezelésekről
Gyomorműtét utáni vizsgálatok (jelige: aggódás)
Rosszindulatú agydaganat (jelige: glioma malignum)
Áttétes veserák? (jelige: janka)
Tüdőrákban időt nyerni (jelige: igazgató56)
Áttét nélküli mellműtét (jelige: Sepsiszentgyörgy)
Végső diagnózis: elsődleges májrák?
Élet vesesejtes carninoma-val (jelige: Zsuzsanna)
Kemoterápia, rossz vérkép, sugárkezelés, rossz gép
Gyermeknemzés lymphoma után (jelige: gyerek előtt)
Tévedhet a máj CT?
Rákos megbetegedés 21 évesen?
Veszélyes májbiopszia? (jelige: májáttét epéről?)
Áttétes daganat kemoterápia 72 évesen
Gyomorpolip és tumormarker (jelige: TUMORMARKER)
Mitől lehet májrákot kapni? (jelige: anya)
52 éves gyomorrákos édesanya
Daganatok érgátlása (jelige: Életben maradni)
Fájdalmas csomó a mellben (jelige: nina)
Pajzsmirigyrák műtétre várva (jelige: Éva)
5x6 centis tumor 36 évesen (jelige: nagy család)
Áttétes hererák 22 évesen (jelige: BETTY)
Gyomorfekély és gyomorrák (jelige: ANYA)
Veseáttét és EGFR (jelige: aggódó gyermek)
Gyomordaganat gyógyítása (jelige: remény)
Tüdőrák 14 évesen? (jelige: András)
Terhesség pajzsmirigyrák után (jelige: cica35)
Zárójelentés kódolása (jelige: kvt)
Hólyagrák kezelése (jelige: RIKA 53)
Fájdalom és hányás az áttétektől?
Áttételes petefészekrák
Pánikbetegség, félelem a vérvételtől
Veserák operációja után (jelige: anyu)
Tüdőműtét következményei
Törvényszerű az állapotromlás? (jelige: pancreas)
Méhnyakrák után véres széklet (jelige: Apollo025)
Méhnyakrák ll. a stádium esélyei
Áttétes tüdőrák panaszai (jelige: S. Andrea)
Májvizsgálat eredménye (jelige: Mi lehet ez?)
Sugárkárosodás a májban? (jelige: diszkrét)
Vérző garatrák (jelige: Kovi64)
Kérdés vastagbélrákról (jelige: glaszi)
COD tea
Tüdőrák és magatartászavar
Hodkgin kór
17 évesen csomó a herén (jelige: csomó)
Méhdaganat eltávolítása után (jelige: mola)
Gyomorrák, táplálás, májáttét hányással
Jóindulatú májdaganat - eltávolítsák?
Tüdőműtét és kemoterápia (jelige: kemoterápia oka)
Palliatív esély (jelige: Élethosszabbító kezelés?)
Májrák kockázata (jelige: Remény)
Méhnyakrák IVA stádium (jelige: életben maradni)
Sugár pénzért (jelige: segitség a barátnőmnek)
Prosztatarák csontáttéttel
Áttétes emlőrák!? (jelige: nem tudom mi lesz)
Végbélnyomás, székletpanaszok (jelige: Végbélrák?)
Áttétek, nagy fájdalmak (jelige: apukám fájdalmai)
Lehetséges méhnyakrák? (jelige: nyuszka793)
Csontvizsgálat menete
Ovarium cystadenoma (jelige: Súlyos is lehet?)
Sztóma után állandósult hasmenés (jelige: adika)
Méhnyakrák 4a stádium (jelige: Életben maradni)
16 évesen csomó a herében (jelige: hererák gyanú!)
Világossejtes veserák (jelige: Mike)
Nyirokcsomó megnagyobbodása (jelige: EBV-vírus)
P4-es eredmény következményei (jelige: p4 vírus)
Elkeseredett tüdőrákos nő (jelige: Csontáttét)
Táplálkozás gyomorrákban (jelige: Sziszi07)
Vastagbélgyulladás
Emlőrák: csomó a műtéti hegnél (jelige: Májuska)
Szűrés és megelőzés (jelige: méhnyakrák gyanú)
18 évesen lehetek tüdőrákos?
Méhnyakrák elleni védőoltás: meddig véd?
Végzetes tünetek? (jelige: rákos a családban)
Elváltozás a vesén (jelige: hova forduljunk)
Védőoltás 52 évesen? (jelige: méhnyakrák vakcina)
Mellműtét után 9 hónappal (jelige: CEA kérdés)
Mellműtét utáni CEA értékek (jelige: Aggódás)
Áttétes epehólyagrák (jelige: Aggódó család)
Gégerák szövődményei (jelige: TIMIKE75)
Vastagbélrák prevenció (jelige: Csomesz)
Gyomorrák: 4 évvel műtét után (jelige: izzadás)
Aggasztó laborleletek mellrákműtét után
Mellrák, magas trombocitaszám (jelige: bóbita)
Megalapozott gyomorrák gyanú? (jelige: Anyu)
Tüdőrák és gyógyvíz (jelige: Anyukám reménye)
Kérdés a limfómáról (jelige: nikolett)
Bőrrák terápiája (jelige: Nap nélkül)
Vastagbélrák: műtét után (jelige: kuty)
Esélyek fej-nyaki daganatban (jelige: nyaki-rák)
Védőoltás méhnyakrák ellen (jelige: méhnyakrák)
Daganat a májban
Hererák és tüdőáttét
Áttétek kezelése (jelige: sürgős)
Méhtestrák, duzzadt nyirokcsomók (jelige: rózsa50)
Kiújult III B méhnyakrák? (jelige: kemoterápia)
Sztómazárás után
Lehet élni hasnyálmirigy nélkül?
Áttétes emlőrák, vitamininjekció (jelige: Ircsi)
Szemdaganat 2. (jelige: A SZEM)
Allogén transzplantáció-kockázat (jelige: myeloma)
Bélelzáródást okozó nyirokcsomók
Mintavétel a tüdőből (jelige: ép tüdő)
Májáttétes végbélrák (jelige: Vese leállása)
A rák felé 16 évesen (jelige: dohányáru)
Agydaganatok (jelige: gabi)
Gyomorrák 81 évesen
Aggasztó röntgenkép (jelige: nemdohányos)
Mandulapanaszok (jelige: mandularák)
Nyelési gondok (jelige: Szemölcs)
Méhszájseb, P4-es eredmény (jelige: M.A. 76.)
Súlyos tüdőrák kilátásai (jelige: Luca)
Aggasztó csontizotóp (jelige: élhető élet)
Stomától tartva (jelige: gayboy)
Eredményre várva (jelgie: Prosztatarák)
Májáttét (jelige: sárgaság, májáttét nálunk is)
Nyirokcsomódaganat és DD víz (jelige: cseriche)
Letapadt gyomorrák (jelige: segítsen valaki!!)
Culevit (jelige: Alin)
Prosztatarák és mellnövekedés (jelige: ivan)
Áttétes vastagbélrák (jelige: laki)
Vizsgálatok (jelige: ráksejt szint felmérés)
Emlőrák férfiaknál? (jelige: 24 órás dezodorok)
Betegklub
Hereciszta, "enyhén sorvadt" here
Adenocarcinoma (jelige: Szeretném tudni)
Méhnyakrák sugárterápiája (jelige: szorító érzés)
Étkezés gége nélkül
Borsónyi hereciszta
Májrák, ablatív módszer 2.
Vérzés méhnyakrákban (jelige: méhnyakrák)
Ideghártya daganat (jelige: A SZEM)
Serdülő 12 éves (jelige: cicike)
Torokrák lehetséges 17 évesen?
HER2+ mellrák-kezelés (jelige: reménykedő család)
Óriáséletfa tea (jelige: rettegő)
Nehézvíz (jelige: mosoly)
Masszázs méhnyakrák után (jelige: várakozási idő)
Tüdőrák és kezelése, mértéktelen dohányzás
Tumor vizsgálati értékei (jelige: gyomorrák)
Nyelvgyökrák stádiuma (jelige: kincseim)
Súlyos gyomorrák 20 évesen (jelige: gyomor nélkül)
Halmozódó bélrák a családban (jelige: rettegő)
Mellkasvizsgálat eredménye (jelige: letkri)
Májrák, ablatív módszer (jelige: mia)
Apró csomó az egyik mellben (kit keressek?)
Vigasztaló unoka (jelige: SzCs)
Depresszió a rákban (jelige: Depresszió könyv)
Táplálkozás májrákban (jelige: kapaszkodás)
Béltükrözés és a CT veszélyei (jelige: CT)
Menstruációs panaszok (jelige: Lilla)
Nőgyógyászati félelmek (jelige: Két fiús Anya)
Reménytelen tüdőrák? (jelige: Hogyan segíthetnék?)
Tüdőrák mint derült égből a villámcsapás
Miért nem kapok kemoterápiát?(jelige: korai-késői)
Mellrák: kemón élni, nem remélni? (jelige: Remény)
Tumormarkerek változása (jelige: mitől emelkedik?)
Tumormarker 21 évesen
Teljes gyomoreltávolítás utáni májáttét
Fehérvérsejtszám-csökkenés (jelige: Mustache)
Göbök a pajzsmirizsen (jelige: Emese)
Gyomorrák 20 évesen (jelige: Őssejt kezelés)
Fogamzásgátló? (jelige: tumormarker 21 évesen)
Duzzanat a nyelvben (jelige: túlélni)
Gyorsan növő vastagbélrák műtéte (jelige: október)
Újrakezdeni a hormonkezelést? (jelige: Zsuzsa)
Befelé húzódó mell (jelige: kérdés az emlőkről)
Nem rákbetegség (jelige: ALS-1952)
Félelem a hereráktól (jelige: rák)
Információk a tüdőrákról (jelige: Tüdőrák fázisai)
Méhnyakrák: hüvelyszárazság a műtét után
Fekete anyajegy (jelige: fiatalkori melanóma)
Veserák: alternatíva kemoterápiára? (jelige: Alin)
Óvszer nélkül condyloma után
Melanoma és HPV (jelige: HPV és a rák)
Mellhártyarák (jelige: pocok)
Végbélrák biológiai terápiája (jelige: ALASZKA)
Jelentkezés hospice szolgálatra
Leletértelmezés (jelige: Új élet)
Hasnyálmirigyrák, agresszió (jelige: baldwinka)
Utólagos tüdőszűrés
Tüdőrák végstádium (jelige: Szenvedés csökkentése)
Esély a mellrákra 17 évesen
P3 és HPV 19 évesen (jelige: condyloma)
Emlőrák 16 évesen? (jelige: Mellrák 16)
Hatástalan fájdalomcsillapítás (jelige: Gabi)
Áttétes bőrrák esélyei (jelige: maxell)
Sugárveszély újszülöttre? (jelige: kismama)
Méhnyakrák: tumormarker és kiújulás 2.
Gyomorrák kezelése (jelige: talán van még esély)
Foltok a tüdőkön (jelige: vizilóbaba)
B17 és Cevitol
Rákbeteg masszírozása (jelige: segítés!?)
Csontvelőre várva 8 évesen (jelige: andika)
Méhnyakszűrés, P3, idegkimerülés (jelige: aggódó)
Méhnyakrák: tumormarker és kiújulás (jelige: 1 év)
Tüdőrák, kézfájdalom (jelige: Mire számíthatunk?)
Veserák tüdőáttéttel (jelige: csaba)
Áttétes gégerák lelete (jelige: atika)
Agydaganat és munkahely
Vitamin hatása (jelige: satya)
Petefészekrák, bizonytalanságok
Donorra várva (jelige: gyógyulnék)
Hasnyálmirigyrák műtéte (jelige: nagymama)
Vastagbélrák gyógyszeres kezelése
Prosztatarák és elhízás (jelige: danzsu)
Veserák gyógyulási esélyei (jelige: Blanka)
Őssejtkapszula (jelige: mamika)
Információk a B17-ről (jelige: b17!!!)
Rákipar és orvosok (jelige: ajándék)
Áttétes gégerák (jelige: timike75)
Halál secunder glioblastoma miatt (jelige: Zso)
Nyelvgyökrák, nyílt seb
Műtéti lehetőség nyelvgyök-tumor esetében
Stroke és a tüdőrák
Áttétes melanoma (jelige: Mire számítsunk?)
Kínzó köhögés (jelige: Piros Rózsa)
Sugár utáni terhesség (jelige: gyermekvállalás)
FNH (jelige: májon lévő góc)
Mellrák és nyiroködéma (jelige: Eső után köpönyeg)
Méhnyakszűrés, P4-es eredmény (jelige: csalódás)
Vörös, fájó hímvessző (jelige: ideges 17 éves)
Emlőrák: kemo vagy nem kemo?
Fülcimpa alatt lévő dudor
Öröklődő méhnyakrák? (jelige: álom)
Méhnyakrák, gerincfájdalom
Bélelzáródás veszélyei (jelige: borsoska)
Végstádium, hányinger (jelige: vacsora)
Fej-nyaki daganat, IV-es stádium (jelige: ircsi)
Petefészekrák-kemoterápia (jelige: Marika mama)
Gyorsan kifejlődő tüdőáttét? (jelige: idő)
Hogyan tovább? (jelige: otiti)
Heretumor után ciszta
Megismételt műtét (jelige: in situ melanoma)
Meg kell mondani a bajt? (jelige: mit tegyünk?)
Megduzzadt nyirokcsomók (jelige: tanácstalanság)
C-vitaminos kezelés (jelige: wiwy005)
Mellrákterápia: vállalja-e? (jelige: Kemoterápia)
Bélrák kockázata (jelige: Hasi ultrahangos szűrés)
Műtét után kell-e rákszűrés? (jelige: kontroll)
Mi az agyödéma? (jelige: édesanya)
Nyelvgyökrák szesszel, cigivel (jelige: szabyka)
Gégerák 18 évesen? (jelige: Aggódó Anya)
Csomó a combban
Prosztatarák 39 évesen (jelige: jude)
Nyelvgyökrák után nyáltermelődés (jelige: Papus)
Esélyek veseműtét után (jelige: Blanka)
Műtét tumor nélkül? (jelige: eltűnt tüdődődaganat)
Emlőrák sok áttéttel (jelige: van még esély?)
Áttétes tüdőrák, IV stádium (jelige: kata04)
Bajok a visszahelyezett végbéllel (jelige: adó)
Emlőrák terápiája (jelige: bizonytalan Tünde)
Májáttétes emlőrák végstádium (jelige: Cinthy)
Halálra várni? (jelige: Májrák a hasüregben)
Emlőrák: döntés a kemoterápiáról (jelige: her2)
Élettoldás kemoterápiával (jelige: kicsivacak)
Burjánzó tumor és tápszerek (jelige: nyelőcsőrák)
Rákos sejtek pusztítása (jelige: Imádok élni)
Fájdalmak a szájban, garatban (jelige: kunzendorf)
Tüdőrák és májdaganat (jelige: Segítség!)
Prosztatarák és vérszegénység (jelige: hardy)
Áttétes daganatok esélyei (jelige: Nem adom fel!)
Gyomorrák - műtét nélkül
Májáttétes emlőrák (jelige: cinthy)
Áttétes gégerák (jelige: tüdőáttét)
Vastagbéldaganat májáttéttel
Ízfokozó nátrium-glutamát 2
Agydaganat, kapszulakereső (jelige: remény)
Hererák: elkésett kezelés? (jelige: tangó)
Gyötrődő kismama (jelige: macska)
Emlőrák műtét után (jelige: Anyukámért aggódok)
Májrák: hasüreget kitöltő daganat
Sugárterápia és szülés (jelige: Sugárkezelés)
Agytörzsi daganat 6 évesen (jelige: Lexa)
Ízfokozó nátrium-glutamát (jelige: natrium)
Májrák és csuklás: progresszió? (jelige: májtumor)
Vastagbélrák terápiája (jelige: segítség kitől?)
Méhnyakrák és szexualitás 2. (jelige: erikarik)
Vastagbéldaganat és stoma: elrontott műtét?
Infiltrált, műthetetlen gyomor (jelige: Erzsike22)
Terhesség melanoma után (jelige: lurkó)
Műthetetlen májrák (jelige: nemere)
Májáttétes emlőrák következményei (jelige: Cinthy)
Veszélyes méhszájseb? (jelige: P3)
Tüdőrák célzott kezelés (jelige:biológiai terápia)
Áttétes hasnyálmirigyrák (jelige: új terápia)
Méhnyakrák és szexualitás (jelige: erikarik)
Kemoterápia vagy gyógyszer? (jelige: amarilisz)
Mellrák terápiája (jelige: szükséges e a kemo?)
Sarcoma 28 évesen (jelige: sarcoma)
Kérdés egy készítményről (jelige: Tx- Oxy Bulid)
Gyomorrák alternatív kezelése (jelige: bubu)
Napidíjfizetés (jelige: Tomi)
Tüdőrák csontáttétekkel (jelige: ijedtség86)
Rákgyanú és kórháziszony (jelige: papi)
Tüdőrák, kemoterápia és halál (jelige: őszinteség)
Előrehaladott tüdőrák (jelige: tüdőrák)
Gyomorrák, lecsapolás (jelige: aszcitesz)
Óvintézkedések kemoterápia és sugárkezelés után
Világossejtes vesedaganat (jelige: Máté)
G3-as agydaganat
Gyomorrák 19 évesen (jelige: Sophie)
Agydaganat és csontfájdalmak (jelige: mami)
Sokszoros áttétek (jelige: sürgős megoldás)
Májáttétes tüdőrák (jelige: kikka)
Táplálkozás gyomor nélkül (jelige: segítség)
Tüdőrák sorstársak (jelige: kissejtes tüdőrák)
Kissejtes tüdőrák (jelige: Ildik)
Lázterápia és immunterápia (jelige: julia1)
26 éves hererákos férfi (jelige: riddick)
Tüdőrák és nyelőcsőszűkület 3. (jelige: lara)
Májdaganat a főütőéren (jelige: májjaj)
Gyermekvállalás melanoma után
Petefészekműtét, egészségőrzés (jelige: Andrea35)
Gyógyult fültőmirigyrák (jelige: Parotis5)
Nyelőcsőtumor esélyei (jelige: Zita)
Emlőrák, csontáttétek, konzílium (jelige: Cinthy)
Gyomorrák, nehéz műtét (jelige: jerry)
Kezelések és alkohol (jelige: kémia)
Mellrákosként gyermekáldásra várva (jelige: Anci)
Prosztatarák kezelése
Tüdőkezelés (jelige: magánklinika tüdőrákosoknak)
Gyomorrák és májfolt (jelige: aggódó feleség)
CT kontroll gyakorisága (jelige: Annamária)
B17 jó a májrákra? (jelige: májrák)
Tüdőrák és hasfájás (jelige: hasi fájdalom)
Gyomorrák kilátásai (jelige: Szeretlek anya)
Vitaminok kemoterápia alatt (jelige: lenci)
Áttétes mellrák (jelige: Pleurodesis)
Kitapintható gyomordaganat (jelige: devitalizáció)
Méhnyakrák gyötrő tünetei (jelige: Édesanyám)
Mellműtét rehabilitációja (jelige: remény)
Méhnyakszűrés, nem múló méhszájseb (jelige: halak)
Sugárterápia és gyerekek (jelige: Ibolya)
Tüdőrák és nyelőcsőszűkület 2. (jelige: lara)
Mellrák: van más mód? (jelige: kemo helyettesítő)
Kórházi felfekvések kezelése (jelige: felfekvés)
Nőgyógyászati műtét (jelige: tulipán)
Tüdőrák és csigolyafájdalom (jelige: szenvedés)
Pukli a torokban (jelige: torokrák?)
Kimetszett melanoma és étrend (jelige: Gabriella)
Hányás a halálig? (jelige: májáttétes gyomorrák)
Tüdőrák és nyelőcsőszűkület (jelige: lara)
Mellrák: áttétek után kutatva
Melanoma gyógyítása őssejt terápiával?
Mellrák kiújulása mindkét mellben egyszerre?
HER2 pozitív emlőrák kezelése (jelige: 35)
Kemoterápia után lehetek-e terhes?
Kemó és immunrendszer (jelige: immunerősítés)
Daganatok vérelzárása? (jelige: devitalizáció)
Gyógyítás és megelőzés (jelige: Vitacell)
PET CT vizsgálat eredménye (jelige: Csumbi421)
Epitheloid sarcoma 2.
Gyomorrák, szájgomba, tüdőembólia (jelige: nagyim)
Kimetszett rákos anyajegy (jelige: Gabriella)
Petefészekrák kezelése (jelige: Taxol allergia)
Tüdőrák és agyvérzés (jelige: e71)
Rosszabbodó tüdőrák (jelige: agnes81)
Abbahagyni a kemoterápiát? (jelige: Adél)
Glioblastoma multiforme esélyei
Mitől lehet a tüdőrák? (jelige: Tüdőrák Tarceva)
Epitheloid sarcoma (jelige: twini)
Váladékos daganat (jelige: Chondrosarcoma)
Gyomorrák, kései stádium (jelige: anyu)
Tüdőrákos beteg fájdalmai (jelige: van remény)
Daganat a gyomorszájnál (jelige: Kérdések)
Tüdőrák és őssejtek (jelige: őssejt terápia)
Hererákgyanú és kábítószerek
Rosszidulatú húgyhólyagrák (jelige: mofli)
Nyelvgyökrák végstádium (jelige: holt tisza 4)
Nagysejtes tüdőrák (jelige: S.O.S. APA)
Gyógyszer a gyomorrákra (jelige: gyomorrak4.std)
Áttétes gyomorrák és ptd (jelige: nagyim mája)
Célzott terápia (jelige: Tájékoztatás kérés)
Csomók a herezacskón (jelige: kérem segítsenek)
Rákmellékhatás (jelige: beteg nagyi alexa.hu)
Adenocarcinoma és vérátömlesztés (jelige: Elvira)
Agyödéma (jelige: jupeti)
Kiújult agydaganat (jelige: MR felvétel)
Vastagbélrák: lejárt az idő!? (jelige: Édesapánk)
Protokoll és CT (jelige: folio)
Tüdőrák és köpetürítés (jelige: marosszeme)
Veserák tüdőáttéttel (jelige: dcmb)
Koponyasugárzás és hányás (jelige: úttörő)
Szétszóródott áttétek (jelige: nagymama)
Emlőrák következtében csontáttétek
Hasnyálmirigyrák (jelige: csontáttét kemo nélkül)
Sugárterápia mellékhatásai (jelige: emlőrák)
Kiújult HER2 emlőrák (jelige: recidiva)
HER2 emlőrák terápiája (jelige: HER-2:1+: negativ)
Csontáttét fájdalmai (jelige: prosztataáttét)
Húgyhólyagrák (jelige: csermarianna)
Vastagbélrák 4 év után tüdőáttéttel
HPV elleni vakcina (jelige: Védőoltás)
Emlőrák és petefészek (jelige: nyíltpálya)
Tüdőrák, utolsó hónapok (jelige: Kecskemét)
Petefészekrák és immunterápia (jelige: atesz57)
Chordoma (jelige: insular)
Nyelvgyökrák (jelige: holt Tisza 3)
Tüdődaganatok 55 évesen (jelige: credodomini)
Májáttét és sárgaság
Emlőrák, végstádium (jelige: reménysugár)
Kissejtes tüdőrák (jelige: Anyuci)
Sok áttétes tüdőrák (jelige: AKARAT)
Végbélrák és tüdőáttét 2.
Kiújult emlőrák (jelige: aggódó barátnő)
Csontizotóp vizsgálat (jelige: Kell vagy nem?)
FEC protokoll (jelige: FEC)
Gégerák és influenza (jelige: kuku)
Méhnyakszűrés eredmény: P3 (jelige: rózsa)
Apró, szétszórt tumorok (jelige: petefészekrák)
Tüdőkivizsgálás (jelige: angel)
Fájdalomcsillapítás és természetgyógyászat
Májdaganat tünet nélkül (jelige: Nincs tünet)
Májáttét és DDP séma (jelige: rokonom)
Tüdőrák cigi nélkül? (jelige: rinuka)
Nyelőcsőrák és étvágy (jelige: filip erzsike 2.)
Nyelvgyökrák és nyálfolyás (jelige: holt tisza 2.)
Petefészekrák és hasvízkór
Mennyire megbízható a citológia? (jelige: sürgős)
Kontrollvizsgálatok műtét után (jelige: Culevit)
Végbélrák és tüdőáttét
Árnyék a mellkasban (jelige: Angle)
Glioblastóma 10 éves korban (jelige: dolores)
Sugár és táplálkozás (jelige: meg kell gyógyulni)
Üszögterhesség (jelige: ritka betegség)
Áttétes tüdőrák esélyei (jelige: Gyógyulás!)
Tüdőrák, morfium (jelige: méltósággal meghalni 2.)
Nyelvgyökrák és fájdalmak (jelige: holt tisza)
Agydaganat gyógyszeres kezelése (jelige: kislány)
Tüdőrák diagnózisa (jelige: Meggyógyulhat?)
Áttétek a gerincen (jelige: Peti)
Nyálkő, zsírmirigy vagy daganat? (jelige: Parotis)
Hererák és mellkasfájdalom (jelige: hererák)
Tüdőrák és esélyek (jelige: méltósággal meghalni)
Hererák kiújulása (Ferenc)
Májáttétes gyomorrák (jelige: nagyim mája)
Tüdőrák: hogyan tovább? (jelige: édesanyám)
Gyomorrák és vérszegénység (jelige: EPO)
Leletértelmezés (jelige: van remény?)
Májáttét 75 évesen
Áttétes petefészekrák (jelige: májáttét)
Felépülés a hererákból (jelige: Zoltán)
Agytréner a rák ellen? (jelige: agytréner)
Mellrák kemoterápiája (jelige: kemo után)
Záróizom ingerület (jelige: robodri)
Secunder jelentése (jelige: Zso)
Nyelőcsőrák végstádium (jelige: filip erzsike)
Áttétes végbélrákos beteg (jelige: aggódó gyermek)
Emlőrák kiújulás műtét után (jelige: Dusi)
Fájó mell (jelige: marti)
Epehólyagrák (jelige: apáért)
Elzárkózás a kemoterápiától (aggódó gyermek 2.)
16 éves fiú, csomó a mellékherében 2.
Kemoterápia és gyerekek (jelige: Károly)
Folt a tüdőn (jelige: Candra)
16 éves fiú, csomó a mellékherében
Gyomoreltávolítás (jelige: remény)
Koleszterinszint és hormonkezelés
CT kontroll előtt (jelige: Parotis5)
Tüdőrák kemoterápiája (jelige: Judit)
Érprobléma Arimidextől? (jelige: Mariska2)
Aggodalom a méhnyakrák miatt (jelige: laphám rák)
Májrák kezelése (Jelige: Májrák)
HER2 emlőrák (jelige: szomorú nagymama)
Kórházbezárás (jelige: Erzsébet)
Hereműtét utáni pszichoterápia
Áttétes melanoma (jelige: ölelő kar)
GIST kezelése (jelige: Egy aggódó feleség)
Táplálékkiegészítők hatása (jelige: GNLD)
Szolárium után (jelige: Anyajegy növekedése)
Vesedaganat és combfájdalom (jelige: Béka)
Agresszív daganat és májáttét (jelige: Nelli)
Béres csepp kemoterápia alatt
Orrdaganat és infralámpa (jelige: leander)
Gyógyult rákbetegek (jelige: egészség)
Kiújult gyomorrák
Halálos cigaretta (jelige: Tüdőcarcinoma)
Fájdalomcsillapítás és morfium (jelige: apu)
Viszkedő, hámló anyajegy (jelige: anyajegy)
Kiújult vastagbélrák (jelige: Apa gyógyítása)
Végbélrák és májáttét (jelige: kerekiemese)
Pajzsmirigyrák és életmód
Petefészekrák (jelige: segítségkérés)
Nyelvgyökrák és hajléktalanság (jelige: viador)
Stádiumbesorolás (jelige: gégerák)
Méhnyakrák áttét nélkül (jelige: majom)
Folt a májon (jelige: halál)
Mellrák, műtéti sérülés (jelige: Rehabilitáció)
Torokfájás és félelmek (jelige: aaaaaa)
Kételelyek az ultrahangról (jelige: ultrahang)
Szájüregi betegség korai felismerése
Sugárterápia és köszvény (jelige: Parotis 4)
Hasnyálmirigyrák (jelige: reménykedő család)
Nyelőcsőrák és gránátalma (jelige: aggódó gyermek)
Gégerák stádiumbesorolása (jelige: gégedaganat)
Hosszútávú mellékhatások (jelige: leander)
Rosszindulatú agydaganat (jelige: glioblastoma)
Non-Hodgkin Limfóma (jelige: érdeklődés)
Stent és szonda, betegszállítás (jelige: gégerák)
Vastagbélrák a családban (jelige: foglalkoztat)
Nagymama májáttéte (jelige: nagyim mája)
Fertőző-e a rákbetegség? (jelige: Fiona)
Nyelőcsőrák és fulladás (jelige: aggódó gyermek)
Eltávolított here (jelige: Gábor)
Méhnyakrák III B stádium (jelige: Anyu)
Kérdés a Flavin 7-ről
Aggodalom a HPV miatt (jelige: aggódom)
Vastagbélrák gyógyulási esélyek (jelige: Rizikó)
Méhnyakrák II B stádium (jelige: anyujáért aggódó)
Nagymama gyomorrákja és öröklődés
Nyelőcsőrák és szerek (jelige: aggódó gyermek)
Kérdés a Vitanax PX-4-ről
Áttétek a májban? (jelige: nagyim gyomorrákja)
Megvastagodott műtött mell (jelige: Mariska)
Foltok a testen (jelige: RÁK)
Áttétes nyelőcsőrák (jelige: aggódó gyermek)
Kis deuterium-tartalmú víz (jelige: dd víz)
Kiújult bőrrák (jelige: Lygya)
Hormonkezelés és félelmek (jelige: valéria)
Hereciszta
Emlődaganat-kételyek (jelige: bubuka1)
Lymphocyta értékelés (jelige: mírmúr)
Sarcoma a combban (jelige: 1 hónap)
Áttétes bőrrák (jelige: tüdő- és májrák)
Nőgyógyászati vérzés (jelige: cytologia)
Petefészekrák, harmadik műtét (jelige: Esély)
Örökölhető-e a HPV? (jelige: HPV vírus)
Előrehaladott nyelvgyökrák (jelige: Segítség)
Nem műthető, nem kaphat kemót
Idegen orvosok (jelige: Erzsébet)
Proctológia Dabashoz közel (jelige: kételyek közt)
Nyelvgyökrák (jelige: Kérem segítsenek!)
Vesedaganat és vitaminok (jelige: vitamin)
Xeloda, gének és lázterápia (jelige: tudorka)
Vastagbélrákos édesanya (jelige: Help)
Vastagbéldaganat és epekő (jelige: mírmúr)
80 éves tüdőrákos férfi (jelige: Segítség)
Bélrákok kockázata (jelige: Rizikófaktor)
Ízérzékelés visszatérése (jelige: Parotis3)
Radiojód kezelés (jelige: Mazsola)
5 évvel emlőműtét után (jelige: Még nem adom fel!)
Cigimentes tüdőrák (jelige: remény)
Rákbetegség 17 évesen (jelige: Süni)
Fültőmirigy daganat (jelige: Parostis2)
Rendszeres véres széklet (jelige: kételyek közt)
Fekélyes nyelv fájdalma (jelige: Parotis)
Harc a mellrákkal (jelige: toldimama melldaganata)
Gyógyszerek és sugárterápia (jelige: Szeptember)
Fiatalkori mellrák
Terhesség emlőrák után (jelige: 32)
Patkóbél a primer tumor? (jelige: Gica)
Hiányzó betegségleírás (jelige: Xuxa)
Áttétes gyomordaganat (jelige: Van remény?)
Utóvizsgálatok mellrákműtét után - 2.
Mellrák: Aromasin és lézerkezelés?(jelige: Remény)
Utóvizsgálatok mellrákműtét után (jelige: pan)
Gyógytápszer gégerákos betegnek (jelige: vitamin)
Kérdés a B17-ről (jelige: fules)
Ki írhatja fel az Avemart?
Vizeletürítés hólyag nélkül (jelige: Gyöngyös)
 

Tisztelt Olvasónk, köszönjük bizalmát!

Rovatunkban több száz témában és csaknem minden betegségtípust érintve mintegy 4800 olvasói levél és orvosi válasz érhető el anonim, kereshető formában, a válaszokhoz mindig csatolva a kapcsolódó cikkeket is, ahol az adott területről részletes információ olvasható.

Az elmúlt napokban nagyon sok kérdés érkezett szerkesztőségünkbe, rövidesen ismét fogadjuk Olvasóink újabb leveleit, addig javasoljuk a "keresés" funkcióval az archívumunkból való tájékozódást. Tapasztalataink szerint a felmerülő kérdések döntő többségére itt már válasz található.