Kontroll emlőműtét után 2.

Köszönöm a fenti jeligére adott válaszukat. Most már csak az a kérdés, ha ilyen nyilvánvaló, hogy emlőműtét után 5 évig háromhavonta előírt a kontroll, mit tehet az a beteg, akinél ezt nem tartják be, s csak félévente adnak lehetőséget a kontrollra. Úgy látszik, hogy a kutatásaikhoz így is rendelkeznek rólunk elegendő adattal, a hivatalosan előírt vizsgálat „kár belénk”?

A félelem nélküli élet lehetőségétől már amúgy is régen megfosztva, ha a csontfájdalmaimnak (amit ők csak évente hajlandók vizsgálni) próbálok az onkológián kívül, mint a mérgezett egér, fűzöz-fához kapkodva utánajárni, ott azzal hárítanak, hogy onkológiai beteg lévén, kérdezzem onkológusomat, ne őket zaklassam! Aztán ha itt az áttét, majd behúzzák a strigulát a megfelelő satisztikába…

Ahogyan előző válaszunkban is írtuk, a kontrollok időpontjait befolyásolhatja a betegség kiújulási kockázata, a beteg, illetve a betegség egyéni sajátságai is. A fél éves kontroll sem tekinthető ritkának.

Az onkológusok nem gondolják azt, hogy „kár a vizsgálat a betegbe”. A csontfájdalmaknak a csontáttéten kívül számos más oka is lehet: abban az életkorban, amikor az emlőrákok gyakorisága fokozódik, már gyakrabban fordulnak elő a különböző kopásos eltérések is. A csontfájdalmak hátterében szerencsére nemcsak az emlődaganattal összefüggő csontfolyamat állhat, s ezért sincs szükség ennek rutinszerű onkológiai szempontú vizsgálatára.

Kapcsolódó cikkek:
Emlőrák
Emlőrákos asszonyok vallanak kálváriájukról
Áttétes emlőrákban is sorvasztják az ereket
Nem lemondani a mindennapi örömökről
Rákbetegség: nem elég a testet kezelni
Csillapítani a fájdalmat, leküzdeni a szorongást
Kicsorbítható az éle Démoklész kardjának

Előzmény:
Kontroll emlőműtét után

Korábbi kérdések és válaszok a témában:
Emlőrák: elegendő a kontroll?
Csontizotóp vizsgálat mellrákműtét után
Kontrollvizsgálatok emlőrákban
Kiújult mellrák, sorstársak

Kiújult, áttétes mellrák

Csontáttétes mellrák 60 évesen

Emlőrák, fájdalmas csontáttétek
Csontáttétes mellrák
Csontáttétes emlőrák: mi szabad?
Mellrák kiújulása 17 év után
Kiújult mellrák és Herceptin
Mellrák: kórszövettani diagnózis
Mellrák bizonytalanságai
Mellrák: in situ ductalis carcinoma
Fájdalom a műtött mellben
Megvastagodott műtött mell
Emlőrák: csomó a műtéti hegnél
Mellrák: vizsgálatok műtét után
Áttét nélküli mellműtét
Mellműtét után 9 hónappal
Mellműtét utáni CEA értékek
Aggasztó laborleletek mellrákműtét után
Tumor vizsgálati értékei
Mellrák: áttét esélyei
Mellrák, magas trombocitaszám
Fehérvérsejtszám-csökkenés
Emlőrák: kemo vagy nem kemo?
Emlőrák terápiája
Emlőrák: döntés a kemoterápiáról
Emlőrák műtét után
Mellrák: van más mód?

Top